Ismét közelebb kerültünk a világvégéhez. A tegnapi részben Jack Bauer egy gázüzemben szaladt, és mögötte sorban robbantak fel a gáztartályok. Pont olyan ritmusban, ahogy Jack szaladt előlük. A tartályokat azért robbantotta fel, hogy elégjen az ideggáz, amit a tartalmukba kevertek. Ha nem teszi, akkor a háztartási gázzal eljut az otthonokba, és az ideggáz ugyebár szörnyű, rágondolni is rossz, hogy ott mit művelhet. Kivéve persze, ha arra gondolunk, hogy mondjuk elég. Mivel a háztartási gázt semmi egyébre nem használjuk, mint égetésre. Mivel maga is mérgező, még ha nem is olyan kis töménységben, mint az a csúnya ideggáz.
A 24 eredetileg azért fogott meg, mert ilyenek nem voltak benne. De ezek szerint az ötödik évadot már az Indy célközönségének forgatják. Ja igen, mert az is most volt, és tök vicces visszanézni, hogy anno mit próbáltunk komoly, valódi cselekményként végignézni. Lehet, hogy csak apró kilengés volt, hogy egy ideig készültek olyan sorozatok, mint a House, a CSI, a 24? Lehet, hogy mégis a víz az úr, és csakis és kizárólag a háromnál kevesebb agysejttel rendelkezőknek készülhet mozgókép?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.