« Nem akarok többet jósolni   Álszentek vagytok »

2010. június 20.

A durcás és a dacos
01:40 | nők

Nézem a Max Payne-t (jó szar egyébként), és ámulok-bámulok, hogy Kurylenko dekoltázsát ismételten (Quantum of Solace, Hitman) mega giga brutál módon bevilágították. Imádják ezt a csirkét a filmesek, szerintem külön stáb dolgozik azon, hogy minden pillanatban a megfelelő szögből simogassa a fény a domborulatait. Az nem létezik, hogy én erről nem találok képet.

Pedig de.

Fantasztikus, mennyire más a mozgókép. Kezdenek összeállni a láncszemek a női szépség tekintetében, az már biztos, hogy álló helyzetben és mozgásban szépnek lenni teljesen más műfaj. Nem, nincs egy darab épkézláb kép, amin hasonlítana arra, ami a filmben látszott. Illetve ami van, azon meg a hiányérzet. Lefotózva ugyanaz valahogy nem az igazi.

Viszont közben ráfutottam erre a gyönyörűségre, hát tessék:

Olga Kurylenko + Gemma Arterton

Kész dekoltázs-tanulmány, nem? Olvadozok. Egyiken nincs nyakék, másikon pedig csak egy semmi. És nem a mellüket mutogatják, mert nem az a lényeg. És így egymás mellett az is látszik, hogy milyen hihetetlen mértékben tud különbözni két súlycsoportra azonos nő dekoltázsa. Na megyek is, nézegetem még egy kicsit.

 

Szerk.: majd elfelejtettem a lényeget. A képen jól megfigyelhető Arterton dekoltázsán a gallér, ami kettős funkciót lát el. Egyrész fókuszálja, és a helyes irányba (az előtte álló férfi feje felé) tereli a dekoltázsból kiáramló nőenergiákat. Másrészt olyan, mint az épületállványon a lábdeszka: nem engedi, hogy a férfitekintet félrecsússzon. Bár őszintén szólva nem tudom, miért tenne ilyet a férfitekintet, de azért jobb biztosra menni. Arterton egy tudatos nő.

Címkék: dekoltázs

Eddig 13 hozzászólás érkezett

  1. Dina:
    2010. 06. 20. 18:47

    Akkor én most ide is beírom, hogy megkaptad a Kulturált Dekoltázsrajongó igazolványod. 001-es sorszám.

  2. Androidus:
    2010. 06. 21. 14:17

    Ha lenne egy kulturáltan rajongható dekoltált Dina-képem, most föltenném.

  3. fruschka:
    2010. 06. 21. 21:58

    Azon gondolkodtam, vajon mi lehet a dekoltázs férfi megfelelője, azaz a férfi-testfelszín ama pontja (ponthalmaza), ami a női figyelem gyújtópontját képezi - és őszintén zavarba jöttem. Én például nem tudok elvonatkoztatni az összhatástól, a test, az arc és a viselkedés harmóniájától, és kiemelni egy helyet, ami a többitől függetlenül megragad.

    Talán ez női sajátosság, de a fizikai adottságokon túl a szexuális vonzerőt számomra nagymértékben befolyásolják az illető férfi szellemi képességei, és egyéb, a fizikai síkon nem megjelenő tulajdonságai.

  4. Androidus:
    2010. 06. 21. 23:29

    Az, hogy a dekoltázs a "legfontosabb" testrész, egy redukció. Onnan indulunk ki, hogy a legfontosabb testrésze először is a mindene, azután következik a szeme. Aki ebben eltér, az nem létezik, azzal nem állok szóba, az nem ember. Aki pedig megüti ezt a minimumot, azzal lehet beszélgetni arról, hogy mi a következő. Én sok évtizednyi tapasztalatgyűjtés során arra jutottam, hogy a dekoltázsrész, vagyis ami az álla alsó széle és a melle felső széle közé eső sáv, szemből. (Anatómia tanárom ezt nem olvassa.)

    Tehát valami hasonló van szemközt is, csak jólesik elcsemegézni egy-egy jól sikerült részleten. Amit ráadásul a bunkó csöcsfixációs férfiak meg se látnak, mert csak a melle, a melle. Mert ugyan ezzel most Dina körbe fog röhögni, de a dekoltázsrész szerintem az egészet tudja jelenteni, nem csak egy szimpla felhívást, amit a mell.

