« Moderálás, ó!   Nem könnyű az igényeiteknek megfelelni »

2010. március 11.

Még egy picit a 3D filmnézésről
11:06 | film | elmélet

Béláim, gondolkodtam.

Nem volt nehéz rájönni, hogy nem a szemgolyók tengelytávolságának eltérése okozza a zűrt a képen a közeli tárgyak kivetülésénél. A szem, miközben egy bizonyos távolságra fókuszál, két dolgot tesz egyszerre: odafordul mindkét szemgolyó, tehát hozzábandzsít, valamint a fókusztávolságot hozzáállítja. Ha eltér a szemtengely távolság attól, amivel fölvették, hát zágsón, picit más távolságra fogja az illető érzékelni az egész látványt, komplett. Nem baj. Viszont a fókusztávolsággal komoly gondok vannak.

Három eljárásról tudok, ami 3D képet állít elő a kivetített képből. Egyik a piros-zöld szemüveges módszer, ami elég gáz lehet, tekintve, hogy a piros pulóvert jó lenne mindkét szememmel látni. Tegnap az Avatart a polarizált módszerrel vetítették, ami már korrektebb, mert mindkét szem tényleg csak azt a képet látja, ami neki szól. (Kíváncsi lennék arra a vetítővászonra, ami a polarizáció megváltoztatása nélkül veri vissza a fényt.) Van még egy eljárás, amihez már működő kütyü kell a szemüvegbe, cserébe a vetítő eljárás olcsóbb, és egy combos monitor is képes rá: ez a váltott képes eljárás. A moncsi dupla frekvencián pörög, és felváltva adja a képet a két szem számára, a szemüveg pedig vele szinkronban, felváltva sötétít. (Vajon hány deka egy olyan szemüveg?)

Mi a közös? Hát bizony az, ami az eljárás definíciója: az, hogy 2D képből indulnak ki. Akármilyen távolságot is szimulál a nézőhöz képest, a kép valójában mindig pont olyan messze van, mint a vászon. Tegyük fel, hogy éles kép van vetítve. A szemünk csak akkor tudja élesen látni, ha távolra fókuszál. Minél közelebbre szánt látványt vetítenek élesen, a szem annál inkább megzavarodik, mert bandzsítani kéne hozzá, de közben továbbra is távolra fókuszálni. Emiatt gyakorlatilag lehetetlen közeli, éles képet mutatni a 3D moziban.

Tovább bonyolítja a képet, hogy amikor fölveszik, valahova ők is fókuszálnak, ezzel sugallva, hogy nekünk oda kell. Igen, de amikor az ember beleéli magát a látványba, önkéntelenül is körül akar nézni, és renitens módon kifókuszál az előírt helyről, például arra az objektumra, ami épp az orrát súrolja. És akkor BOING, széthullik minden, oda az illúzió. Komolyan trenírozni kell magamat, hogy ne renitenskedjek, csak bambuljak bele a szemüvegbe előírásosan.

Fogalmam sincs, lehet-e olyan eljárás, amely nem két dimenzióban állítja elő a képet, ha igen, az majd más lesz. Addig az összes ilyen vetített 3D bicebóca marad: előrefele működik, és kiüti a moziterem falát, de visszafelé gázos.

Van a dolognak egy másik aspektusa is ám. Próbáld meg ezt polarizált 3D cuccot a teremben fölvenni. Ha nem sikerült, akkor már rá is jöttél, miért olyan lelkesek a filmipar munkatársai.

Még nincs hozzászólás

Na most szólj hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.