2011. december 21.

A muskátli projekt
15:55 | életképek | 1 hozzászólás

Október közepén már mindenki aggódott, hogy bajuk lesz a muskátliknak. Gyorsan, gyorsan, gyorsan be kéne őket vinni, különben baj lesz. Nem hagytam magam. December elejéig kint volt mind a 18 láda, és gyönyörűek voltak. Akkor eltettem őket, egy kivételével. Ő most ilyen:

még virágzik is

Nem úgy néz ki, mintha meg akarna halni, ugye? Persze nem csoda, mert ha azt mondják mínusz tíz fok van a pusztában, akkor az az utcánkban csak mínusz 5. Az udvaron már csak 0 fok, és a harmadik emeleti korláton még ráadásul kapja az alsóktól érkező meleget is. A mínusz 2 fokot kibíró muskátli szerintem simán át tud telelni itt az ajtóm előtt.

Ez a láda egyébként Anyuka muskátlis ládája. A három legszebb tövet ültettem bele, hogy itt gyönyörködhessen bennük az ajtóval szemben. Anyuka márciusban költözött hozzám, hogy 20 év különlét után próbáljuk meg együtt, és hogy megpróbáljam életben tartani. Nem sikerült, Anyuka augusztusban meghalt.

Van úgy, hogy az embernek egy darabig nincs kedve írni.

Boldog karácsonyt, a tiétek legyen az.

***

(2012. január 20-án ránéztem, elszégyelltem magam, és gyorsan állítottam a színén.)

2011. április 29.

Lassacskán kimegyek a divatból
11:09 | életképek | 4 hozzászólás

El vagyok havazva mostanság, meg különben is, mi a fenéről van értelme írni, amikor éppen rombolják a hazámat. Úgyhogy ritkulok, nem csak hajilag, de bejegyzésileg is.

Tegnap két helyen is próbáltam venni porcelán piperepolcot. Tudjátok, azt a hagyományos, íves fajtát. Azt, amelyik ugyanabból az anyagból van, mint a mosdó meg az ülőke, és olyan hűvös biztonságot sugall. Amitől fürdőszoba lesz a fürdőszoba. Mindkét helyen ugyanazt a választ kaptam.

Már nem gyártják.

Már nem gyártják, már nem gyártják, hogy is van ez. Kiment a divatból? Már nem divat a piperepolc a tükör alatt? Már nem divat a praktikum? Nem kell, hogy a fésűt, fogkefét egy mozdulattal oda lehessen tenni, inkább kivesszük a szekrényből minden alkalommal?

Aztán eszembe jutott a kinyitós telefon. Amikor azok divatba jöttek, azt gondoltam, megtalálta a telefon a formáját, eztán olyan lesz mind. Hiszen nem kell rajta billentyűzetet zárogatni, mégse lehet vele zsebtelefonálni, ráadásul kétszer annyi felülete van, így praktikus.

Na, az is kiment a divatból. Azóta vadászok egy használható telefonra. Így jártam. Kellett volna venni egy tucatot.

Izgulok, hogy ne menjen ki a divatból olyan dolog, mint mondjuk a cipő. Szerintem a cipő jó dolog. Védi a lábat, télen melegít meg ilyenek. De szerintem ezek az indokok nem elegek ahhoz, hogy ne tűnjön el egy szép napon, mert valami majom feltalált egy lábvédő krémet, és onnantól mindenkinek kötelező krémezett lábbal közlekedni, cipő helyett.

Nem, ne tessék mondani, hogy kereslet-kínálat, mert az maszlag. A kereslet-kínálat törvényei szerint még lenne bakelit lemez, és már lenne használható elektromos autó. Az jön divatba, és az megy kifele belőle, amiről, akiről valakik eldöntik. Én az utóbbiak közé tartozom.

2011. február 22.

