Komolyan mondom, a magyar össznépi média elmehet a sunyiba.
Nagyon remélem, hogy Talma semmiféle módon nem értesül arról a felhajtásról, ami most folyik a neve kapcsán. Lehet, hogy világbajnok lesz? Hohohóóóó, mi is ott akarunk lenni. Mindenki le akar húzni egy bőrt a magyar bajnokról. Az, hogy pont legutóbb egy olyan istencsászár győzelmet aratott be, hogy a sportág legnagyobbjai is megemelték a kalapjukat, az nem számít. Attól még nem lett bajnok, és a magyar médiát ugye akkor még kúrvára nem érdekli. Mint ahogy nem érdekelte a sok-sok éven át, amíg Talma felküzdötte magát eddig, az ő támogatásuk nélkül, mert támogatást, azt ugye nem kapott tőlük. Most bezzeg ott tolonganak, mind tudósítani akar, mind akar egy szeletet a népszerűségből.
Azt nem lehet, hogy Talma megtiltsa nekik a neve említését?
De inkább nem erőltetem.
Kurva nagy szerencséjük van a filmcím-magyarítóknak. A Harmadik Bourne eredeti címében nem szerepel sem a rejtély, sem a csapda. (Mondjuk a következő részben még beszophatják.)
Döbbenetes, milyen egyszerű nézhető filmet csinálni. Az operatőr, a vágó megkerülhetetlen, és nem árt, ha a főszereplőknek van arcuk. A történet szinte lényegtelen, csak frappáns jelenetek kellenek.
A Bourne 3 a második részt felülmúlóan (az első rész eszmélése megismételhetetlen) lebilincselő mozi. Sajnos muszáj volt beletuszkolniuk egy erkölcsi mondanivalót, na annál a résznél le is ül a film rendesen. Szerencsére elég gyorsan letudják, és a többi részben élvezhetjük, ahogy Jason Bourne alázza az ellenfeleit.
Kábé negyvenezer akciójelenetet csinál Hollywood minden évben. Ebből összesen kb. száz nézhető, és azok közül egy Bourne-filmre esik kb. 30. Azért nem több, mert nem fér bele több. Más filmeknél ha kettő is van, már verhetjük a seggünket a földhöz. Tehát a Bourne-skálán a 10%-ot is csak kínkeservvel tudják elérni a többiek. Egy kimagasló kivétel van, és az a Ronin. Na az 100%-os. De egy Mátrix is csak 40%-os, és egy Gladiátor 30%-os. (Igaz, utóbbi csak azért, mert nem akar akciófilm lenni.) Viszont a nagy csinnadrattával beharangozott, "sosem látott akciójelenetek", "lélegzetelállító effektek" akciómozik sorra hasalnak 0%-kal. Mi az, amit nem tudnak a többiek?
Akciómozik kedvelőinek alapmű. Ki ne hagyd.
A Bourne-skálán természetesen 100%. Egyébként meg 8,5/10.
A tegnapi Naplóban Pimasz úr felháborodottan konferálta fel a szerinte "legdurvább" esetet, konkrétan azt az autóst, aki nem hogy a buszsávban közlekedett, de még dudálni, villogni is mert, amikor ő az előtte haladót próbálta kikérdezni.
Nézzük csak, mennyi köze van a minek a mihez.
Szerintem a buszsávban való haladás bunkóság akkor is, ha lassan, akkor is, ha gyorsan követik el. Szabálytalan, ráadásul szivatja a többieket. Büntetendő. A buszsáv azért van, hogy ott a tömegközlekedési jármű zavartalanul tudjon haladni. Szerintem a tetvészkedő autós akadályozza jobban a buszt, mint az igyekvő. És nem hiszem, hogy a két dolognak bármi köze lenne egymáshoz. Ez nem úgy működik, hogy ha már szabálytalkankodik, akkor húzza meg magát. Ha kirámolták a lakásomat, nem érdekel, hogy közben fizetett-e a betörő parkolási díjat.
