2009. március 31.

Ami nem fér össze
22:21 | világvége | még nincs hozzászólás

Az imént hallottam egy rövid tudósítást egy gyógyszerről a BBC-n. Öt hatóanyagú kombinált pirula, aszpirin, vérnyomáscsökkentők és még valami vannak benne. Állítólag baromi hatásos, bizonyos célcsoportok folyamatosan szedhetnék, és megelőzhető lenne vele a leggyakoribb kockázatok közül jó néhány. A mondat, amitől dobtam egy hátast, nagyjából így hangzott:

"Az egyik akadálya, hogy ez a gyógyszer elterjedjen, hogy túl olcsó, ezért a nagy gyógyszergyártóknak nem kelti fel az érdeklődését."

Vagy nekünk kéne keresni egy másik bolygót, vagy nekik.

2009. március 29.

Valami azért mocorog
19:38 | reklám | 2 hozzászólás

Állandóan fikázom a reklámokat, viszont nem akarom azt a látszatot, kelteni, hogy. Pláne, ha rövid időn belül három olyan darabot is láttam, aminek igenis van vállalható üzenete.

Az első a Diet Coke reklámja ezzel a ma született üdvöskével. (Nem egészen ezt a verziót vetítik nálunk, de komolytalan videómegosztót nem vagyok hajlandó belinkelni.) Mi is az üzenet? Csak a szokásos: éld az életet, ne csak túlélj, de megélj dolgokat. Elcsépelt, csakis a megvalósítással lehet bele életet lehelni. Nos, ez a Duffy nevezetű frisshús (nem tudom, ki ő) olyan mennyiségű életörömöt áraszt magából, hogy elhiszem neki, és még a hangja is passzol a nótához. Ebben az esetben nem csak média-kapcsolás a sztár (?) szerepeltetése, de telitalálat. És ezt az az apróság sem bírja elrontani, hogy aki a mának él, az pont le fogja szarni, hogy van-e cukor a kólában.

A Dove az évekkel ezelőtt feldobott, és akkor általam meglehetősen kétkedve fogadott, és a várakozásaimhoz képest messze túlteljesített kampányát újabb magasságokba emelte. A (csak nálunk) új Pro Age reklám (ismét csak majdnem azt linkelem, ami nálunk fut) olyat enged meg magának, ami még nem volt. Idős nők szerepelnek benne, ruhátlanul, szép nőnek beállítva. És hát mit mondjak, ragyognak. Ergo gyönyörűek. Nem tudom, a Dove mennyivel járul hozzá a nők önbecsüléséhez, de a magam részéről óvatos duhajként ugyan csak szépen fokozatosan, de szépen visszaadom az előzetesen megfosztott becsületüket. Csak így tovább.

A harmadik a ráadás. Be se linkelem, mert a tűzcsapból is "Magyarország, én így szeretem!" folyik. Természetesen a Soproni mindenhol kitárgyalt reklámjáról van szó, amely érzésem szerint komoly véleményformáló erő lehet. Ha lenne hozzá hatalmam, a megjelenésekor csináltam volna egy elágazást párhuzamos univerzumok között, és folyamatosan nézegetném, hogyan fejlődik tovább az ország ezzel és enélkül. Gyanítom, hogy az ez évre beütemezett zavargások forgatókönyvén már meglátszana a különbség. Szóval itt a helye a sorban.

2009. március 28.

Zűr a majonéz-piacon
19:15 | reklám | nemértem | 3 hozzászólás

Meglehetősen szeretem a majonézt. A tejföl után a második. Ha egy ételben tejföl és majonéz is van bőven, akkor ott már nagy baj nem lehet. De maradjunk most a majomméznél.

Ha leszámítjuk az időnként felbukkanó ilyen-olyan gyártmányokat, és a méregdrága, de majonézre kevéssé hasonlító import kutyulmányokat, akkor marad két gyártmány: Univer és Globus.

