Mostanában hál'istennek divatba jöttek a (poszt)apokaliptikus témájú filmek. (Hogy csak azt a párat linkeljem, ami elsőre eszembe jut.) Tegnap néztem a Foggal, körömmel című darabot, ahol sikerült elsütni azt a fölvetést, hogy elfogyott a benzin, és ettől az emberek kannibálok lettek.
Hagyok egy kis időt, hogy megemésszétek az előző mondatot. Ha megvan, akkor folytatom.
Az egyes számú alaptézis (amit a filmkritikusok 70%-a nem ért meg, de ez most mindegy), hogy a filmeket csak saját rendszerükben szabad vizsgálni. Röpködhetnek emberek a levegőben, működhet fordítva a gravitáció, beszélhetnek az állatok, soha nem szabad ezek realitását vizsgálni, csak a filmes szövet épségét. Ha abban a rendszerben helyén van, akkor helyén van. Az úgynevezett valósághűség egy szimpla marketing szlogen, amivel a cgi-t akarják eladni. Gyakorlatilag minél inkább valósághűnek akarják feltüntetni a látványt, annál kevésbé az. A valóság többnyire szürke, és leginkább állóképre hasonlít. A robbanásokból csak némi por látszik, miközben mindenki meghal 50 méteres körzetben. Az állkapcsot szétszakító ütés látványra olyan, mintha csak meglegyintené, és ha valaki beveri a fejét, kórházba fog kerülni, mert agysérülése van. Tarr Béla valósághűbb, mint a Die Hard.
A (poszt)apokaliptikus téma esetén annyi kiegészítést kell tenni, hogy a film univerzumához szervesen hozzátartozik az, amiből lett. Nem Azeroth és nem a Hoth bolygó pusztulását akarják mutatni, hanem ezét itt ni. Ettől kellene, hogy érdekes legyen, és igazából az egyedüli érdekes aspektus az, hogy mi lesz mibelőlünk abban a helyzetben.
Érthetetlen, hogy noha a filmes univerzum konzekvenssége egészen nyilvánvalóan alapfeltétel a sikerességhez, ezt a filmipar képtelen felfogni. Elég lenne egy árgus szempár, mert a fájó következetlenségek kiküszöbölése többnyire nem pénzkérdés lenne. De nem, ingyen mondanak le a tökéletességről.
Kivételek persze vannak. A Legenda vagyok aprólékos gonddal ügyel minden részletre. (Hallottad a szivattyú beindulását, amikor megnyitja a csapot?) A Vakság ügyesen csak arra koncentrál, ami érdekli, így elkerüli a bajt. A Végítéletet és a Kaptárt menti, hogy nem akarják komolyan venni magukat. Nekik csak díszlet a pusztulás. De a Szikravárosra már nincs mentség, és Az út is egy hiteltelen fölvetésen moralizálgat végig.
Igaz, hogy a Foggal, körömmel horror szeretne lenni (persze nem igazi horror, csak amit hálivúdban annak csúfolnak), de azért egy ilyen felütés übergáz. A kőolaj kiapadása nyilvánvalóan nem egyik pillanatról a másikra fog bekövetkezni. A világ készül rá ezerrel, a megújuló energia-forrásokra való átállást csak az olajipari befektetések lassú megtérülése hátráltatja. Amikor a nyersanyag szűkül, és felszökik az ár, az átállás is lökést kap. Átstrukturálódik minden. A gyártósorokat áthangolják autóról biciklire, minden házra napelem kerül. Az energia-takarékosság nem csak egy szlogen lesz, hanem vérre fog menni. Emberek veszítik el az állásukat, és mennek tönkre. Filmtémának uncsi.
Legyünk engedékenyek, és tételezzük fel, hogy a jósok elsaccolnak valamit. Hirtelen pukkan ki az olajbiznisz, a világ nem győzi az átállás tempóját. Megborul a rend, összeomlanak az ellátórendszerek. Káosz és éhezés lesz úrrá rajtunk. Az emberek egymásnak esnek, sokan éhenhalnak. Eddig kábé Mad Max forgatókönyv. De ha az összeomlást tényleg az olajhiány idézte elő, akkor a természet él és virul. Lehet termelni, lehet halászni, gyűjtögetni, ez még az ősembernek is ment. Mégiscsak az ember a legnehezebben elejthető vad, hát akkor mi a rákért pont arra akarjon vadászni.
Ehhez képest a Foggal, körömmel arról szól, hogy egy kihalt, steril városban lelkesen darabolgatja Michael Madsen és Vinnie Jones a rajtuk kívül kószáló néhány embert.
Tudom, tudom. Már megint a szarokról írok. Magam sem tudom, miért. Talán mert olyan érzés, mintha ezzel jobbá tenném a világot.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.