Buszsávban nem közlekedek, ha pedig előttem tetvészkednek, dudálok. Ebből az elsőt sértette meg mindegyik ott haladó, a másodikkal meg nincs gond. Még akkor sem, ha Pimasz úr is úgy viselkedik, mint kollégái, és a saját fontosságát mindennél előbbre sorolja.
Azért az is egy színvonal, ha már a beharangozótól is elhányom magam.
Nem minden pontozáshoz alkalmas a számrendszer.
Becsapnak.
Szeretnék megtekinteni pár képet jól fejlett nőnemű egyedekről. Haladok a linkek mentén. Néha azt kapom, amire számítok, néha nem. Hihetetlen, mennyi beteg ember van. A gusztusos képek között nagyon nehéz kikerülni a józan ésszel szinte elképzelhetetlen perverziókat. Zárom is be az ablakot egyből, de már megláttam, és már ott van a cache-ben. Ha letörlöm, fizikailag akkor is visszefejthető a vinyómon, még nagyon sokáig.
Vajon jó eszközökkel küzdünk a pedofília ellen?
Vajon a "pedofil képeket tárolt a számítógépén", mint a bűnvűdak nonpluszultrája, nem csak alibi? Nem csak arról van szó, hogy ha valakire rá akarják húzni a szaros lepedőt, akkor ez tuti mód?
Kiütöttem a szomszéd falat, és egy új helyiséget rendeztem be Nektek. Ami korábban kínosan görgetős bejegyzés volt, az mind szépen ki lett hegesztve, és itt már csak kivonat látszik, a többi rész pedig kattintásnyira, odaát. Szerintem így jobb lesz. Eztán értelemszerűen már eleve a másik blogban fogok megírni minden többszusszanásnyi dolgot.
Vagyis ez az egy blog mostantól technikailag két blog. A központ marad itt (HeadQuarters, ugyebár), szóval ne menjetek sehová. Majd úgyis észreveszi a címet, aki észreveszi, de tessék itt kezdeni a nézelődést.
Évtizedes, halovány emlék ötlött az agyamba. Toni Colette borotvált p*ncija villan elő az apácaruha alól, ahogy a távirányítóval ellapozok valami előtt, amit egyébként nem akartam megnézni. Ez pedig ritka dolog, mármint a borotvált p*nci egy filmben. Előttem eddig feltáratlan okból a rendezők előbb mutatnak tizenhét férfi nemi szervet, és utána egy nőit, vagy leginkább a tizenhét férfi után sehány nőit.
Ez diszkrimináció.
Vajon mitől szalonképesebb egy ágaskodó hímtag egy szeméremajaknál? Vagy netán arról lenne szó, hogy a hetero filmrendezők szégyellősebbek? Vagy esetleg a női mellet akarják valamivel kompenzálni? A fene se érti.
Mindenesetre sikerült kiderítenem, hogy a 8 és fél nő az ominózus film. Igen, az egy olyan film. Lehet trükkösen ajánlani bárkinek, mert ez egy művészfilm, és fel lehet vállalni a megnézését. Igen, bennünket roppant módon érdekel a művészet.
Csakhogy Greenaway csúnyán túljár az eszünkön.
Lelkesen várjuk a ruhátlan jeleneteket (nem, ezt nem pörgetjük, ez művészfilm), és rácsodálkozunk, hogy akiről aztán végképp nem gondoltuk volna: Amanda Plummer tesz ki a legjobban magáért. De persze a többi csaj is ott van a szeren, és hú, már itt is a következő recskázós jelenet, de egyszer csak ácsi, itt a végkifejlet, és rá kell, hogy döbbenjünk: filmet néztünk. Az öreg perverz lenyomott valamit a torkunkon, amit nem akartunk.
A ringből kizuhanás közben pontozni ér?
21 helyett 38 szárnyvonal megszüntetése? Bejött a sztrájk, valamint egyszer élünk. Nyíííha.