Régen 300 forint volt egy kis flakon, aztán elkezdett eléggé tűrhetetlen mértékben emelkedni. Néha a 800 forintot is megcsípi (meg a szememet) valamelyik, de a 6-700 forint átlagosnak mondható. Gondolom, ennyiért nem igazán veszi a magyar, ezért aztán időről-időre megrémülnek, csinálnak gyorsan egy akciót, és elkezdik 3-400 forintért adni, nehogy átszokjon a pórnép a másikra. Nem is szokik át, elkezdi kettesével vásárolni a terméket. Megnyugszanak, visszaemelik. Ekkorra persze a másik rémül meg, és kezd akcióba. Az inga sose áll meg. Gyakorlatilag sose lehet "normál" áron venni egyiket se.

Tessék mondani, nem lenne egyszerűbb eltalálni azt a középárat, amennyiért mindenki szépen megveszi azt, amelyiket jobban szereti, és aztán hagyjuk úgy a dolgot?

Én egyébként még régen az Univer-féle majonézt szerettem meg. Tudom, nem sok köze van a valódi majonézhez, de ízlik. A Globus hiába kapaszkodik, valahogy nem megy neki a dolog. Nemrég csináltak egy ráncfelvarrást, hadd cikizzem egy kicsit a reklámját.
- Átlátszó, valóban látszik benne a majonéz: ki a fasz akarja látni a flakonban azt a kulimászt? Rohadtul nem olyan, mint a reklámban, a sárga maszat rászárad az oldalára, és elég gusztustalan.
- Megváltoztatták a receptet: igen, jobb lett, még három ilyen módosítás, és akár utolérhetik az Univert.
- Most már minden ételt könnyen lehet vele ízesíteni: mér', eddig csak minden másodikat lehetett?
- Aromazáró fólia: nahát, 8 év után sikerült utánozni az Univert.

Képecske
11:51 | nők | még nincs hozzászólás
Elég nyitott vagy?

2009. március 20.

A selejt bosszúja 2.
14:30 | életképek | még nincs hozzászólás

Megállíthatatlanul törtem előre a vécétartály felszerelése irányában. Semmi sem állhatta utamat. Még olyan apróság sem, hogy a T. szerelő szerteszéjjel véste a falat a tartály mögött, márpedig ahhoz, hogy az új tartályt a falhoz odafogassam, kell pár dolog: tartály, fal stb... Fenn van, öblít, szép, nem folyik. Alkotó pihen.

Viszont az a tömítés megér pár szót.

Van az a papír (?) tömítőgyűrű, amit rosszabb helyeken alkalmaznak a gumi helyett. (Ha azbeszt, az bónusz pont, mert akkor még mérgező is.) Az a tudománya, hogy a víztől szépen megdagad, levelessé válik. Ehhez jön az a másik tudománya, hogy szinte hozzáforr, belediffundál a réz szerelvényekbe. Zseniális, mondhatnók, hiszen mindkettőtől jobban tömít. Igen, amíg nem kell szétszedni. Olyankor ugyanis szétválik két félre, levelesen. Mindkét fél hozzá van gyógyulva a szerelvény megfelelő oldalához. Többet ezt össze nem lehet illeszteni, mert a levelek nem fognak passzolni. El kell távolítani, amihez késsel akkurátusan ki kell kapargatni mind a két félből a maradványokat. Negyedóra kapirgálás borítékolva minden szerelésnél.

Egyébként meg dagadás és hozzágyógyulás nélkül a gumi röhögve tömít éppolyan jól.

Még büszkék is rá
12:25 | reklám | még nincs hozzászólás

"Ez a MAKSZ garancia."

Hogy mi az a MAKSZ? Egyrészt elfelejtettem, másrészt úgyis kitalálom. Magyar és Szövetség, eddig oké. Közte azok pedig (ha már nem alkoholista és köcsög) alkotó és kreatív lesznek. Más nem lehet, mivel reklámosok reklámozzák épp magukat. És ugyebár ők a kreativitás csimborasszója, saját bevallásuk szerint. A világ összes festői, szobrászai, írói, rendezői, azok mind csak buta koppintók, de a kreativitás, az igazi kreativitás a reklámosoknál van.

Nyomatják is magukat ezerrel. Most épp arra hívják fel a figyelmet, hogy a tv-szpotok 80%-át ők csinálják. És ez garancia, bár nem tudom, hogy mire. Arra biztos, hogy tőlük zápul meg az agyunk, és nem mástól.

