Egyszer már írtam A bukás című filmről, de most, ahogy nézem Leni Riefenstahl alkotását, újrafogalmazódnak bennem a dolgok.
Eszembe jutott pár alkalom, amikor a szokásos nézőpontnál közelebbről ábrázoltak embereket.

Jó módszer ez, alkalmas a portréalany valódi személyiségének a megmutatására: minél közelebb megyünk, annál őszintébb a látvány. Annál kevésbé tud sumákolni az illető.
Egy diktátor, aki szeretne bizonyos körökben szalonképes maradni, kényes a megjelenésére. A saját maga által cenzúrázott filmben Hitler jóságos bácsinak tűnik: Riefenstahl kamerái nem mehettek a kelleténél közelebb.
Bruno Ganz kiválóan alkalmas lenne Az akarat diadalában látható Hitler megformálására. A baj ott van, hogy hiába megyünk egyre közelebb, csak a szeme sarkában bújkáló nevetés lesz egyre feltűnőbb. Ő közelről is ilyennek fog látszani:

Pedig ilyennek kellene, hogy látsszon:

Nos, csak ennyivel szerettem volna kiegészíteni a már leírtakat.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.