Nem ismerem 37 vonal forgalmát, nem tudok róluk nyilatkozni. Csak egyét ismerem.
Amikor anno busszal bejártam Kecskemétre, az 54-es úttal párhuzamos madzagvasút még majdnem versenyképesnek tűnt. Hat kocsival pöfögött végig a vonalon, úgy kábé kétóránként. A busz sem járt sokkal sűrűbben, viszont sokkal gyorsabb volt. Ez nem valami nagy teljesítmény: a keskeny nyomközű sínpáron billegő szerelvény úgy tűnt, folyamatosan lassít. Azért jól jött volna, amikor a busz az orrom előtt ment épp el, de Átrakóra kicaplatni, megvárni a következőt, no meg amíg odaér... hát inkább a busz. Csodálkoztunk is azokon az elvetemülteken, akik (akkor még) közlekedtek vele.
De ennek már 30 éve. Azóta már farosok helyett panorámás Ikarusok lettek, majd azok is eltűntek, és immár ki tudja, miféle gyártmányú buszokkal megy a közlekedés. Óránként kétszer, de a sűrűbb időszakokban akár négyszer is. Egyre gyorsabb lett, mert a hobbi telkekre már helyi járat megy ki, ott nem hogy meg sem áll a jakabi busz, de arra se kerül, hanem bevágtat az 54-es új szakaszán a városba.
Apropó, az új szakasz. Amikor az M5-ös elkerülő szakasza megépült, mindenhol az azt keresztező utakat vitték felüljáróra. Naná, egy autópálya-felüljáró tízszer annyiba is kerül. Az 54-es kereszteződésében mégis kénytelenek voltak megépíteni a monstrumot, mert a madzagvasútnak még drágább lett volna egy olyan felüljáró, amire fel bír menni. Akkoriban már nagyon nem értettem, mi a rákért nem szüntetik meg.
A hat kocsi már rég a múlté. Először csak lefelezték, aztán a háromból lett kettő, és manapság 1, azaz egy egész kocsival bohóckodik végig a mozdony. Utast nemigen látni benne, a kalauz magában ücsörög a még mindig fapados (értsd szó szerint) vagonban. De jár, mert miazhogy vonatot megszüntetni.
Itt még két kocsival:
Lehóczki Gábor felvétele (kisvonat.hu)
Ja, és van neki Kecskemét határában egy elég zűrös csomópontja, ott rendszeres a közúti baleset. Valamint de jó lenne végig az 54-es vonalában egy kerékpárút, mert iszonyat, hogy mi forgalom dübörög arra manapság. A sínek helyén pont elférne. És de jó lenne, ha a Kecskemét felől érkező oldalnak is lehetnének rendes buszmegálló-öblei, de hát azt sem lehet, mert nem fér el a vágánytól. Nem lehet, mert miazhogy vonatot megszüntetni.
Mozdonyvezető, kalauz, forgalmista, állomásfőnök, krampácsoló, takarító, karbantartó, meg a fenntartási költség. Vajon hány száz millió megy el az adónkból erre évente?
21-ről 38-ra kellett növekednie a megszüntetendő vonalak számának, hogy még ez is közéjük kerüljön. Milyen lehet a többi?
Nem tetszik a feje. Nem tetszik, amit mond. Nem tetszik, ahogy mondja.
Évek óta berzenkedek a Fidesz vetésforgóban mozgatott megmondó emberei ellen. Berzenkedek a minden racionalitást nélkülöző beszólásaik ellen. A gyűlöletszításuk ellen. Vagyis teszem a dolgomat, hiszen ez volt a cél: én, aki nem vagyok a nemzettest része, nincsenek szittya őseim, ne érezzem magam jól. Sikerült, gratulálok.
Most viszont változik a helyzet. Az MSZP sajnos eltanulja a rosszat is. Már nekik is van betonfejű megmondóemberük, szemellenzős, kockakeretes szemüveggel, a félreértések elkerülése végett. Jelzem, ez nagyon nem jött be. Akinek csak a Hír TV / Lánchíd Rádió / Szabad Föld jelenti a tájékozódást, úgyse hallja meg, az agysejtekkel rendelkező szavazókat viszont el lehet ám így veszíteni.