Csodaország
06:46 | film | életképek | 15 hozzászólás

Volt egy rádiós ébresztőórám, amivel régóta kínlódtam. A tetején az öt mikrokapcsolóból három is haldoklott, amit úgy adtak a tudtomra, hogy amikor simán megnyomtam, akkor semmi, amikor rátehénkedtem, akkor is semmi, aztán ahogy növeltem az erőt, már a készülék összeroppantásának a határán, egyszer csak felpörgött, és túlszaladt a kívánt értéken. Szóval nagyjából beállíthatatlan volt, viszont sajnáltam, mert dual band volt, a büszke felirat szerint. Két időpontot is lehetett rajta (nem) beállítani. Ez picit át is hidalta a gombok hibáját, hiszen egy 1440 band készülékkel már nem is kellene állítgatni, csak kiválasztani. Kettő nem sok, de több, mint az egy.

Aztán ráleltem anyukámnál elfekvőben egy hasonló ébresztőre. Igaz, csak egy ébresztést tud, de legalább megy minden gombja. Leteszteltem, tökéletesen működött. A következő alkalommal, amikor végképp megadni látszott magát az enyém, földhöz csaptam.

A földhöz csapás praktikus dolog. Bele lehet sűríteni mindazt az energiát, amit a sok kínlódás termelt. Hálózati készüléket különösen élvezetes, mert meg lehet pörgetni a madzagjánál fogva, és akkor tuti, hogy az elem lesz a legnagyobb darab, miután parkettát ért. (Megtalálni az összes darabját már kissé nehezebb.) A földhöz csapás kizárja azt a lehetőséget, hogy ismét megsajnáljam. Ami megtörtént, megtörtént.

Felhoztam anyukámtól a másikat, szépen beállítottam, és örültem neki. Aztán aznap egy későbbi időpontban ránéztem, és azt vettem észre, hogy más időpont van rajta, mint akkor, amikor beállítottam. Ez egy időmérő készüléknél jó jel. Arra nem sikerült azonnal rájönnöm, hogy milyen összefüggés van a két érték között. A beállításkor elkövettem egy ösztönös hibát: feltételeztem, hogy amit megadok, óra és perc. Pedig az időt mérhetnénk bármilyen mértékegységben. Lehet, hogy ez az óra  Gaia szívdobbanását számolja. Vagy az olvasatlan feedjeimet. Vagy az elhullott agysejtjeimet. Még nem jöttem rá, csak annyi látszik, hogy nála kb. 14 óra egy ciklus.

A leglényegesebbet viszont még nem említettem. Ezen az órán a kettőspont a számok között villog. A félreértések elkerülése végett mutatja, hogy telik az idő. Ha belegondolok, ez egy igen fontos információ. Nemrég láttam a filmet, amiben az idő meg tudott sértődni, és akkor nem telt. Fontos lehet kizárni ezt a lehetőséget. Úgyhogy most van egy órám, ami jelzi az idő múlását.

A filmről jut eszembe, hogy vajon az álmoknak tényleg semmilyeneknek kell-e lenniük. Én a magaméiról valahogy nem tudom eldönteni, hogy színesek-e, de egész biztosan valamilyenek. Mindegyiknek van egy határozott stílusa. A filmnek nem volt. Úgy értem, amikor jön a szörny, izmos, és sok foga van, és kitátja a száját, és tiszta erejéből ordít, aztán megindul felénk, az a semmi. Ilyen az a szörny, ami semmilyen. Ha azt akarjuk, hogy valamilyen legyen, ehhez képest kell valamit teljesíteni. Na így volt semmilyen ebben a filmben majdnem minden. Helena minden porcikáját nem tudta takarni ruha és maszk. Az a kicsi, ami kilátszott, valamilyen volt. Mint ahogy a főszereplő üdesége is picit kilógott a többi dolog áporodott semmilyenségéből.

De az is lehet, hogy csak nem szívok eleget.

2010. november 24.

Az emberi gondolkodás útvesztői
17:03 | életképek | elmélet | 4 hozzászólás

Nemrégiben izgalmas beszélgetést folytattunk le a Páholy fórumán a racionális és a hit alapú gondolkodásról. Anyukám pedig tegnap bejelentette, hogy ezentúl csak ecetsavval fogja a kávéfőzőt vízkőteleníteni, mert az nem olyan veszélyes. Erről pedig eszembe jutott Szanka, aki évekkel ezelőtt húzogatta a strigulákat, hogy megvan-e már a 30, amennyiszer tiszta vízzel átfőzeti a kávéfőzőt, hogy biztos kimosódjon belőle a vízkőoldó. No meg az, hogy amikor ezt Mage-nek elmeséltem, azt válaszolta, hogy naná, hogy legalább annyiszor.

