Ha már mindenki ekörül pörög most. Nem is egy okosságot fogok írni, hanem többet. Mondhatni, megjegyzéseim és kommentjeim a máshol elhangzottakhoz.
Első okosság: tessék észrevenni, hogy a BSA és társai csak riogatják a letöltőket. Próbálják csökkenteni a kedvet, miközben nem tudnak, és nem fognak ellenük tenni. Mert:
- Körülményes bizonyítani, hogy ha valaki ingyen tölt le valamit, akkor az kieső bevétel a kiadónak.
- A társadalom nagyobbik felét egyszerre kriminalizálni nem tűnik jó ötletnek, még nekik se.
- Egyszerűen nem éri meg vele foglalkozni.
A rendőrség most azokra csapott le akik a mi spórolásunkból hasznot húztak. Ez pedig egyszerű eset: ha volt benne pénz, akkor az a jogtulajdonost illette volna.
Második okosság: a jogvédők jogászai folyamatosan megpróbálják a mögöttük álló felpüffedt kiadói konglomerátumokat az előadók vézna teste mögé bújtatni. Ha nem fizetsz érte, akkor éhezni fog szegény zenész. Igen, mert nem kapja meg a 20 Forintját abból a 4 ezerből, amit a boltban kifizetnél a lemezért, ha hülye lennél. Mert a többit elnyeli a kiadó és a kereskedelem. Mindenki, akinek nem szeretnél pénzt adni. Szóval ne tessék azzal takarózni, akinek az emberek szívesen kifizetnék azt, ami jár.
Harmadik okosság: igen, ha kevesebbe kerülne, többen vennék meg. Pontosan. Minél, annál. Tessék megoldani, hogy kevesebbe kerüljön. Tessék kirúgni a sok léhűtőt. Tessék kiiktatni a soklépcsős kereskedelmet. Oldják meg. Ne tessenek bennünket kriminalizálni. A letöltés nem kényelmes. Sokáig tart, vagy jó, vagy nem, és nincs meg az eredetiség varázsa. Nem lehet tapperolni az ofszetnyomott borítót, meg minden. Szóval ez az ingyenesség egy kényszermegoldás. A többség nem ezt választaná, ha lenne igazi (tehát nem csökkent értékű), de jutányos árú szolgáltatás helyette. Már csak azért is, mert a warez iparosoknak is hajlandóak voltak fizetni, nohát-nohát.
Negyedik okosság: a jog lemaradt a valóság mögött, ezt ők is beismerik. De tisztelt jogász urak, a jog hozzáigazítása a valósághoz nem azt jelenti, hogy valahogy kifundáljuk, miként lehet mégis börtönbe csukni mindenkit. Ahhoz nem kell igazítani, az egy erőszakos húzás, és nem több. Megtehetik most is, ha van vér a pucájukban hozzá. A jog igazítása viszont azt jelenti, hogy újrarajzoljuk a bűn és a nem bűn határát. Vagyis azt, amit még el sem tetszettek kezdeni.
Ötödik okosság: a jogot hozzáigazítani a gyakorlathoz egészen biztosan nem fog menni, amíg a t. jogász urak az autókereskedelmet hozzák fel példának. A kettő nem ugyanaz. Mivel nem ugyanaz, és meg tetszettek próbálni ráhúzni mégis ugyanazt a jogot, ezért tetszenek most kurva sok pénzt veszíteni. Ezért a szememben nem tűnik jó ötletnek továbbra is ilyen párhuzamokkal előhozakodni.
Hatodik okosság: aki mélységesen fel van háborodva az adathordozók árába épített jogdíjaktól, gondolkozzon már el egy picit rajta, hogy ha nem tudna róla, észrevenné-e. Mert ha nem, akkor ez biz' egy olyan megoldás lehetne, ami észrevétlenül legálissá tehetné az összes letöltést. Letöltöm, megnézem, lemásolom száz példányban, és odaadom az összes havernak. Megtehetem, mert benne van a jogdíj az adathordozó árában. Ha nagyon megtetszik valamelyiknek, majd rendel hozzá tokot, füzettel, jelvénnyel, nyalókával, és majd azért fizet a kiadónak. Másért nem. Ez így miért nem jó?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.