Nesztek listás szavazás:
1. Járai Zsigmond
2. magyar lakossági bankok
3. magyar sztárvilág
4. filmcím magyarítók
5. Nyakó István
Nem értem, hogy a mozdonyvezetők miért nem azokon a szárnyvonalakon sztrájkoltak, amiket be akar zárni a MÁV. Hadd érezzük már meg a saját bőrünkön, milyen elképesztő kiesést okoz azoknak a létfontosságú járatoknak a megszűnése.
Ja, hogy a kutyának nem tűnne fel, hogy ott nem járnak a vonatok? Ja, hogy az az 5 ember, aki ott közlekedik, legfeljebb megvonná a vállát, 100 méterrel többet sétálna, és megvárná a háromszor olyan sűrűn közlekedő, és gyorsabb buszt?
Hát igen. Úgy biztos, nem lenne nyomatéka. Úgy nem lehetne elérni, hogy a mi adóforintjainkból továbbra is milliárdokat pazaroljanak el minden évben látszat-foglalkoztatásra.
Csak azt nem értem, hogy miért pont azok kommunistáznak megállás nélkül, akik a legnagyobb lelkesedéssel támogatják az átkosban bevált módszereket.
Összefoglalom mindazt, ami lényeges a Transformersben. Figyelem! Aki az alábbi két képre rápillant, annak már nem érdemes megnéznie!
Hehe, elbasztad.
(Hagyománytisztelő ember vagyok. Kritikát, ajánlást csak filmről írok.)
Üzenem a Dr. House szinkronszövegét kreáló zseninek, hogy az angolban nem minden ház doktor. Főleg az nem, amin a válóper során civakodnak.
Azért a Rémusz bácsi jó volt.
- Mackókám, ugye én jó színésznő vagyok?
- Hogyne, nyulambulam.
- De ugye én vagyok a legjobb?
- Hát persze, nyulambulam.
- Mackókám, ugye csinálsz nekem filmet?
- Milyen filmet szeretnél, nyulambulam?
- Olyat, amiben én vagyok a hős.
- Hős? Dehát te egy jó bige vagy.
- De most hős is meg jó bige is szeretnék lenni.
- Jó, majd benyomlak a következő hollywoodi produkcióba.
- De én magyar hős szeretnék lenni! Azok ott kint le se szarnak engem.
- Ne búsulj, nyulambulam.
- Naaaaaa, csinálsz nekem magyar filmet?
- Ugye tudod, hogy nincsenek magyar hősnők?
- Majd te csinálsz nekem.
- Jó. Kossuth vagy Petőfi szeretnél lenni?
- Jaj, olyan vagy már. Te mackókám, ha csinálsz nekem egy ilyen filmet, akkor megteszem neked azt. Tudod.
- Na jó, meglátom, mit tehetek.
A grafikon a Fidesz nagygyűlések létszámát mutatja az utóbbi években:
Ki tudja, vagy ezért, vagy másért, a Fidesz-szónokok elkezdték hangsúlyozni, hogy nem az utcán kell eldönteni a dolgokat. Ha már az időjárásfelelősről is kiderült ma, hogy nincs benne megfelelő mértékű nemzeti érzelem.
Végre.
Hozzáteszem még 24-én 18:45-kor, hogy:
Örülök neki, hogy a Fidesz mostantól mindig is az erőszakmentesség oldalán állt.
A kezem, természetesen. (Ti mire gondoltatok?)
Nos, van amikor hosszú, van, amikor nem annyira hosszú. (Még mindig a kezemről beszélek.) A múltkoriban például olyan messzire elért, hogy belelepődtem. Mivel szép kis sagát kerekítettem belőle, úgy illik, hogy beszámoljak a végkifejletről, még ha megkésve is. Igen, a brazilos-békávés, szütskatalinos, éjjelibuszos sztori ért hepienddel véget. Már nem dolgozom annál a cégnél, éjjeli busszal pedig ellenőrzési célból utazzon, akinek két anyja van, viszont addig, amíg ott dolgoztam, bizony tapasztaltam a hatást.