Kérdés tehát: hányszor kell átöblíteni a kávéfőzőt vízkőtlenítés után?

Hol van víz a kávéfőzőben? A tartályban, és az onnan kivezető vékony csőben, máshol nem. Ezeket kell kimosni valahogy, és akkor boldogság van. A tartály egyszerű, mert párszor kilögybölöm, kiöntöm belőle, és már jó is. De a csőbe ettől nem megy bele a víz. Az a kurva cső a gond. De először nézzük a tartályt.

Amikor befejezzük a vízkőtlenítést, a tartály oldala "vizes" marad, vagyis vízkőoldós. Ezt ha kifacsarnánk, talán lenne belőle egy centiliter, de ha rendesen ki van öntve, akkor nincs annyi. Néhány milliliter vízkőoldó tehát az ellenség. Beleöntünk néhány deciliter vizet, meglötyögtetjük, ettől elvegyül. Százszorosára hígítottuk. Ha ezt háromszor megcsináljuk, egymilliószoros lett a higítmány. A kiindulás a vízkőoldó volt, ami kb. 5%-os sósavoldat. (Ja, nem cilitbeng, nem misztermászl, hanem vízkőoldó, amiről beszélek. Tehát ami hat is.)  Legyünk nagyvonalúak, kerekítsünk felfelé, és induljunk ki 1 centiliter oldatból. (5x10^-4) liter sósav volt a tartályban, mielőtt elkezdtük öblögetni. Utána ez a nagyságrend (5x10^-10)-re változott. Ettől meg szoktunk nyugodni, joggal. Ez a mennyiség kb. 0,005 mg-nak felel meg. A TDS mérés szerint a pesti csapvíz oldottanyag tartalma kb. 300 mg/liter, és abban a 300-ban csúnyább dolgok is vannak, mint ami csak a kémhatást borogatja. Valószínűleg sósavból is jóval több van benne. Az a 0,005 semmi.

Így tisztul a tartály. De nézzük a csövet.

A csövet azután kezdjük el átfőzni, hogy a tartályt már kiöblítettük. Tehát, van a cső, ami teli van vízkőoldóval, és van a tartály, amiből elkezdjük átnyomni a vizet. Mondjuk a cső 50 cm, és belefér 5 cl víz. (Csak nagyságrendeket számolok, az eredmény úgyis durva lesz.) 10 cm-enként 1 cl vízkőoldó. A tartályban meg várakozik 1 liter friss csapvíz. És elindul a víz. Tolja maga előtt a vízkőoldót, csak az a kis része marad ott, ami a cső falához lapult. Mondjuk a fele. Ezzel iszonyúan nagyvonalú voltam, mert lehet, hogy a tizede. De belefér :) Mondjuk az első 10 cm-es szakaszban felére higítódik a vízkőoldó az első 1 centiliter víztől. A második 1 centilitertől negyedére, és így tovább. Amikor a víz vége áthörög, a higítás kettő a mínusz századikonnál tart. 2^-100, számmal leírva is szép. Ez kevesebb, mint 10^-30. Mivel a kiindulás is oldat volt (lásd fentebb), valójában még (10^-32)-nél is kevesebb a sósav aránya. Ha (10^-23) lenne, akkor lenne rá esély, hogy valahol kolbászol benne egy molekula az eredeti anyagból, de így már semmi. Jelentősége is semmi, hiszen ott van az a rengeteg szennyeződés, amit a csapvíz hoz, és amire nem gondolunk, és ezért nem zavar.

Valójában iszonyúan nagyvonalú voltam. Igazából a cső első centiméterében megtörténik a felére higítás, 1 milliliter vízzel, és azután ezerszer ismétlődik. Valójában az első fél deci víz annyira kimossa a csövet, hogy nem marad benne az eredeti anyag egy molekulája se.

