Ismét egy díszpéldány. Eredeti címe Vantage Point, ami áttekintő nézetet, rálátást jelent. Nem egyszerű eset a fordítása, még az is lehet, hogy hanyagolni kéne, és beújítani egy más megközelítést. Nade könyörgök, Nyolc tanú?
Kezdjük a számokkal. (kicsit spoiler) A film hatszor fut neki ugyanannak a pár percnek. Majdnem azt mondtam, hogy hat nézőpontból, de nem, mert össze-vissza kutyulja, és a hatodikba bele is zavarodik. Mindegy, a lényeg, hogy nem nyolc. Ha azt nézzük, hogy hány tanú résztvevő, akkor pedig ott a felvételvezető, az ügynök, az álrendőr, az elnök, a turista, a kettős ügynök, a terrorista csaj, a kommandós és a főterrorista. Ők a fontosak. Kilenc, bazmeg, kilenc! És akkor még nem is említettem a riportert, az operatőrt, a kislányt meg az anyukáját. (Másvalaki anyukája most nem számít.) Aztán pedig, milyen tanú? Szemtanúra gondolt a bácsi? Jó, akkor elmondom, mit sugall szerintem a nyolc szemtanú. Nyolcan láttak valamit, csak nyolcan, amiből össze kell rakni egy összképet. Nos, nem látták. Volt, aki ott se volt. És nem nézték, hanem csinálták. Hát ennyit a címről.
De nem mintha a magyar cím lenne a legnagyobb baja. Súlyos arcok, erőteljes képek a felvezetőben, a magamfajtának tuti csalétek. Eddig legalább a képkompozíciók alapján lehetett saccolni, hogy milyen lesz a film. Jelentem, megtanultak ezzel is visszaélni. Ez egy iszonyúan tartalmatlan, hatásvadász film.
Reciklált anyag. Mementó, Sólyom végveszélyben, Rettegés arénája, 24, ezek az összetevők. És ha már belejött, hát önmagát is újrahasznosítja, csak azt felejti el, hogy a Mementóban az ismétlésnek szerepe volt. Azt nem elég egyszer megnézni még úgy se, ezt meg így is sok.
Azt már nem is ragozom, hogy a trafikban kapható igazolvánnyal be lehet jutni a világ legjobban őrzött embere közvetlen közelébe, és a szuperkommandós egymaga begázol az elnök szobájáig. Hogy a száz embert kinyíró terrorista megretten egy kislány elütésétől, és miután bemutatta a szuperszlalomot egy perccel korábban, itt inkább elfekteti a mentőautót. Ja és majd belehalnak, hogy oldalára dőlt a jármű. Lendületből szétcsap két parkoló autót, és utána mindkét első kerék gördül?
Ráadásul még az elnök is megmenekül. A néző kevésbé.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.