Tegnap láttam egy filmrészletet az HBO-n. Egy ókori hadvezérről szólt, aki nem római létére egy darabig őket szolgálta, mígnem egy római fejessel összetűzésbe nem került, ezért rabszolgává tették. A feleségét siratta, miközben a Colosseumban feltálalták a gladiátoroknak, de ő annyira jó harcos volt, hogy megfordította a küzdelmet. Mivel a közönség ovációval fogadta, kegyelmet kapott, és esélyt, hogy gladiátori karriert fusson be, és bosszút állhasson feleségéért.
Ez a részlet nem a Gladiátor című filmből volt, hanem a Spartacus című sorozat nyitóepizódjából. A hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja ezek szerint még tart.
Sajnos a Gladiátor óta legalább 300 dolog közbejött, ami megakadályozza, hogy még egyszer azt a témát ne öncélúan vegyék kézbe. A Spartacus készítői szerint ha valakinek barackot nyomnak a fejére, akkor is fél liter vér fröccsen szerteszét, lassított módban. És mintha valami anti-kategória-besorolásra hajtanának: az összes sebesülést, csonkolást, szúrást, vágást, lefejezést (átlag percenként 2) belassítják, ráközeliznek, hogy ha majd élőben egy balesetnek leszünk szemtanúi, a szemünk se rebbenjen.
A kardós-baszós titulus másik felére is gyúrnak, van gimnasztika bőven, gyönyörűek a testek, de persze szenvedély nuku. Sajnálatos, mert igen gondosan van fényelve minden kocka. (A Gladiátorból kölcsönzött fényektől most eltekintek.) Férfiaknak szánják valószínűleg, mert szeméremdomb az van, hímtag nincs. Ez nem baj, az viszont annál inkább, hogy valamiért iszonyatosan trágárnak állítják be az ókoriakat. Én nem hiszem, hogy a bazmeganyád kifejezés létezett akkor, és hogy lépten-nyomon így nyomatékosítottak. Jupiter villáma félelmetesebb, és ők még hittek benne.
Egyedül a hibátlan testek demonstrációja miatt érdemes nézni.
Én fogom.
Ki mást érintett volna az ínség, ha a férfiak többnyire egymással voltak elfoglalva? :)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Eléggé egyetértek. Minden bizonnyal férfiaknak szánták ezt a sorozatot, már csak azért is, mert többnyire a nőket és inkább az előkelőbb házakból valókat érinti benne az a fajta szexuális ínség, amely olyan mardosó, hogy szegény gladiátorokat odarendelik magukhoz, mint holmi csomagküldős vibrátort és rendeltetésszrűen használják. Végül is a nők elég szánalmasak, a férfiak meg elég izmosak :)