Ennyit a racionális megközelítésről. A hit alapú megközelítés pedig úgy néz ki, hogy amire gondolok, az létezik, amire nem gondolok, az pedig nem. A tudatomból mosogatom a sósav emlékét, miközben rakódik le a nem kevés vízkő :)

Anyukámmal nem vitatkoztam. Nyilván fogalma sincs róla, hogy adott mennyiségű vízkő leoldásához ugyanannyi gyök kell akármilyen savból, és a maradék pont ugyanannyira lesz savas és ártalmas. A hitet jobb nem piszkálni.

2010. november 4.

Devecseren a helyzet
21:44 | életképek | 3 hozzászólás

Szombaton voltunk sarat takarítani, önkénteskedni. Hát, egy kicsit másképpen fest a helyzet, ha nem a híradóból nézzük.

Az látszik, hogy tényleg minden saras volt, és ahol végigömlött a cucc, ott kő kövön nem maradt. De nem ömlött végig mindenhol, és ahol elöntötte az udvarokat, ott is van olyan ház, amelyik pont annyira épült dombra, hogy sértetlen maradhatott. Az udvarokon megrekedt sarat pedig mostanra elpucolták. Igazából az összkép az, hogy mindenhol volt sár, de egy hónap alatt már látszik a változás. Elég lenne még pár hónapig folytatni, és akkor eltűnhetne az összes sár, mindenhonnan.

10 fős brigádokat várnak össze a szervezők, a legtanulságosabb azt látni, hogy érkeznek mindenfelől emberek önállóan, szervezetlenül, és kicsit tanácstalanul betoppannak, hogy jó napot kívánok, önkéntesnek jelentkeznénk. Munkások, értelmiségiek, beosztottak, főnökök. Más nemigen hozza így össze a magyart. Csak zavartan pislogtam, amikor ismeretlenek rám köszöntek, ebédnél jó étvágyat kívántak. Valahogy mindenki azt érezte, hogy ott mindannyian egy közösséghez tartozunk.

Nem kis erővel dolgoznak a hivatásosak. Tényleg minden sarkon áll egy gépfegyveres készenléti (vagyis marcona) rendőr. Tűzoltók, katasztrófavédelmisek, máltaiak, a caritas emberei, meg amelyiknek a nevét se tudom. Kérdezés nélkül adják a teljes védőfelszerelést, egyszeri használatra. Szendvics, ásványvíz, kávé, tea, több fogásos ebéd, aminél az anyám nem csinál finomabbat, aztán megint kávé, tea, szendvics. Ember legyen, aki végigeszi-issza, amit adnak. Nekem nem sikerült.

A helyzet bizonytalan. Az iszap hatását hivatalból túllihegik. Aki a védőfelszerelést adja, annál ez normális, de van aki inkább érdekből csinálja. Amit lapátoltunk, vagy inkább csákányoztunk, már nem volt folyós, nem fröccsent. Ezért igazából felesleges volt az űrhajósruha, egy idő után ki is bújtam belőle. Lekerült a gumikesztyű, aztán a cérnakesztyű és a szemüveg is, a pormaszkot meg föl se vettem. Egy gumicsizma elég lett volna. A tenyerem tiszta vörös volt az anyagtól a nap végére, aminek semmilyen hatása sem volt. Orrfújásnál az is látszik, hogy semmi pirosat nem szívtam be, de egyébként is éreztem volna. Ennyit arról, hogy a vörösiszap halálos.

A hírek szerint aki súlyosan sérült az iszaptól, az órákig benne volt. De én nem nagyon tudok olyan anyagot, amiben ha órákig ázik valaki, és az nem víz, akkor ne lenne súlyos károsodása. Igazából itt a baj a mennyiséggel volt, nem azzal, hogy maga az anyag halálos méreg.

Szerintem egyébként a házak építőanyaga leginkább meszet tartalmaz, ami savra érzékeny, lúgra nem. Szerintem se a tégla, se a malter nem lágyul ki, ha lúg éri. Vagyis elég lenne az érintett vakolatrészt leverni, és újravakolni a házat. A burkolatokat újrarakni, kifesteni mindent. Ezzel úgy bezáródna az a kevés, amit beszívott a fal, hogy soha többé nem találkoznának vele az ott lakók. A talajt nem csak ki lehet cserélni, de már meg is történt, szóval semmi akadálya nem lenne a terület teljes rehabilitációjának. Ehhez képest dózerolják a házakat lelkesen. Van egy tippem: a csókos havernek véletlenül éppen építő vállalkozása van, kell neki is a meló.

