2010. július 30.

A makacs vízkő drámája
12:09 | reklám | 4 hozzászólás

Faramuci dolog a kémia. Van ugye a vízkő, ami kalcium-karbonát és magnézium-karbonát keveréke. Savas közegben jól oldódnak, ezért elég egy kis széndioxid a vízben, és máris hordja el. Amikor elillan belőle a Co2, lerakja szépen (Aggtelek) vagy csúnyán (vízforraló). Ilyenkor kell egy kis sav, ami leoldja (és megmar minden mást a környéken, ha nem vigyázol). Ez ilyen egyszerű. Illetve volt, eddig.

Szerencsére a Cillit kutatói élenjárnak, és első kézből értesülhetünk tőlük a tudomány haladásáról. Ők derítették ki, hogy a vízkőnek létezik egy új változata, az úgynevezett makacs vízkő. Erre nem érvényes a hagyományos kémia. Ő ellenáll. De minő további szerencse, hogy a Cillit kutatói egyből ki is fejlesztettek egy megfelelő ellenszert erre a jelenségre.

Tehát, hogy a gyakorlatban is lássuk a dolgokat, a következő történik. Ott csücsül a CaCO3 a csaptelep oldalán, és jól érzi magát. "Sose kaptok el" stb. Ekkor érkezik a háztartási sósav balról. (gyártó: CHEMITAT Hungary Kft., hatóanyag: 20% HCl, kb. 150,- Ft/liter). A sósav udvariasan megérdeklődi a kalcium-karbonáttól, hogy ő a hagyományos fajta-e, vagy pedig az új, a makacs. Ha utóbbi, akkor csalódottan továbbáll, és a benne lévő klór nem harap rá a kalciummal való reakció pompás lehetőségére, és nem alakul ki heves reakció. A makacs vízkő röhög a markába.

Igen ám, de nem sokáig. Mert már jön is a Cillit Vízkő- és Rozsdaoldó (gyártó: Cillit Lajos, hatóanyag: 5% nemionos felületaktív anyag, kb. 800,- Ft/liter), és előhúzza a tarsolyából a titkos fegyvert: a szappant! Makacs vízkő elsápad. Erre nem gondolt. Kijátsza a nehéztüzérséget, és csúzlival fogják lelőni? És tényleg. Győz a Cillit ereje, mindenki boldog.

Így halad előre a világ.

2010. július 27.

Éjszaka Kupa
12:22 | életképek | még nincs hozzászólás

A csapat:
- szúnyog
- a lemerülni készülő mobilom
- a lefekvés előtt megivott kávé
- a lefekvés előtt megivott 2 liter tea
- a rögzítő ventillátora
- a fölöttem lakó lábdobogása

B csapat:
- én

Állás: 118:23 az A csapat javára

2010. július 26.

Azért a dekoltázs az úr
14:47 | nők | még nincs hozzászólás

Bohóckodok itt minden mással ahelyett, hogy a lényegre törekednék. Ezt a képet nem lehetett nem közzétenni.

Dania Ramirez

2010. július 21.

Agyvíz
11:45 | életképek | 1 hozzászólás

35 fok van kint, és bent is szeretne annyi lenni. Nappal spaletták becsukva, minden hermetikusan lezárva, mint egy atomtámadásnál. Sötétben szuggerálom a hőmérőt. Este ablak kinyit, kereszthuzat, ventillátor, udvar locsolása. Ez mind összesen arra elég, hogy ne menjen 29 fölé a hőmérséklet. De az a baj, hogy 28 fölött van.

Megfigyeltem, hogy 2 fokonként határozottan zónákra lehet osztani az emberi létforma számára a körülményeket.

- 24 fok maga a tökély. Vidámság, pezsgőbontás.
- 22-24 fok: érzem, hogy a tökékletesnek a hűvösebb felén vagyok, de jó ez így.
- 24-26 fok: érzem, hogy a tökéletesnek a melegebb felén vagyok, de jó ez így.
- 20-22 fok: hűvös van, folyamatosan az jár a fejemben, hogy fázom.
- 26-28 fok: határozottan meleg van. Még nem elviselhetetlen, de meleg.
- 18-20 fok: hideg van. Ennek a fele se tréfa, azonnali intézkedés kell.
- 28-30 fok: dögmeleg. Vészforgatókönyv, a fentiek szerint.
- 18 fok alatt és 30 fok felett: üzemi hőmérsékleten kívül esik. Költözés.

A jelek szerint mások se bírják jobban, mert egészen ártalmatlan megszólalásokra is felfortyanás a válasz. Két nap alatt nyolc emberrel akadtam össze fórumokon. De még ez se az, amiről írni akartam most.