Kaptam egy levelet, amire még Kálmán bácsi is azt mondaná, hogy hoppá.
Tisztelt... (blablabla, fejléc)
Köszönjük, hogy észrevételével ismét megtisztelte Társaságunkat.
A forgalmat irányító diszpécserek feladata a járművek helyzetének, közlekedésének folyamatos figyelése, ellenőrzése. A járművezetők számára a korábbi áthaladás, illetve indulás nem megengedett. Természetesen előfordulhat fegyelmezetlen munkavégzés, de konkrét adatok alapján (pl. diszpécseri észrevétel, vagy utaspanaszban megjelölt helyszín, irány, időpont) kezdeményezzük az érintettek munkavállalók felelősségre vonását.
A 950-es járat útvonalán a Deák teret megelőzően az Üllői út - Ferenc körút kereszteződés az utolsó részmenetidő-pont, a Deák tér után pedig a Nyugati tér.
Megvizsgáltuk a 950-es járat közlekedését a pontosság tekintetében 2007. június hónapban a Deák téren Újpest központ irányába. 59 áthaladást rögzített a számítógépes rendszerünk, ebből 3 áthaladás volt korábbi (1, 2 és 5 perc), melynek során az érintett diszpécsereket figyelmeztetésben részesítettük.
2007. június 1-ről 2-ra virradó éjszakáján az Astoria csomóponton a menetrend szerint 3 óra 19 perckor történő áthaladásról nincs rögzített adatunk, de annak a járműnek, amelyiknek ebben az időszakban kellett közlekednie, az Üllői útnál 3 óra 13 perckor haladt át, 3 perccel korábban és a vonalon a Határ úttól végig sietéssel közlekedett. Levele alapján az érintett járművezető figyelmét felhívjuk a menetrend szerinti közlekedés fontosságára.
Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.
Üdvözlettel:
Szüts Katalin
ügyfélszolgálat-vezető
A durva az egészben az, hogy a levél után tényleg nem forult elő egyetlen éjjeli buszos ámokfutás sem.
Kedves Szüts Katalin!
Köszönöm.
Most gyorsan írok párat, hogy minél kevesebb ideig kelljen nézni az előző szörnyűséget.
Szóval, harmadszorra is elfelejtettem megvenni azt a hülye infra portot, így megint mms-ben kell képet küldöznöm. Viszont már kábé fél napja elküldtem, és semmi. Valószínűleg már soha nem tudjátok meg, hogy világít a HABU a sötétben.
Az éjjel létrehoztam képzeletem legszörnyűbb teremtményét.
Emlékszem, egy mitesszert akartam kinyomni, de valami madzagszerű dolog jött ki, a végén bunkóval. Ez csak a nyílást lezáró dugó volt, nyomogatásra sorban kerültek elő az azt létrehozó parazita kisebb-nagyobb családtagjai. El is hangzott mellé valami elmélet, hogy szórja kifelé a spóráit, amik ha bőrre kerülnek, a pórusokon át befúrják magukat, és még több ilyet művelnek.
Ha szabad kérni, most egy darabig nem szeretnék álmodni.
Fölkeltem, bekapcsoltam a tévét, és mit látok? 12-es karika egy bugyuta japán matiné-rajzfilmen.
12-es karika. Gyerekrajzfilmen.
Úgyhogy most nézem, és várom, mikor fognak benne dugni.
Van, amikor nincs szükség paródiára, mert egy tévéműsor egyben azt is szolgáltatja. Most hallottam, igyekszem pontosan idézni:
"Eredete homályba vész. A kormány hivatalosan tagadja létezését. Jelenléte mégis kétségbe vonhatatlan. Egy tökéletes fegyver, egy tökéletes jövőért."
