*90 millió (becslés). Ennyi embernek volt annyi esze az érintett népességből, hogy a levegőben terjedő akármi ellen föltegyen gázmaszkot. Ez két öreg volt, akit villanásnyi időre mutattak. A hadsereg, aki hivatalból cipeli magával az említett alkalmatosságot az erre rendszeresített hordtáskában, már nem tartozott ezen eszesek közé.
A film nem a két öregről szólt.
Szerintem Shyamalan, mióta megcsinálta azt a megismételhetetlen remeket, vergődik. A vergődés közepette fogynak az agysejtjei. Mással nem tudom magyarázni, hogy kiadta a kezéből ezt a szart.
Az egy dolog, hogy tök homály az egész. Attól még röpülhetne sztalkeri magasságokban. De ehhez muszáj lenne, hogy az emberek, akiknek a mutatására koncentrál, valami egészen picit emberit mutassanak. De ha a tömeghalál elől menekülő tömegben nincs senki, aki pánikolna, nincs senki, aki fürkészné a másikat, hogy az képes-e magyarázatot adni a megmagyarázhatatlanra, nincs senki, aki a másik ellen fordulna, fosztogatna, ha nincs senki, aki ne bambán követné a rádió utasításait, akkor vajon mitől kellett volna ennek a filmnek nyomot hagynia?
A pontszám 90 milliós skálán 2.
Hogy énnekem mennyi eszem volt, hogy nem hegesztettem ki teljesen a hozzászólást a sablonból.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Namost jól letesztelem.