Sikerült ebben a melegben kikapnom azt a feladatot, hogy írjak össze ezer, emberekre vonatkoztatható jelzőt. 300-ig még vidám. 500-ig még valahogy eldöcögök, de utána jön a baj. Nyilván vannak még, mert a folyamatos fejtörés közben olyanok jutnak eszembe, hogy felordítok. Már elolvastam az összes horoszkópot, Bibliát is tanulmányoztam (na milyen Magdolna?). Rákeresni reménytelen, ember ezt még össze nem írta, marad a folyamatos fejtörés. A legjobban az vált be, hogy sétálgatok az utcán, és ha valami eszembe jut, felírom. (A boltosok ferde szemmel találgatják, mit ellenőrizhetek, amikor a polcok között jön rám.)

Most, hogy így elővezettem, csak rátérek. Szóval érdekes jelenségre lettem figyelmes. Miközben morzsolgatom a lehetséges jelzők hangalakjait, és vetem össze a fejemben zsibongó másik 700 tulajdonsággal, alig bírom nyitvatartani a szememet. Úgy lefáraszt ez a fajta gondolkodás, mint más semmi. Kb. 5 másodperc alatt elfelejtem, ami eszembe jutott. Ha nem írom fel azonnal, dühönghetek. Úgy látszik, a szerteágazó kifejezések valahogy az agyam drótozását komplex módon veszik igénybe.

Kigondolva valahogy érdekesebb volt. Gyanús, hogy ez a bejegyzés egy szar. De ahhoz, hogy eldöntsem, hűvösebbnek kéne lenni.

Szeptemberben szóljatok rám, hogy átolvassam.

2010. július 15.

Vegyszer
00:45 | ötlet | film | közszolgálat | 9 hozzászólás

Szükségem lenne egy kemikáliára. Egy olyan vegyületre, ami nem ártalmas az egészségre, de ha valaki megissza, akkor csinál valamit a hangszálaival. (Vagy a hangszál is az egészség része? Mert akkor legyen ártalmas.) Tudjon beszélni utána, de már más hangon.

Nem vagyok nemzetközi terrorista, aki az arcátültetést akarja kiegészíteni. A vegyszer nem nekem kéne. Arra gondoltam, hogy némi kutakodás után odaállnék a szinkronstúdió kijáratához, és amikor kilép a kiválasztott személy, akkor előadnánk a jó napot kívánok művész úr, jó napot, nem kér egy frissítőt ebben a melegben, ó köszönöm, glutty-glutty, krák-krák jelenetet. A kiválasztott személyek listája még nem végleges, de kb. olyan nevek szerepelnének rajta, mint Csőre Gábor, Bozsó Péter, Forgách Péter. Igazából nem érdekel a nevük, csak az, hogy az utóbbi 10 évben készített kb. 5 ezer szinkron mindegyikében részt vettek. Ezeket a filmeket persze már nem lehet visszacsinálni, de gondolni kell a jövőre is.

Csak pár névről lenne szó, mert pont az velük a baj, hogy kevesen vannak. Lenne mondjuk 10 vadiúj, friss hang, akik folytatják a melót pár évig, amíg azt is megunjuk, és akkor jöhet a következő módszer.

Nem tudtok ilyen vegyi anyagot?

2010. július 9.

Lábacskák
13:39 | nők | még nincs hozzászólás

Tegnap mellőzött női testrészek tüntettek az AHQ blogszékház előtt, követelve a dekoltázs javára történő diszkrimináció azonnali felszámolását. Ezért most gyorsan kompenzálok. Celebek következnek, akikről fogalmam sincs, kicsodák.

Kristin Cavallari McCord nővérek

2010. július 5.

A párttal, a néppel
15:47 | ajánló | országvége | közszolgálat | még nincs hozzászólás

Már javában mártogattam a tollamat mindenféle gyorsan ható vegyszerekbe, hogy megírjam a saját verziómat a témáról, amikor utolért a fészbukon ez a link:

Profilt vált a TASZ!

Így már értelmetlen.

2010. július 4.

A józan ész komplikáltsága
20:19 | elmélet | még nincs hozzászólás

Sok éve tudom, hogy a megoldások mindig egyszerűek. Minden megoldás, mindig. Aki össze-vissza bonyolít, az vagy maga se érti, vagy pedig magát akarja okosnak feltüntetni elmagyarázás helyett. A világ legnagyobb gondolkodói pár oldalon, kristálytisztán össze tudják foglalni életművüket úgy, hogy az érthető lesz.

Ma a 21 című filmben láttam említeni a Monty Hall problémát, egy elég ködös magyarázat kíséretében. A megoldás ellentmond a felületes megközelítésnek, ezért az ember egy darabig agyal, majd utána néz. Sajnos kényelmes vagyok, túráztatnom kell magam előbb, hogy ne felületeskedjek. Bevallom, arra készültem, hogy megindoklom, miért hülyeség az a megoldás, de persze előtte vettem a fáradságot, és matekozni kezdtem.

