« Helyettem is karcolt   A nemzetközi tőke ranglétrája »

2009. május 1.

Dalok Piaf előtt
12:17 | film

Sokadszorra futottam neki tegnap, de még mindig nem bírtam végignézni tisztességgel. De most már muszáj írni valamit róla.

A Piaf-film pokolian erős. Egyrészt kegyetlen az emlékekkel szemben, másrészt meg ugye ott van Cotillard. Vagyis a szereposztás szerint Cotillard van ott. Próbálom elővenni az emlékeimet a taxis sorozatból, de nem passzol. A Ridley Scott filmben egy másik Cotillard szerepel, de azzal se stimmel. Talán egy snitt, amikor a folyosón jön szembe a fiatal Piaf, na az ott Cotillard. Kicsit. Nem az volt a kérdés, hogy ki kapja az azévi Oscart, hanem hogy ha nem ő kapta volna, akkor azt az ítészek ugyan hogy magyarázták volna ki.

Lehet mondani, hogy a sminkmester dolga. Ja. De hányok a sok öntömjénező sminkdícsérettől. Hogy mást ne mondjak, az öregedés. Hollywood imádja ezt a témát. Hogy mennyire öregnek tűnik, amikor öregítették, nahát, teljesen olyan, mintha tényleg öreg lenne, és még a forgatáson is mindenki azt hitte, hogy öreg, mert annyira olyan. Nos, nem olyan. Sose olyan. Mindig egy erőtől duzzadó színészt lehet látni, aki igyekszik lassan mozogni a ráncos maszkban, és ennyi. Itt viszont keresném a szereposztásban az öreg Piafot alakító színésznőt, ha nem lenne fokozatmentes az átmenet. Megőrülök, ez nem lehet mind Cotillard.

Sajnos a film nem akarja bemutatni Piaf életét. Mintha csak etűdöket akarna felvonultatni egy ismert témára. Úgyis mindenki betéve tudja Piaf életét, nem? Nos, i... igen, nagyjából tudja az ember, de ez a film utánaolvasásért kiált.

Olivier Dahan filmje nem akarja bemutatni az énekesnőt, de még csak jó színben se akarja feltüntetni. Egyetlen olyan momentum van (pontosabban kétszer történik meg ugyanaz), amikor viszont számomra minden eddiginél brutálisabban átjön a nagysága. Ráadásul azt pont nem az énekesnő csinálja.

Kétszer van olyan jelenet, amikor bemutatnak Piafnak egy új dalt. Persze, mindkettő a nagyok közül való. Feszengve odaül egy ember a zongorához, és elénekli neki a szerzeményét. Értelemszerűen mindkettő úgy énekli el, mint aki még nem hallotta Piaftól. A dalok rettenetesek, hallgathatatlanok. Nem lehet rájuk ismerni. De nem is ez a lényeg. Tanultam jó pár évig énekelni, megpróbáltam utánozni. Nos, nem lehet. Fogalmam sincs, a filmben hogyan oldották meg, de a Piaf-sanzonokat nem lehet úgy elénekelni, mintha nem lett volna Piaf. Egyszerűen beleépült azokba a dalokba, a részükké vált. Őrület, a nagy slágerei egyáltalán nem nagy szerzemények, csak azok a sok közül, amelyekben Piaf megtalálta önmagát, amelyekbe beleénkelte magát.

Állítólag Marion Cotillard annyira beleélte magát a szerepbe, hogy belebetegedett. Remélem, ez kacsa, és csak a felhajtás része. Mindenesetre kihagyott utána egy évet.

Még nincs hozzászólás

Na most szólj hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.