Ha a hülyegyerek is számít, akkor a Narnia gyerekfilm.
Lenne pár ember, akivel szívem szerint leíratnám ötszázszor, hogy a film nem könyv. Nem érdekel, ki írta, és hányat adtak el belőle. Én egy filmet néztem, és olyankor nem gondolok könyvre, mint ahogy olvasás közben sem gondolok filmre. Kapísi?
Márpedig ez úgy, ahogy van zagyvaság. Szerintem a gyerek nem hülye, és nem kéne annak nézni. Ami itt a képen van, az sem nem valami, de végképp nem megy sehová. Mintha a népszerű dallamok című teszkó-gazdaságos cédé filmváltozatát látnánk, gyerekfilmre. Megkoronázzák őket, de minek. Kardot kap a kezébe a gyerek, de minek. Feláldozza magát, de minek. Meghal, de minek, életben marad, de minek. Egy szál sincs normálisan vezetve, csak kapkodás van.
Pedig erőlködnek, de nagyon. Folyamatosan érzem, hogy akkorát, de akkorát akarnak. Hát sikerült jó nagy kupacot összehozni, jó büdöset.
Persze, mindig vannak jó momentumok. Tilda Swinton nem tud olyan rossz lenni, hogy ne nézzem szívesen, és Lucy is ennivaló. De ezzel véget is ért a dícsérnivaló. Nem hiszem el, hogy látom a bluescreent, amikor a hegy tetején állnak. Ezek csak a marketingben akartak igényesek lenni, közben ordít a gagyiság.
Kár ezért a két és fél óráért az életemből. Nem is vesztegetem a szót, megyek, megnézek inkább egy filmet.
Tilda egy pont, Lucy egy másik, az mindjárt 2/10.
Csak az nem fér a fejembe, hogy erre hogy lehetett sminkes oszkárt kapni. Csak a mennyiség számít?
A Mizo címkés (SOLE-Mizo gyártmány, a CBA sajátmárkás, 450-es ugyanez) tejföl poharán szemérmes-sunyin csak annyi áll, hogy tejszín és kultúra. Jótékony homály fedi, mit színeztek ki a tejből, és hogyan kulturálták. Kóstolásra is gyanús: túl finom. Habarásra emlékeztet, szerintem lisztérzékenyek óvatosan közelítsék.
Akár tejföl, akár nem, határozottan nem savanykás. Magában el tudom nyalni, és még a francia drazséhoz is passzol. Kipróbáltam már mindennel. Amikor a (házi) lekvárhoz értem, apró villanás kíséretében átlényegült a koktél: előállt pontosan az az ízkombináció, amit a számtalan "könnyű-és-túró-varázs-gyümölcs-íz-hab" típusú termékben két pofára zabálunk.
Akit nem zavar, hogy minden négy kanálból egy színzsír, feltétlen kóstolja meg. Szerintem bármilyen lekvárral működik, és semmilyen más tejföllel nem működik.
A tv2 felkonfja szerint ezek:
- Zalatnai Sarolta
- Fekete Pákó
- Kiszel Tünde
- Ihos József
- Csala Zsuzsa
Nézd csak a címkét.
Már megint irigykedem a németekre.
Ők már tudják, hogy a német Orbán Viktor pontosan kikről, milyen gyakorisággal és mit jelentett. Azt is tudják, hogy a német Horn Gyula lelkén hány ember, és pontosan kiknek a halála szárad.
Valószínűleg a német Orbán Viktor és a német Horn Gyula nem lett parlamenti képviselő, hanem segglyukát szorosra húzva hordja ki az újságokat. Pont mint HGW XX/7.
De hát a mi történetünket még írják, sajnos.
Végre egy nem bugyuta film a közös múltunkról.
A mások élete 9/10
Mert megérdemeljük.
Semmi bajom a vallásos emberekkel. Sőt, irigylem őket. Bár magam is hiszek, képtelen vagyok ezt olyan mederbe terelni, mely életemet irányítaná, így marad nekem az istenhívő ateista címke.