Ha esetleg még kételyeink lennének az általuk képviselt minőséggel kapcsolatban, hát illusztrálják a plakátot egy tévéshop képkockával, a 60-as évekből.

2009. március 10.

Készítenek még filmeket
20:58 | film | még nincs hozzászólás

Két nap alatt két film. Meglepő fordulat, mert az HBO egyébként a Warner huszasával kötegelt napközbeni töltelékjét nyomatja megállás nélkül.

Az egyik annyira személyes, hogy el se merem mondani. Valódi emberek, valódi történések, pont úgy, ahogy az történik. A két istennő miatt néztem meg, akik közül az egyik lemosta a másikat, és ismét kiderült, hogy élnek még színésznők. Egyszerűen nem lehet, hogy eljátszotta az... na jó, innentől bizalmas.

A másik egy nyomorékká vált emberről szól, szenzációsan fotografálva. Baszki, fülledt erotika lengi végig az egészet! Ami persze nem nehéz, ha ilyen bombázók sétafikálnak benne. Végre valaki, aki nem keveri össze a meztelenséget az erotikával.

Kemény film mindkettő, mellbevágóan kemény. Kár, hogy azt a sok szart végig kell nézni, hogy rábukkanjak ilyen csemegékre.

egyik másik

Baj van az emberekkel
20:41 | játék | még nincs hozzászólás

Szenzációs dolog az aukciós ház. Nem vagyunk rákényszerítve, hogy előre kifundált árakon kereskedjünk. Szépen ki kell találni, miért mennyit hajlandóak adni, illetve mit mennyiért hajlandóak odaadni. Aki sokért adja, rajtaragad. Aki meg bagóért akar venni, hoppon marad. Tökéletes.

Illetve tökéletes lenne egy másik bolygón. A homo sapiens intelligenciája sajnos nem éri el azt a szintet, hogy egy ilyen kifinomult eszközt használjon.

Nyerek a dolgon, amikor a bőrművességemet akarom fejleszteni, és a menet közben keletkező tárgyakat megpróbálom elsózni. A boltos adna érte 10 ezüstöt, az aukciós ház élből 15-öt ajánl kikiáltáshoz. Teszek neki egy 25 ezüstös leütési árat, már bőven nyertem a 10 ezüsthöz képest. Mit tesz isten, pillanatok alatt elkapkodják. Vajon miért? Nem nehéz kitalálni: a többi ajánlat 2 aranynál (200 ezüst) kezdődik.

Nem örülök neki, mert az a képesség, amit űzök, csak egy a sok közül. Szükségem van egy csomó egyéb dologra, amit nem gyárthatok, mert nem tudok felvenni annyi képzettséget. Muszáj megvenni.

Akkor durrant be az agyam, amikor egy olyan löttyöt, aminek a bolti ára 20 bronzpénz (az ezüst századrésze), legolcsóbban 10 aranyért tudtam volna megvenni. Hirtelen felindulásból indítottam egy másik karit, és még aznap legyártottam vele az elixírt. Igen, meg tudom oldani. De ez nem egy egyéni játék, hanem egy mmo. Ami attól lenne klassz, hogy emberek közössége együttműködik benne.

De ahhoz sajnos emberek is kellenének.

Ja, WoW-ozok.

2009. március 9.

A selejt bosszúja
23:45 | életképek | még nincs hozzászólás

Az imént arra lettem figyelmes, hogy áll a víz a vécé mellett. Nézem, csöpög ott hátul, ahol a gumiharang belevezeti a fajanszba a folyadékot. Igazgattam egy darabig, de nem nézett ki úgy, mint ami ettől meg akarna javulni. Éjfél felé nem sok kedvem van szerelni, fogtam egy tekercs szigetelőszalagot, és jól betekertem. Valameddig kitart ...ana, ha nem föntről jönne a víz. Szép vékony ér ereszkedik alá a falon, és a gumiharangnál végződik. Korábban is láttam ott cseppeket legurulni, de csak időszakosan, és túl ritkán ahhoz, hogy lokalizáljam. Most viszont csordogált.

