« A csíra   Lazításnak egy aktfotó »

2010. április 20.

Luca széke
19:48 | életképek

Isteni jó idő volt ma, muszáj volt a sétálóizmokat munkára fogni. Tettem egy kört a Margit híd felé.

Meglepetésként ért, hogy még megy a szökőkút a Szabadság téren. Rogán már megnyerte a választást, a szökőkút a továbbiakban funkcióját vesztette. Persze az is lehet, hogy nagy az átmenő forgalom, és láthatják más választókörzetbe tartozóak is. De most nem erről akartam írni.

***

A fő kérdés, hogy hogy áll a híd. Legutóbb ősszel jártam arra, az legalább öt hónap, de inkább hat. Akkor azt láttam, hogy a villamos a déli hídpályára van átszerelve, az északit pedig csinálják gőzerővel. Munkások jönnek-mennek, daruk mozognak. Tonnás vaslemezekből új útpálya készül, kábé a 80%-a már kész van. Impozáns.

Ma azt láttam, hogy a villamos a déli hídtesten halad, az északin pedig fektetik azokat a tonnás vaslemezeket. Munkások jönnek-mennek, daruk mozognak, úgy kábé 80%-a a lemezelésnek már megvan. Próbáltam kiszámolni, hogy az uniós elnökség idejére készen lesz-e, de nullával való osztás miatt elszállt a művelet.

Csak tippelni tudok, hogy a munkások be vannak tanítva, hogyan kell leszegett fejjel, bőszen fel alá járkálni egy szerszámmal a vasak között. A daruval időnként fölvesznek valami nehéz dolgot, és arrébb rakják. Másnap lehet visszatenni. A lényeg, hogy a bámészkodók a villamoson megkapják az illúziót: a híd készül.

Visszafele a budai rakparton jöttem, hogy azt is megnézzem, a 19-es vonala mentén a burkolást hogyan csinálták meg. Itt már nem szaroztak annyit. Összeillesztették az utolsó síndarabot, elhajították a szerszámot, és úgy hagyták ott a terepet, ahogy van. Látszik, hogy félbe van hagyva a kövezés, ez nem így lett tervezve.

Oké, erről akartam írni.

***

Más. A rakparton baktatva folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat, hogy én jó ember vagyok, és ezzel leküzdenem az ingerenciámat, hogy hirtelen ásítsak és nyújtózkodjak egyet, kitárt karokkal, hogy utána csodálkozva vakargassam a bicepszemet, hogy nahát, mi volt az, szúnyog, miközben a biciklis leányzóhoz mögöttem épp hívják a mentőket.

Nem tudom, hogyan hiányozhat annyi minimális túlélési ösztön egy biciklisből, hogy azt gondolja: a bámészkodva ballagó mellett elhaladva az 1 cm már biztonságos távolság. Mindezt tekerve, suhanva. Két centi, és beakad a kormány a dzsekimbe, ő pedig megcsókolja az aszfaltot. És ezek 40 kilós nők, kétszer olyan nehéz vagyok, mint ő a kerékpárral együtt. Komolyan nem értem.

Ja, és ez is pont ugyanígy volt már fél éve is.

Még nincs hozzászólás

Na most szólj hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.