Más a helyzet az egyházakkal, legfőképpen a keresztény egyházzal. A keresztény valláshoz elég a Biblia, sőt, ha szigorúan vesszük, a tízparancsolat. Ehhez képest ott van egy pöffeszkedő, hatalommániás, arrogáns szervezet, amely megtestesíti a szent könyvben leírt összes bűnt. Ha létezik Pokol, a keresztény papok a legalsó bugyorban fognak főni.
Nem mondhatom meg irigyelt embertársaimnak, hogy hagyatkozzanak magukra. Hogy hagyják a picsába az álszent papokat. Ők úgy döntöttek, hogy erre szükségük van. Igénylik azt a szolgáltatást, amit az egyház nekik nyújt.
Most induljunk ki a jóhiszemű verzióból, miszerint az egyház minden fillér támogatást a híveknek nyújtott "szolgáltatásokra" költ. Tehát azok az adóforintok, amiket az egyházaknak az állam odatámogat, a hívők céljait szolgálják.
Irigylem vallásos embertársaimat, de nem gondolom, hogy különbek nálam, nincs miért hát jutalmazni őket. Azt sem gondolom, hogy hátrányosabb helyzetűek nálam, nincs miért hát segélyezni őket. Nem látom okát, hogy plusz támogatást kapjanak, hozzám képest.
Az egyház által nyújtott szolgáltatás maximálisan fakultatív. Ha uszodába viszem a gyereket, jegyet veszek neki. Az állatkertben is. Nem mondhatom, hogy ez az ő javát szolgálja, tessék nekem ingyen szolgáltatni, és éljen támogatásból az elefánt meg az úszómester.
Az egyházak állami támogatása diszkriminatív, és mint ilyen, megszüntetendő.
Csak abból a pénzből kellene, hogy éljenek, amit a hívek nekik összedobnak. És erre nem szabad, hogy plusz keret legyen meghatározva ahhoz képest, ami bármilyen egyéb, jótékonysági célú adomány számára definiálva van. Tehát akárhány százalékot is ajánlhatunk fel a civil szervezeteknek, csak azt lenne szabad, hogy egyháznak adja, aki úgy dönt.
Természetesen ez nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor az egyház keretei között állami feladatokat látnak el. Oktatás, gyógyítás természetesen kvóta-alapú állami finanszírozást érdemel. Bár a magam részéről rövidre fognám a gyeplőt. Szigorú ellenőrzésekkel akadályoznám meg, hogy a támogatott szolgáltatások köntösében saját pecsenyéjüket sütögessék.
Kedvenc példám erre a csodálatos egyházi műemlékek sora. Sír az egyház, mert drága a Bazilika felújítása? Hmmm. Övé a Bazilika, vagy nem? Ha azzal akar pöffeszkedni, hogy neki ilyenje van, akkor gyűjtsön össze hozzá elég pénzt, és újítsa fel. Vagy, ha erre képtelen, akkor mondjon le róla. Majd fenntartja az állam, és lehet engedélyt kérni, bérleti díjat fizetni, ha misézni akarnak benne.
Emlékszem a kontrasztra. Tanáraim előadásában a tudomány zűrzavaros, bonyolult, komoly erőfeszítéseket igénylő, nehezen érthető dolog volt. Aztán jött Sas Elemér, az arc a tévéből. Jött előadni, mi meg sereglettünk a nagy embert meghallgatni. Sas professzor előadásában minden olyan egyszerű lett. Szépen lehorgonyzott minden tudományos tételt a hétköznapok talajára. (Tőle hallottam először azt az anekdotát, amit a Babe 2 elején legnagyobb ámulatomra láttam megfilmesítve, és amit nem feszítek ide be. Na jó, de csak a végén.)
Tegnap megnéztem egymás után a Mechanikus narancs-ot, és a Csihíró szellemországban-t.
