Nem, nem óvoda. Csak eszembe jutott, mi lenne, ha fokoznánk a városban a természetközeliséget, és oda lukadtam ki, hogy őzike. Vagy ha nem őzike, akkor mondjatok jobbat. Na ugye, hogy nem tudtok.
Arra gondolok, hogy a bekerített, sokszáz lakásos, már elfogadható méretű zölddel rendelkező lakóparkokok között miért ne lehetne olyan, amelyikben szabadon kószálnak az állatok. Kb. annyi beruházást igényelne, hogy gyalognak, járműnek kéne csinálni zsiliprendszert, ahol (ahogy az a zsilipeknél hagyomány) nem nyílik egyszerre a két oldali kapu, és a külső kapu egyáltalán nem nyílik addig, amíg olyan jeladó van a zsilipben, ami bele van ültetve minden őzbe, ami odabent grasszál.
Őz a két méteres kerítést nem ugorja át, nem mászik át rajta, nem fér ki a lukon, repülni nem tud, a gyereket pedig fel sem ökleli, és meg sem eszi. Tehát őz jó.
Fűnyírásra igen keveset kellene költeni, viszont kéne valaki, aki bogyót szed azokról a részekről, ahol nem akarják, hogy bogyó legyen. Mert pont attól lenne érdekes úgy egyébként az egész, hogy az őzek nincsenek bezárva a telek sarkán egy kennelbe, hanem tényleg összevissza csatangolhatnak. Valószínűleg egészen megszoknák az emberek és autók közelségét, és hangulatossá tennék a lakóparkot. Bebámulnának a földszinti ablakokon, jönnének ismerkedni a látogatókkal stb.
Szükségük lenne még szálláshelyre a kert sarkában, ami persze nincsen bezárva, de tetszik nekik, és az eleséget is ott kapják alkalomadtán. A lakók közvetlenül nem etethetik őket, csak a gondozónak adhatják oda, aki jóváhagyja, nehogy túletessék vagy megmérgezzék őket.
Gondozó persze nem ártana melléjük (ő egy füst alatt szedhetné is a bogyót). Nem feltétlenül full extrás, diplomás őzszakértő, elég, ha megcsinálja a napi teendőket, és kapcsolatban lehetne lenni valamelyik állatkerttel, vadasparkkal, akik szakértenének, kezelnék a szaporulatot és orvosi ellátást adnának.
Mindezek valamennyi költséggel járnának, de ha elég nagy az a lakópark, akkor takarításra, világításra, biztonsági szolgálatra, szemétre, egyebekre úgyis nagyságrendekkel többet költ. Ráadásul a fűnyíráson tényleg spórolni lehet.
No, kedves beruházók. Tessék belevágni. Jogdíjat nem kérek az ötletért.
Mi az, hogy fogságban? Mert én úgy saccoltam, hogy akkora területen, amennyinek a fűje elég legelnivalót jelent számukra, már nem érezhetik magukat "bezárva". Ha akar, jöhet barátkozni, ha nem akar, eltűnik a park végében. Ez egy 5-6 hektáros teleknél már megoldható, szerintem.
A könyvben említett esetek valóban szűk helyen történtek (állatkert, vadaspark).
Külföldi szállodában láttam szabadon mászkálni őzeket a parkban. Lehet, hogy működik.
Bár a szállásért előre kellett fizetni.
en inkabb barikat javasolnek, esetleg kecsket, az tejet is ad, kremesebb, edesebb es nem utolsosorban egeszsegesebb a tehentejnel. latom ahogy az oltonyos lakoparklako munka elott kaveszcseszevel kerget egy kecsket.
1. Büdös lenne.
2. Semmi különleges nem lenne benne.
3. Minek engedj szabadon olyan állatot, amelyik pont olyan jól elvan bezárva is.
4. Az már nem park lenne akkor, hanem mezőgazdasági terület.
5. Te se szeretnél utánuk takarítani.
1. Bambi is budoset szarik.
2. Tennessee ájulós kecskek lennenek.
3. Ezt talan toluk kene megkerdezni.
4. Mezogazdasagi besorolast beepitett ovezet nem kap.
5. Ott lenne a gondozo.
1. Szerintem meg nem. Zsákmányállat, ezért rejti a székletét.
2. Az nem tudom, milyen.
3. Nem érdekel az állatok véleménye.
4. A besorolás se érdekel.
5. És amíg a gondozó nem ér oda?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az őz vadállat.
Egy számomra megbízhatónak tűnő állatorvosi könyvben olvastam, hogy a fogságban tartott őz a felnőttre nézve is veszélyes, nem hogy a gyerekre.
Történt már néhány váratlan haláleset őz által.
Épp a napokban ölt meg egy mangalica egy 34 éves, gyakorlott gondozót. A vadállat még hamarabb támad, ha nem lát más utat. Az erdőben lát. Ott szalad el.
A háziállatok emberhez szoktatása több ezer éves munka eredménye. A farkas sem fog sosem úgy figyelni a "gazdájára", mint a kutya.
És ugye a kutyával és a disznóval is van épp elég baj.