(Régen írtam filmről.)
Eddig azt gondoltam, hogy nézhető folytatást filmekhez csak olyanok tudnak készíteni, akiknek a családnevük Cameron, és a keresztnevük James. Aztán tegnap megnéztem a Rocky Balboa-t.
Furcsa dolog úgy írni egy filmről, hogy pont azzal virított hatalmasat, amivel előre készültem, hogy lehúzzam. Ötven évesen vissza a ringbe? És persze győz majd. Aztán lesz egy folytatás hatvan évesen, az utolsót pedig már egyenesen a kriptában forgatják. Peersze.
A Rocky Balboa tökéletesen odaver azzal, hogy megmutatja: valójában milyen lehet az, amikor tényleg visszakeveredik egy hmmm, túlkoros bokszoló. Megmutatja, mi kell hozzá, és hogyan néz ki. Ténylegesen hogyan él egy nagy múltú sportoló, akinek immár nincsenek anyagi gondjai, viszont még mindig nem találja a helyét a világban, pláne, hogy közben történt ez-az. (Nem fogok spoilerkedni.) Ténylegesen mi kell hozzá, hogy az aktuális bajnok kihívja egy meccsre. Ténylegesen hogyan fog viselkedni ebben a szituációban az a két ember. És ténylegesen milyen végkifejletre lehet ezek után számítani (hoppá!).
Stallone nem lett időközben rosszabb, most is erőteljesen hozza a nagy szívű kis embert. Mackós, kiábrándult. Indulatos, de immár fékezi. Nagyot alakít, a többiekre meg ki kíváncsi. Itt mindenki más töltelék. Őmiatta nézi, aki nézi, és bizony ezt most érdemes is megnézni miatta.
Vannak mindenféle töltelék-szálak, pincérnő, gyerek, régi edző, pincérnő gyereke, de ezt inkább hagyjuk. Van benne viszont két menet egy bokszmeccsből, ami azért érdekes, mert eddig filmen még nem láttam bokszmeccset. (A félreértések elkerülése végett: amikor felváltva játszanak egymásnak boksz-zsákot az ellenfelek, az nem bokszmeccs.) Ha úgy jobban tetszik, elismétlem a szót: ténylegesen ilyen egy bokszmeccs, és ténylegesen ilyen lehet, amikor két ilyen ember összecsap.
Azt hiszem, egy nagy becsületbeli munka volt ennek a filmnek az elkészítése. Amikor mindenki Rambo 29-cel és Rocky 35-tel poénkodik, valaki kifejezetten kihívásnak érezte, hogy megmutassa az ellenkezőjét. Hogyan lehet olyan folytatást készíteni, ami nem kaptafa, sőt igazából nem is folytatás, és amit... de tényleg nem fogok spoilerkedni.
Ebben a témában 8,5 pont volt, és azt kihozták belőle. Nézzétek meg.
Jól mondják az HBO-n. Ahhoz, hogy 38 millió lemezt adjon el valaki, mint Enrique Inglesias, elég a szexi hang és az ellenállhatatlan barna szempár (amennyiben, ugyebár, mert nem tisztem).
Hozzáteszem: ahhoz viszont, hogy valaki 1 milliárd lemezt adjon el, mint például Céline Dion, már énekelni is kell tudni.
Gyerünk, gyerünk, gyerünk... bazmeg.
Ezeket a szavakat lehetett leolvasni Stefano Favaro szájáról, miközben Talma ma a rajtnál rosszul időzített.
Emlékszem gyerekkoromból a Stirlitz egyik epizódjára, amelyben épp azon lamentáltak, hogy a hiper-szuper szovjet ügynöknő el fogja szólni magát szülés közben. Ugyanis a fájdalmak közepette mindenki az anyanyelvén sikítozik.
Mi lenne a véleményük erről az olasz menedzserről, akik magyarul káromkodik, miközben drukkol védencének?