Először azt hittem, velem van a baj. Kubrickra hosszú ideje készülök. Arra készültem, hogy nagyon kemény lesz. Hogy lehet, hogy alulmaradok. Nem is bírtam végignézni egy szuszra. Kávéztam, szöszmötöltem, minden ürüggyel szakítgattam. Nem lenne merszem azt mondani, hogy szar, ha nem adna hozzá Csihíró bátorságot.
Japánban még csinálnak filmeket. Rajzfilmeket is. Mondhatni, a szokásos történt: á, csak belenézek kicsit, hogy milyen. Fáradt voltam, de odabilincselt. A Csihíró készítői tökéletes precizitással vezettek végig. Rém egyszerű fogalmakkal operálnak, mintha gyerekfilm lenne, de sokkal, sokkal több annál.
Míg a Mechanikus narancsnál próbálom szétválogatni a képi szemetet, vagyis azt, amit nem szándékkal tettek bele, a Csihíróban semmi ilyen nincs. Majd második nézésre talán jobban fogom tudni, mivel operál, de igazából lényegtelen. Halálos természetességgel vezeti végig a cselekményét. Csupa-csupa cizellált, tökéletes megoldás. Hát, megint találtam egy tündöklő gyöngyszemet.
A Mechanikus narancs beteg film, egy beteg korról. Ez a jó része. Azokat a lakásokat, azokat az embereket én is szívesen szétverném. (Stone-t üdvözöljük.) Émelyítő, mert az akart lenni. Kubrick szokás szerint nyitva hagyja az ajtót a végén. Több ajtót is látok, az öreg zsonglőr megint átvert: nem tudom, melyiken osont el. Mondom, csupa jót tudnék mondani róla. Azt gondolnám, hogy én maradtam alul.
Ha nem lenne a Csihíró.
Természetesen minden relatív. Kubrick/Mijazaki: 8/10.
És akkor jöjjön Sas Elemér története.
Miért kell tudni a fizikát?
Történt egyszer, hogy a paraszt bácsi tyúkólat akart építeni. Eszébe jutott, hogy amikor a házát építette, a megmaradt követ fölhordta a padlásra. Az pont jó lesz a tyúkólhoz.
Nem fogja kézben lehordani, mert arra ott a csiga a külső padlásajtó felett. Felvitte hát a szenes ládát a padlásra a létrán. Kitette az ajtóba, és megrakta kővel. Rákötötte a kötelet a ládára, lemászott, és elvette a látrát. Arra gondolt, hogy amikor meghúzza a kötelet, a láda a kővel kicsúszik a szabadba, ő meg szépen leengedi. Így is tett.
Meghúzta a kötelet, és a láda kicsúszott a szabadba. Igen ám, de a kő nehezebb volt, mint a paraszt. A láda megindult lefelé, a paraszt fölfelé. Félúton találkoztak, és a láda elütötte a bácsi bal vállát. De ment tovább, egyre gyorsulva, és miközben a bácsi fölérkezvén beverte a fejét a csigába, a láda lent nagy csattanással ért földet.
Igen ám, de a szenesládát nem ilyen igénybevételre tervezték. Ettől az ütéstől kiszakadt a feneke. Megmaradt a keret, rákötve a kötélre. A keret viszont már könnyebb volt, mint a bácsi. Megindult hát fölfelé, a bácsi meg lefelé. Félúton találkoztak, és a keret elütötte a bácsi jobb vállát. Mentek tovább. A keret fönt himbálózott, amikor a bácsi az ülepével fájdalmasan megérkezett a kőrakás tetejére. No de erre már elengedte a kötelet, mire a keret a fejére esett.
Hát, ennyi a történet. Ezért érdemes tudni a fizikát.
Mekkora az esélye, hogy a DVD kábele magától kilazuljon? Kizümmögi a ventillátor, vagy mi? Erre varrjatok gombot.
És mekkora ász vagyok, hogy két elrontott koronggal rájöttem, hogy az egyébként hibátlanul olvasó meghajtó miért nem akar felismerni íráskor semmilyen nyers lemezt? Na?