Beszéltünk helybéliekkel is, akiknek nem érte az udvarát az iszap. Ők úgy érzik, rosszabbul jártak, mint azok, akiket elöntött, mert nem igényelhetik, hogy építsenek nekik másik házat, viszont a járulékos károkat megkapják csőstől. A billencsek széthordják mindenhova a sarat, és amikor kiszárad, ők is szívják. A zaj, a felfordulás, a munkahelyek bizonytalansága (most senki nem akar Devecseren termelt árut venni) őket is érinti. A házuk nulla forintot ér, de nekik nem jár kártérítés.

Abból, hogy a kormánybiztos első dolga megtiltani, hogy az iszaptulajdonos kártérítést fizessen, tökéletesen látszik, hogy a kormány mennyire a saját pecsenyéjét sütögeti, és mennyire kevéssé érdekli a károsultak sorsa. Most már az is baj lett, hogy ügyvédhez fordultak, aki pénzért (micsoda skandallum) vállalta a védelmet. Az állam szerint az államnak kellene vállalni az érdekképviseletüket, de ezzel több baj is van. Egyrészt az állam nem érdekképviseleti szerv, másrészt akkor hogyan fogja beperelni magát, amikor az szükséges? Ja, hogy az állam nem tartja magát hibásnak? Az érdekes, mert a kárt egy olyan üzem okozta, amelyiknek az összes hatósági engedélye rendben volt papíron. Ez pedig vagy azt jelenti, hogy rosszak a szabályok, vagy azt, hogy valaki rosszul alkalmazta.

Az önkéntesek körében olyan hírek is terjengtek, hogy valaki a mi ingyenmunkánk után fölveszi a zsét. Enyhén gyanús a dolog, hogy itt valaki azt akarja elérni, hogy az összes önkéntesnek menjen el a kedve, aztán ha már nincsen elég kéz, akkor tényleg lehet pénzt kérni érte. Még egy haszonélvező.

A kormánynak tudvalevőleg jól jött ez a katasztrófa. Milyen talpraesett ember ez a Viktor, nahát. Milyen keresetlen együttérző szavak jönnek ki belőle. Milyen gyorsan, milyen flottul kezdik a gátépítést. Miközben a szemét Gyurcsány keze benne van az iszapömlésben. De nem baj, majd megy a rács mögé. Lehet, hogy csak két napra, mint a MAL igazgatója, de az pont elég, hogy a világsajtóban körbeérjen, milyen karakán kormányunk van nékünk. Az, hogy tárgyalás és ítélet nélkül már csak a KNDK-ban csuknak le embereket, részletkérdés.

Ha nagyon őszinték akarunk lenni, mi önkéntesek is jól érezzük magunkat ebben a helyzetben. Jól esik másoknak segíteni, jól esik érezni, hogy vannak, akik nálunk elesettebbek. Kimozdulunk a tespedésből, jó levegőt szívunk, adnak enni, inni. Klassz dolog.

Ugyan ahhoz, hogy mindenki ilyen jól járjon az kell, hogy az a pár ezer érintett elveszítse mindenét, de hát semmi sem lehet tökéletes.

2010. október 27.

Sétálok, ötletelek
22:41 | ötlet | életképek | közszolgálat | 2 hozzászólás

Ma lenyomtam egy laza 20 km-es belvárosi sétát. Vicces a Séta van! a maga pöttöm itinereivel, de persze azért ajánlható az is.

A Margit-hídon az egy négyzetméterre eső munkások száma százszorosára nőtt az utóbbi időben. És mindegyik dolgozik. Lehetne számolgatni, hogy ha így csinálták volna eddig, mennyi idő alatt készült volna el, de értelmetlen, mert eddig csak lézengő munkást láttam. Nincs mivel osztani.

Még mindig körmönfont nép vagyunk. Amikor spórolni lehetne azzal, hogy két sor kandeláber helyett középre egyet tesznek, és az tartja a villamos vezetékeit is, akkor tuti, hogy nem úgy csináljuk. Lásd 19-es felújított vonala. Amikor viszont szűkös a hely a hídon, és a terebélyes oszloptalp széttolja a síneket, akkor naná, hogy azt választjuk. Pláne, ha mindezt úgy tehetjük, hogy mellé még kell két sor kandeláber is.

