« És lőn a cserebogár   Hölgy-olvasóim kedvéért »

2010. december 6.

Gyerekhalál
20:29 | közlekedés

Nem kell sokáig a baleseti híreket hallgatni, hogy a KRESZ alkalmatlansága szembeötlő legyen. Most éppen szánkózó gyereknek kellett meghalnia azért, mert a KRESZ nem szól másról, mint a felelősség tologatsáról. Jelentős összegbe merek fogadni, hogy fel fogják menteni az autóst. Nem lehetett számítani rá, hogy a gyerekek keresztülcsúsznak az úton. Vásott kölkök, ejnye-bejnye, de hát ilyen az élet. Van, amikor a gyereknek meg kell halnia.

Szemernyi kétséget se okoz ugye, hogy vannak sofőrök, akik kisujjból hárítják el az ilyen szituációkat. Mármint azt a jelentéktelen százalékot, amit nem kerülnek el eleve a szimatuk alapján. Nyilván ez csak szerencse dolga. Az "egymillió kilométer balesetmentesen" plecsnit a véletlen adományozza. Megnyugodhat a jogalkotó, ő mindent jól csinált. A felelősség áthárításában magára gondolt először.

Egyszer már megírtam, hogyan lehetne jobban, csak ismételni tudnám magamat.

Eddig 2 hozzászólás érkezett

  1. Tóth Gábor:
    2010. 12. 23. 9:10

    A magyar Kresz lófaszt sem ér.
    Hogy van az, hogy én pár hónapja hajnalban (kihalt utca, belátható terület) azért 4 pontot kaptam a jogsimra, mert egy jobbra kanyarodót úgy kerültem ki, hogy a balra kanyarodó sávba kúszott át a bal oldala a kocsimnak?

    Ezzel szemben a gyorshajtók, aki valódi veszélyhelyzetet teremtenek 1-2 pontokkal megússzák.

    STOP táblák indokolatlan helyen, illetve ahol kellene, ott meg semmi.

    Mondjuk van itt más baj is.
    Minek van az, hogy egy autóval 250-nel lehet menni?
    Hol van ennek hasznos funkciója, miközben az országban a legnagyobb megengedett sebesség 130? A teljesítménnyel nincs baj, mert előzésnél életet menthet, de a végsebesség???

  2. Androidus:
    2010. 12. 23. 12:47

    Haladjunk sorjában.

    Nem csak a magyar KRESZ rossz, hanem az összes. Valamikor a második vh. után alakult ki a szellemisége, amikor még az volt az uralkodó vélemény, hogy az okos állam mindent megmond jól, és szervezetten menetelünk előre. És ez nem szocialista dolog volt, nézz csak meg egy amcsi propaganda filmet az 50-es évekből. Nagyon vicces. Az már kevésbé vicces, hogy a más területeken kinőtt röhejes megoldások itt kísértenek a KRESZ-ben.

    4 pontot a jogsidra azért kaptál, mert éppen kézre estél. Teljesen lényegtelen ebben a rendszerben, hogy ki mennyire veszélyes, a büntetés a miheztartás végett van. Lásd, hogy igen, ők figyelnek. No meg zsebre megy, természetesen.

    Nem tudom, te kit tekintesz veszélyes gyorshajtónak, de ez nem azonos azzal, amit a KRESZ annak elnevezett.

    A STOP táblák és a mackósajt fordított kihelyezése már a mi rossz alkalmazásunkat mutatja. Ahol úgyis meg kell állni, oda minek. Majd rájön. De ahol nem szükséges, ott jön el az ő idejük. Majd ők megmutatják, hogy igenis elő lehet írni! Igen, ott juszt is tessék megállni! (Képzelj hozzá fontoskodó arcot.) Nem mellesleg ennek segítségével meg lehet büntetni azokat, akik őket irritálják: azokat, akik rohadtul nem akarnak fennakadni semmilyen ellenőrzésen, mert maguktól biztonságosan vezetnek. Ez egy felháborító dolog, a hivatal létét veszélyezteti. Meg kell büntetni, demonstratív alapon.

    Vannak olyan autók, van olyan útszakasz, lehetségesek olyan körülmények, és létezik olyan vezető, hogy biztonságos legyen a 250. (A több már nem. Nem hülyék a németek se, mert 300-hoz már nincsen út.) Nem az elvi lehetőségével van a baj, hanem a szabály alkalmazásával. Például a te fejedbe is beleette magát, hogy ennek bármi köze van a biztonsághoz. Pedig nem ez a fontos, hanem a szituációk megfelelő megközelítése, aminek semmi köze nincs egy statikus mért adathoz. Az autó közlekedése dinamikus jelenség, csak folyamatában értelmezhető.

    Hogy értsd: egy tisztességes traffipaxos képnél oda kéne tenni, hogy ha itt ennyivel megy, és épp a gázt nyomja, és épp a rádiót babrálja, és az élettani adatai szerint éppen álmos, akkor ezen a ponton a tőle ennyi méterre a járdán ballagó gyerek ha elejti a labdát, és utána szalad, akkor már nem fog tudni megállni. Ha ez nincs mellétéve, akkor vaktában lövöldöznek, és az egésznek csak annyi értelme van, mint ha minden elhaladó autóra rányomnának egy "Közlekedj biztonságosan!" matricát.

Na most szólj hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.