Hoztam a létrát, felmásztam hozzá. (A régimódi tartály helyére lett szerelve a műanyag vacak pár éve, épp olyan magasra.) Próbálom meghúzni a hollandert kézzel, erre elkezd ömleni a kezemre a víz. Húzom még jobban, még jobban ömlik. Tekerem mindenfelé (kábé három hollandi van egymásba ágyazva), de csak egyre jobban folyik. Fel van bontva lent a burkolat, ennek fele se tréfa. Közben a tartály rátölt egy adagot.

Nyúlok az elzáróhoz, az a pici fényes műanyag gomb, na azt kéne tekerni. Persze, hogy nem bírom. Megyek a lakás főelzárójához, annak meg a tekerője megforog. (Műanyag vacak No. 3.) Rohanok fogóért, és nagy üggyel-bajjal, a recéket valószínűleg lemarva róla, elzárom. Le akarom húzni a vécét, és a lehúzója kiakad. Szétszedni egy rémálom, a vizet máshogy kellene levezetni. Most épp ömlik végig a falom. Kábé 12 törülközőt beáztatva valahogy felfogom, ami ki akar jönni. Na most már letekerem a hollandereket. Iszonyúan vízköves, de szemre ép. Lakaparom a vízkövet, és visszatekerem. Látszólag minden rendben.

Kinyitom a lakás főelzáróját. Szépen feltölt, nem szivárog. Oké, valahogy lepiszkálom a tartály tetejét. Egybe van építve a lehúzó mechanikával, mindjárt el is törik valami, és szét is esik egy másik valami. Csupa öröm. Kiemelem kézzel a harangot, öblít, és folyik végig a falon a víz. Anyád. Veszem a fogót, és most már a tartálynál zárok. Persze előbb eltörik a műanyag vacak No. 2, és csak magát a tengelyt fogóval megfogva bírom elzárni.

Egyszer valamikor már szétszedtem, és össze is raktam ezt a tartályt, de most fogalmam sincs, hogyan, és nincs is kedvem találgatni. Elméletileg csak akkor lehet beakasztani a lehúzókart, ha már a helyén van a tető, de ugye... anyját ejtse teherbe, aki ilyet képes kitalálni. A szerelő kézügyessége csak tetéz: a bemenőcsonk ütközik levételkor a tetőbe, és vagy a csövet, vagy a tartályt kell erőltetni a törés irányába minden alkalommal. És én ezekért mindért pénzt adtam.

Figyelem: használt vécé tartályt vennék, olcsón!

2009. március 6.

Stressz
13:45 | életképek | még nincs hozzászólás

Időnként eszembe szokott jutni, hogy kéne már vésni ide valamit. Aztán elhessegetem a gondolatot. Á, túl fáradt vagyok, á, nem is olyan fontos, á, nem is olyan érdekes. Tegnap nem hessegettem el, eszembe jutott valami, kedvet kaptam, leültem, megírtam.

Pont egy hónapja hagytam ott az idegtépő stresszes munkahelyemet.

2009. március 5.

Arányok
15:23 | életképek | még nincs hozzászólás
Felporszívózni a szobát: 15 perc. Nekidurálni magamat: három hónap.
Reakcióidő
14:33 | technika | még nincs hozzászólás

Olvasom, hogy a Fogyasztói Jogtipró Egyesület rájött, hogy vannak pendrive-ok, és az első dolog, ami erről az eszükbe jutott, hogy pénzt kéne szedni belőle. Király. Megsaccolom, mi fog történni.

Vegyük az optimista verziót, miszerint a jogdíj a végfelhasználói árra rakódik rá, és élelmes kereskedőink nem szorozzák fel haszon százalékokkal. Aszongya a 32 gigabájtos (basszus, majdnem megát írtam, hogy megy az idő) az 2400 pénz. Jó. A reakcióidejük mitől csökkenne, ez vagy három évre így fog ragadni. Három év múlva a 32 gigás pendrive a világ többi részén lesz kb. 2 dollár, nálunk meg 15 dollár. Mire lecsökkentik, addigra ez az adathordozó már rég kimegy a divatból.

A pesszimista verzió annyiban rosszabb, hogy a nagyker árra jön rá a jogdíj, és akkor nem 15, hanem 30 dollár lesz a végösszeg. Viszont mindenhogy pendrive-ot fogunk csempészni.