A Margitsziget állapota példás. Öt centiméteres a leghosszabb fűszál az egész szigeten. Nincs minden bokor alá odaszarva, és egy darab csövest, egy darab eldobott szemetet nem láttam. Meg kéne interjúvolni valakit, hogyan csinálja, mert a módszernek a város más részein is hasznát vehetnénk.

Kultúrszintünkre jellemző, hogy a futók kb. harmada a forgalommal szembe halad. Akadnak olyanok, akik a pálya mellett, az aszfalton kocognak, és olyan is, aki a gyerekét biciklizteti a futópályán.

A Palatinus mögött, az oldalsoron, és a sziget pont átellenes oldalán, szintén a part mellett van egy-egy sor gazos teniszpálya. Érthetetlen. Felkapott helyen egy felkapott sportág fullos pályái állnak kihasználatlanul. Miért? És főleg, kinek éri meg a méregdrága tulajdonát nem hasznosítani?

Vonal, séta befejez, ötlet következik.

Kijelölnék egy zónát. Egy belvárosi, turisztikai-műemléki kiemelt zónát. Ami annyira sűrű és fontos, hogy minden négyzetméter számít. A nagykörúton belüli rész és az I. kerület egésze mindenképp ide tartozna, a többit óvatosan lehetne hozzákanyarítgatni. Ez lenne az a zóna, ahol nincsen engedélyezve az üzemen kívüliség.

Az utcánkban áll a Kincsem palota, ami egy műemlék, itt volt a versenyló istállója. Nagyszabású épület, valószínűleg rosszul kihasználhatóak grandiózus belső terei. Ez lehet az oka, amiért a tulajdonosa évtizedek óta arra vár, hogy összedőljön. Néha beleköltöznek a hajléktalanok, néha kapitális mennyiségű ürüléket kell a kapuja elől elslagozni. Rémes állapotban van. Úgy tűnik, a tulajdonosának ez így megéri. Szerintem nekünk viszont nem éri így meg. Nem éri meg, hogy a Kossuth Lajos utca üzleteinek a fele üresen kong. Nem éri meg, ha egy építési telek úgy marad, és semmi olyan nem éri meg, ami nem a lélegző, pulzáló város eleme. Nem szellemvárost akarunk.

Arra gondoltam, hogy a fent említett zónán belül okosan ki lehetne szabni egy havi büntetést, amit annak kell befizetni, aki hagyja parlagon. Ha nem fizeti be, ráterhelik az ingatlanra. Ha a teher eléri az ingatlan értékének az x százalékát, árverésre kerül. Természetesen az eredeti tulajdonos csak a ráterhelt büntetési tétellel csökkentett vételárat kaphatja meg.

Az önkormányzat rendszeresen ellenőrizhetné az üzemelést, ezzel nem nagyon lehetne trükközni. Ha a szúrópróba-ellenőrzésen valaki fennakad, akkor utána rájárnak, és nehéz lesz kimagyarázni, hogy mindig pont leltár miatt zárva.

Ha valaki újraindítja a boltot, a büntetés havi összegének egy részét megkapja támogatásként ugyanannyi ideig, amíg üresen állt, persze csak ha üzemel. Ez érvényes egy új tulajdonosra is, ezzel srófolva a rosszul hasznosítható ingatlan értékét.

Ha három, megadott szabályok szerint lefolytatott árverésen nem akad vevő, az önkormányzat piaci áron megveszi. Természetesen nem fogja üzembe helyezni, viszont a maga nevében teszi rá a havi büntetési összegeket. Ahogy nő a nem üzemelési időszak, úgy nő a várható támogatás időtartama. Az önkormányzat részéről bepakolandó összeg fedezetét a büntetés és a támogatás közötti különbözet adja. Az egész rendszer külön kasszáról, nonprofit módon üzemel, és a gyakorlati arányoknak megfelelően lehet módosítani a támogatás arányát és időtartamát.

