2009. szeptember 29.

Szúe-szie?
13:01 | életképek | még nincs hozzászólás

A recept egyszerű. Végy egy olyan faliórát, aminek egy picit laza a másodpercmutatója, és ettől "fölfele" menetben kicsit zörög. Kell hozzá továbbá egy olyan számítógép, aminek a ventillátora pont elfedi az alap ketyegést, de pont kihallatszik mögüle a halk "percegés".

Ha nem megy a gép, föl se tűnik, hogy minden negyedik-ötödik órahang zörgős. Ketyeg, és kész. Ha viszont ülök a monitor előtt, egy idő után kihallom, hogy mintha, igen, határozottan abból az irányból jön valami percegés. Akkor nekiállok fülelni, de ilyenkor mindig elhallgat. Abban az irányban áll egy örökölt intarziás ebédlőasztal is. Azt zabálják éppen fel? Odamegyek, semmi, csak az óraketyegés. Kikapcsolom a gépet, szintén semmi. Biztos a gép kelti ezt a zajt. De akkor viszont miért abból az irányból hallom?

Jól elvoltam vele, mire megfejtettem.

2009. szeptember 23.

Egy fél film meg egy másik
06:59 | film | még nincs hozzászólás

Tudtátok, hogy a Hancock-nak két forgatókönyvírója volt? Hehe, én egyből kiszúrtam. Az egyik megírta addig a cselekményt, hogy

**SPOILER**

sikerül úgy landolnia Hancocknak, hogy nem csinál millió dolláros kárt, és mindenkinek mondogatja, hogy "szép munka". Amikor itt járt a cselekményben, sajnos az első író elhalálozott. Tiszteletadás okán megtartották az általa megírt jeleneteket, de persze kézbe vette a filmet egy másik, aki sürgősen visszaterelte az eseményeket a fősodorba, ahol már két szuperhős püfölheti egymást a levegőben, ahogy az ilyen típusú filmekben (szerinte) szokás.

Ehhez természetesen kellett egy másik szuperhős jelenléte, legalábbis neki. (Ahhoz az első íróra lett volna szükség, hogy az ilyen hétköznapi szükségszerűségektől elszakadjanak.) De sebaj, észre kell venni a pozitív jeleket is. A második részben majd lehetnek hárman, esetleg a végén kikacsintással, hogy lesznek ezek még többen is. Tuti biznisz. Még szerencse, hogy a közönséget is sikerült félúton lecserélni. Rájuk legalább lehet számítani.

7 pont, de ez súlyozott átlag. Egyik fele 9 pontos, másik 3, találjátok ki, melyik melyik.

2009. szeptember 16.

Kommentálok
19:44 | közszolgálat | még nincs hozzászólás

Vajon mennyi ideig kellett alkudozni az amcsiknak, amik meggyőztek bennünket, hogy fél foglyot nem lehet befogadni? És utána mennyi ideig tartott, amíg meggyőztek bennünket arról, hogy az eredetileg tervezett mennyiséget ne lefelé kerekítsük?

És vajon hányszor kell még megpróbálni egymással versenyeztetni a közlekedési eszközöket ahhoz, hogy egyszer sikerüljön részrehajlás-mentes feltételekkel elindítani? És vajon hány száz év múlva kerül bele a repertoárba a motorkerékpár? (Gödöllő-Budapest tömegközlekedve egy óra, vezetni tudó sofőrrel személyautó fél óra, szelíd motorkerékpár negyedóra, vad motor öt perc.)

És végül felkaptam a fejem, amikor a CNN sportriportere a Liverpoollal foglalkozott, és kijött a száján egy "debreccn". Vajon hány évezred kell ahhoz, hogy az évtizedes múlttal is tottemhemező magyar kollégák megközelítsék a színvonalat?

2009. szeptember 15.

Az über-reklám
21:53 | reklám | még nincs hozzászólás

Nem tudom, honnan veszi a bátorságot a UPC, hogy a csatornák műsorát ne egy az egyben közvetítse. Valahogy gyanús, hogy ilyen megállapodás nincs. Nem létezik, hogy bármelyik társaság lemondana a reklám idejének egy részéről olcsón. Árán pedig nem hiszem, hogy megvette volna a UPC azt a temérdek sugárzást, amit belevarázsol a csatornák reklámjába, különös tekintettel a nemzetközi adásokra.

Persze a gyanúnál több az, amikor az ember látja, hogy mondjuk egy CNN adásába beleúsztatja a saját reklámját, ami úgy ér véget, hogy nem passzol az alatta futó másikkal. Ja, velük nincsen média megállapodás, nem lehet kiszámítani a szpotok hosszát, amit a magyar csatornákon vélhetően meg tudnak tenni, mert ott passzol. Kivéve a hangerőt, mert az sose passzol. Az azért kicsit érdekes, amikor egy kifejezetten agresszív csatorna bömbölő reklámjának hangereje fölé tekerik a sajátjukat.

Mondjuk nézőként túlzottan nem zavar, csak feltűnt.

2009. szeptember 8.

Indiana Bauer
17:11 | média | világvége | még nincs hozzászólás

Ismét közelebb kerültünk a világvégéhez. A tegnapi részben Jack Bauer egy gázüzemben szaladt, és mögötte sorban robbantak fel a gáztartályok. Pont olyan ritmusban, ahogy Jack szaladt előlük. A tartályokat azért robbantotta fel, hogy elégjen az ideggáz, amit a tartalmukba kevertek. Ha nem teszi, akkor a háztartási gázzal eljut az otthonokba, és az ideggáz ugyebár szörnyű, rágondolni is rossz, hogy ott mit művelhet. Kivéve persze, ha arra gondolunk, hogy mondjuk elég. Mivel a háztartási gázt semmi egyébre nem használjuk, mint égetésre. Mivel maga is mérgező, még ha nem is olyan kis töménységben, mint az a csúnya ideggáz.

