Ha már energiaforrásokról beszéltem.
Sajnos az energialobbi uralja a Földet. Ezt onnan lehet biztosan tudni, hogy a borzalmasan drága, környezetszennyező megoldásokat sehogyan sem sikerül kiváltani.
Úgy tudom, sok éve létezik a hőcserélős lakóházfűtés technológiája. Kell egy padlófűtés a padlólapok, meg egy másik az udvar gyepe alá, utóbbit kicsit mélyebbre kell fektetni. Össze kell őket kötni egy túlméretezett hűtőgépkompresszorral, és hadd szóljon. Télen fűt, nyáron hűt, ha irányváltót is tesznek bele. A hűtő/fűtő közeg áramoltatásának energiaszükséglete töredéke a leadott energiának. A befektetés egyszeri, és iszonyatosan megtérül. Tessék mondani, miért nem csináljuk?
Jó jó, de hol itt az ötlet - kérdezitek.
Nos, az ötlet aprócska, de talán fontos. Én szabványt csinálnék belőle. Betenném a közművek sorába. Itt megy ni a csatornacső, ilyen mélyen, amaz a gáz, mellette a vízvezeték, és ott az a fényes a hőcserélő vezetéke.
Első körben meg lehetne határozni, hogy kiknek kötelező. (Értsd: nem kap nélküle építési engedélyt.) Kertes házak, lakóövezetek. Budavári barlangokat nem fúrjuk meg, a fölötte lakók kivételt képeznek. Támogatást is kellene kapniuk, visszafizetendő kölcsön formájában, mert mélyen kell a zsebbe nyúlni, ha mélyen akarja az udvart felásni.
Ha kezdene elterjedni, bekövetkezne egy áresés. A technológia olcsóbbá válna, a vállalkozók elkezdenének versenyezni, árban is. Szépen kiderülne, hogy milyen borzasztóan megéri, és ha az energiaárak rendben vannak (nincs benne bújtatott támogatás), a többiek elkezdenének nyüszíteni, hogy nekik is kell. Nekik már nem kellene kötelezővé tenni, nekik inkább ki kellene dolgozni a megoldásokat. Egy belvárosi bérház számára elegendő telefurkálható talajt találni, hát egy kicsit húzós. Lehet, hogy megoldhatatlan, bizonyos esetekben. Nem baj, a többség által megvalósított fűtési megoldás töredékére csökkentené az ország teljes (!) energiaszükségletét.
Tessék mondani, miért nem csináljuk?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.