A probléma úgy néz ki, hogy tévés vetélkedőben van 3 ajtó, egyik mögött nyeremény, másik kettő mögött semmi. Te vagy a játékos, és ráböksz egyik ajtóra. Ezután a műsorvezető kinyit egy másik ajtót, ami mögött nincs semmi, és megkérdezi, hogy ezek után is maradsz az eredeti választásodnál, vagy váltasz a másik megmaradt ajtóra. A megválaszolandó kérdés az, hogy érdemes-e váltani.

A felületes válasz az, hogy tökmindegy, mert 1/3 volt az esélye mindegyik ajtónak, ebből kiesett egy ajtó, a maradék kettő között pedig 50-50% az esély. Ez a válasz rossz.

Lehet olvasni mindenféle komplikált magyarázatokat (angolul vagy magyarul), melyek egy része a jó megközelítést csűri-csavarja, másik része pedig elvisz az erdőbe annak a sejtetésével, hogy a kieső egy ajtó után fennmaradó 2/3 esély belesűrűsödik abba a még nem babrált ajtóba. Ráadásul arra is kitérnek, hogy ez a feladvány paradoxon, és a helyes megoldás ellentmond a józan észnek.

Szerintem a helyes megoldást mindig a józan ész adja, ami nem keverendő össze viszont a felületességgel. A paradoxonhoz pedig önellentmondás szükséges, ami itt nincsen. Teljesen egyszerű, ha az ember leírja.

Tessék a Monty Hall probléma megoldása.

Amikor az elején találomra böksz, 1/3 esélyed van, hogy eltalálod, és 2/3, hogy mellétrafálsz. Eddig tiszta?

Ha eltaláltad, a műsorvezető találomra kinyitja a két üres ajtó közül egyiket, és ha váltasz, te a fennmaradó másik üresre váltasz, tehát ebben az esetben veszítesz.

Ha nem találtad el elsőre, akkor a két üres ajtó közül egyikre böktél. A műsorvezetőnek muszáj üres ajtót nyitnia, ezért kénytelen kinyitni a másik üreset. A fennmaradó ajtó a nyereményt rejti, tehát ebben az esetben nyersz.

1/3 eséllyel vesztesz, 2/3 eséllyel nyersz, ezért a megoldás az, hogy érdemes váltani.

 

582 karakter. Ilyen egyszerű.

2010. július 3.

Tartós önkép
00:53 | életképek | nosztalgia | még nincs hozzászólás

Ma megláttam magam az újságban, amint éppen egy múlt heti lakossági fórumon nézegetem a tablókat. Mondanám, hogy a kép szar lett, mert nem vagyok egy kalotaszegi motívum, és még ráadásul fotogén se, szóval általában jelentős ideig tart megbarátkozni egy-egy fotómmal. De ez most nem lett olyan rossz. Sőt, igazándiból profilból még nem volt ilyen jó képem. Mindegy. A lényeg, hogy ott állt mellettem egy belvárosi díszpinty ("belváros nemzetes címzetes örökletes veretes díszpolgára vagyok, és itt élek 624 éve, és ezt csak azért mondom, hogy nyomatékot adjak szavaimnak"), akivel pár mondatot beszélgettem a fórum vége előtt. Nagydarab, pocakos fickóra emlékszem, akivel kábé hasonló termetőek vagyunk.

A kép szerint kb. egy fejjel vagyok magasabb nála, és gyakorlatilag fölé tornyosulok.

Azt ugye tudjuk, hogy az ember gyári beállítás szerint azt érzi magával azonos magasságúnak, akinek a feje búbja van a szemmagasságában. Aztán idővel megtanulja, hogy akinek a szeme van ugyanott, az is egymagas, de a korábbi érzet megmarad. Aztán idővel lehet próbálkozni szokni, finomítani.

Emlékszem első találkozásomra ezzel a saját méret problémával. Gimnáziumi osztályfőnökünk filmezett a kiránduláson. Néztük vissza magunkat, ahogy ballagunk a füzéri vár romjai között. Ott voltak szépen az osztálytársaim, mindenki pont olyan, mint a valóságban. Mentünk libasorban, és közöttük feltűnt egy ebédlőszekrény, rajta Adidas melegítővel. Kitakart három előtte állót. Az én melegítőfelsőm volt rajta, és komoly kattogás következett, amíg az agyam tudomásul vette, hogy az ott az én hátam, tehát az ott én vagyok. Akkor láttam magam először mozgóképen.

Azóta eltelt kábé 27 év, és ezek szerint semmi se változott. Francba, nem tanulok.