    Igazából nehezen tudok úgy fogalmazni, hogy ne lépjek ki a témából. De ha nagyon bele akarunk mélyedni, akkor nem is testrészekről kellene beszélni, hanem testtartásról, mozgásról. Minden századik nő tudja úgy-ahogy tartani magát, hogy nem lóg mindene. A kávézóban ülve meg szoktam osztályozni a járást, hát, ötöst nem kap senki, ha kapna, annak utána indulnék. Mert engem például az fogna meg, nem egy-egy testrész.

    De csak kijövök belőle úgy, hogy a dekoltázst hangsúlyozzam, mert a dekoltázson látszik az egész test tartása. Talán ezért tudja jól összefoglalni a lényeget.

  5. fruschka:
    2010. 06. 22. 19:49

    Á, értem már.

    Egyébként engem egyáltalán nem zavar a csöcsfixáció, az ezzel járó problémákat áthidalom azzal, hogy általában csak annyit mutatok meg, aminek a fixírozása még éppen jólesik. Sosem értettem azokat a nőket, akik sopánkodnak a férfiak reakcióján, miután elhúzták előttük a mézesmadzagot.

    Kíváncsi lennék, vajon más nők hogy vannak ezzel, de például számomra az egyik legerotikusabb férfi testrész a kézfej és az alkar - ez rengeteg dolgot elárulhat a tulajdonosáról; az energikusságát, a finomságát, az erejét, a dinamizmusát és azt a fajta kecsességet, ami a fizikai erővel párosulva csak igen kevés férfiban van meg (meg persze még sok minden mást).

  6. Androidus:
    2010. 06. 22. 21:12

    Nem tudom, higgyek-e neked. A kézről szóló szöveg gyanús, szerintem azt mondod, amit minden férfi hallani akar. Például én is pont ilyennek szeretném tudni a kezemet. Valld be, hogy a csinos arc és a feszes fenék érdekel.

  7. fruschka:
    2010. 06. 23. 20:45

    Nyugodtan hihetsz, bár az is tény, hogy minden nőnek (és férfinak) más ízlése van, és én csak egy vagyok a sok közül - simán lehet, hogy általában a nők előbb nézik meg egy férfi fenekét például, mint a kezét.

    Egyébként örülök, hogy rábukkantam a blogodra, kevés olyan blog van, amit igazán szeretek olvasni. Furcsállom is, hogy milyen kevesen kommentelnek itt.

  8. Androidus:
    2010. 06. 24. 14:09

    Oké, meggyőztél :)

    Ambivalens vagyok, mert egyrészt jó, ha hozzászólnak, másrészt meg eszem ágában sincs felhasználóbarátnak lenni. Csak azt teszem ki, ami nekem tetszik, ami engem érdekel. És hát ez szelektál.

  9. fruschka:
    2010. 06. 24. 17:25

    Olyannyira szelektál, hogy a legtöbb posztnál egy komment nem sok, annyi sincs - nem is tudom, merjek-e ebből bármiféle következtetést levonni Dinára és rám nézve, illetve a blogvilágban szörfölgető gyanútlan magyarok százezreire :)

    Azt hiszem, inkább csendben olvasgatok tovább - ez a verőfényes nyári délután valahogy illik ehhez a bloghoz.

  10. csacsipoci:
    2010. 06. 24. 23:30
  11. Androidus:
    2010. 06. 25. 0:54

    Hayek nagy kedvenc, a Nők Lapja Café cikke pedig szánalmas.

  12. csacsipoci:
    2010. 06. 25. 10:35

    Mint legtöbbször a hasonló bulvároldalak cikkei.
    Az a szép amikor egymás utáni napon leírják, hogy ketrinzetadzsonsz milyen tökéletes, másnap pedig, hogy eszetlenül lefogyott és biztos árt magának... (mellesleg női szemmel is gyönyörű, volt szerencsém látni, pont ezért akadtam fent a cikken)

  13. Androidus:
    2010. 06. 25. 12:13

    Na igen, azért is, bár én nem pont erre gondoltam. Egyrészt Hayek nem szorul rá, hogy mutogassa magát, másrészt ha mégis teszi, abban sincs semmi említésre méltó, mert ez sajnos-hálistennek kötelező, ha színésznő szerepet akar kapni. Az, hogy nincs rajta melltartó, és látszik a mellbimbója, pedig tárgyi tévedés.

Na most szólj hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.