A 24 eredetileg azért fogott meg, mert ilyenek nem voltak benne. De ezek szerint az ötödik évadot már az Indy célközönségének forgatják. Ja igen, mert az is most volt, és tök vicces visszanézni, hogy anno mit próbáltunk komoly, valódi cselekményként végignézni. Lehet, hogy csak apró kilengés volt, hogy egy ideig készültek olyan sorozatok, mint a House, a CSI, a 24? Lehet, hogy mégis a víz az úr, és csakis és kizárólag a háromnál kevesebb agysejttel rendelkezőknek készülhet mozgókép?

2009. szeptember 3.

Na mi van a borítékban?
12:04 | életképek | még nincs hozzászólás

Tegnap kaptam egy kéretlen levelet, egyik oldalán postai matricával leragasztva. Érezhető volt, hogy van benne valami puha. Kibontva pigment mintának bizonyult, és meglepő módon betalált, tehát érdekelt a tartalma. Kábé így nézett ki:

(Ha nem egy ezer éves mobillal csinálom, akkor még takargatni is kellett volna a címzést.)

Szóval apró zacskók, bennük világos színű por. Az egy dolog, hogy a magyar postánál mindent ellopnak, de ezt vajon miért nyitották ki? Csak ma reggel esett le.

Remélem, meg is kóstolta a hülyéje.

2009. szeptember 2.

Zaj
19:58 | vélemény | még nincs hozzászólás

Volt egyszer egy átkos rendszer, melyben híresen élelmes volt a magyar. Voltak, akik intenzíven ügyeskedtek, de olyan nem volt, aki nem a kiskapukat kereste, találta volna. Erre rendezkedett be az államapparátus és az agyunk. Amikor ránk tört a szabadság, mindenki úgy érezte, eljött az ő ideje, mert az előző rezsimben ugyan nem volt elég ügyes, de azt mondták, mostantól jár neki minden. Illetve mondtak akkoriban sokmindent, de ő csak ezt az egyet jegyezte meg belőle.

A húsz év azóta nem azzal telt, hogy megpróbáltunk volna egy ésszerűbb gondolatmenetre átállni. Mintha mi sem változott volna: adót kell csalni, ha életben akarunk maradni, és a világ most is a nyerészkedőké. (Sőt, a bűnözőké, de az már más tészta.) Lehet mindenféle vélt vagy jogos sérelmeket kántálni, hátha a hatalom/vállalkozó meghátrál, és akkor nyertünk. Lehet az ártérre tizedszer is visszaépíteni a víz által hogy, hogy nem elsodort kalyibát, és aztán lehet jajveszékelni a híradóban, hogy földönfutók lettünk. Lehet a reptér felszállási zónájában olcsón telket venni, aztán reklamálni, hogy hogy merészelnek ott repülőgépek közlekedni. Nosza, kártérítést mindnek.

Aztán lehet a belvárosban lakni, és élvezni, hogy ott a sarkon a bolt, a szomszéd ház előtt áll meg a busz, és öt percnyire van színház, mozi, varieté, cirkusz. De ugye ettől még el kell várni azt a csöndet és nyugalmat, ami azoknak jár, akik vagy tízszer annyiért vették a telket a túlparton, vagy azoknak, akik lemondtak a közért, busz, mozi közelségéről, cserébe a külváros, netán az agglomeráció nyugalmáért. Óbégatni lehet, sőt sikkes. Nálunk nem csak a húszéveseké a világ, mert az óbégatóknak is jut belőle egy szelet.

Van egy érdekes jelenség, ami a terézvárosi óbégatók és önkormányzatuk számára ismeretlen. Úgy hívják, nagyvárosi élet. Faramuci dolog, mert nem akaródzik neki megtelepedni bárhol. Például kifejezetten irtózik a porfészkektől. A porfészkekre jellemző, hogy embert addig látni az utcán, amíg azok leszegett fejjel menetelnek munkába/ból, illetve amíg nem elég öregek hozzá, hogy menetelhessenek. A többi síri csend.

Ezt a síri csendet szeretnék most elérni Közép-Európa egyik nagyvárosának a kellős közepén, mert a fejükbe vették, hogy nekik bizony jár az a csönd, ami alapértelmezésben máshol van, és az szerintük kizárt, hogy ők elmozduljanak, tehát mindenki másnak kell, aki azt a bizonyos zajos életet szeretné végrehajtani annak rendeltetésszerű helyén.

Ez akár ilyen egyszerű is lehetne, de mégsem. Kicsit sok léggömb kellene, hogy a pesti szórakozóhelyek uszkve 60%-át átemeljük egy olyan kerületbe, ahol épeszű az önkormányzat. Ezek jó része történelmi múltú intézmény, történelmi épületben, tehát marad ott, ahol van. Esetleg be lehet zárni. Őket nem fogja zavarni. Valószínűleg az utóbbi száz évben nem jártak színházban, nem ittak meg egy italt egy kiülős helyen, mivel ki se mozdultak a lakásukból, csak hallóztak, hogy milyen lárma töri meg a csendet, amit szerintük 230 ezer forintért megvásároltak az önkormányzattól, úgy 18 éve.

Olaszországban biztos nem jártak, mert gutaütést kaptak volna attól, ami ott megy, és úgy nehéz óbégatni. Úgyhogy kénytelenek leszünk kivárni, amíg ez otthonukban magától bekövetkezik.

Esetleg a zajtól.

Esetleg egy kicsit segíthetnénk hozzá.

...ha egy picit zajonganánk arrafelé :)