Minden olyan ingatlanra és ingatlanrészre érvényes lenne ez a szabályozás, ami közterülettel határos. Se bolt, se komplett ingatlan nem kapna felmentést. Az építkezés időtartama se jelentene kivételt. Tessék iparkodni, tessék belekalkulálni. És különben is, aki építkezik, az üzemeltetni akar, és akkor majd visszakapja egy részét.

2010. szeptember 8.

Önkontroll
11:33 | ötlet | életképek | 6 hozzászólás

A blogomat olvasó kávéautomata-gyártók felé szeretnék intézni egy felhívást.

Nagyon szeretem a kávét. A hatását is és az ízét is. Továbbá híve vagyok a valódi dolgoknak, tehát a koffeinmentes kávéhoz nem nagyon fűlik a fogam. (Bár a Nescafé Goldból létezik finom és ártalmatlan verzió.) Egyik kedvencem a capuccino, de jöhetnek a mindenféle ízesített kávék, kávékoktélok, és ha nincs más, az espresso vagy akár egy automatás kávé is megteszi. (Nagyot fejlődtek az utóbbi években!)

Napközben, ha úton vagyok, nincs semmi gond. Néhány óránként tudok hozzáférni egy picurka adag akármilyen kávéhoz, a túladagolás szépen meg van előzve. A gond akkor van, ha otthon ülök. Őrölt kávé vagy granulátum kizárt, mert térülök, fordulok, és iszom belőle egyet. Meg még egyet. Aztán na még egyet. Egy utolsót. Utolsó utánit. Meg egy ráadást. Szóval ez nem jó. Maradt a kiadagolt kávé, mert abból megvehetek egy darabot, és akkor az annyi.

Vannak a papír- meg a fémdobozosak. A fémdobozos mindegyik valami puccos holmi, bűn drága (300+ forint a két deci), és a minőségük szó-szó. A papírdobozosak olcsóbbak, de kisebb a választék. Van a Millinek egy 3 decise, aminek az aljára leül a tejpor, van a Hochwaldnak a félliterese, amiben több a fahéj, mint a kávé, és van a Wiener Eiskaffee.

A Wiener Eiskaffee a legolcsóbb és a legfinomabb.

59 forint lenne belőle a két deci, ha lenne belőle két deci. Az a baj, hogy csak a literes van. A következő képpen zajlik a dolog.

Hűha, megint van a polcon a Wiener. Nem, nekem azt nem szabad. Megkerülöm a polcot. Még mindig ott van. Mi van, ha holnap már nem lesz? Csak pár darabot látok, a múltkor is kifogyott, nem volt hónapokig. Végülis előre lehet hozni a Wiener-ivást, összesűríteni, hogy tartalékoljak arra az időre, amikor már nem lesz. Majd lassan iszom meg, és nem lesz baj. Oké, megnyugodtam, mehet a kosárba. Hazaérek. Nem, nem szabad felbontani. Még nem. Ott van a polcon, ráér. Ezt most különben is két nap alatt fogom meginni, istenbizony. Najó, egy picit belekortyolok. Hű, de finom. Najó még egy korty. Kupak vissza. Kupak ismét le, még egy korty. Visszateszem a polcra, húzok befele a szobába, állok neki annak, amit csinálni akartam. Mennyi idő is telt el? Két perc? Ha két percenként iszom egy kortyot, akkor kitart kábé másfél óra hosszáig. Oké, mehet egy újabb korty. Najó, még egy, kupak vissza. Á, inkább beviszem a szobába, hogy ne kelljen járkálni miatta. Hol is tartottam? Ja, már megnyitottam a doksit. Igen, itt járok, a következő, amit ki kellene dolgozni... najó, még egy korty. Mennyi is van benne még? Hű, már majdnem elfogyott a fele. Ha két napra akarnám beosztani, akkor már csak egy icipicit lehetne belőle inni ma. De hát hoszzú még a nap. Nem fog kitartani. Majd legközelebb beosztom két napra. Még egy korty, egy jó hosszú. Na most már biztos nem tart ki két napig. Oké, kupak vissza, álljunk neki a melónak. Tehát, következő fejezet. Még egy korty. A múltkor elkezdtem már rajta törni a fejemet, és arra jutottam, hogy - még egy korty - erről kéne egy külön doksi, még egy korty. Na jó, ez így nem megy. Mennyi is van benne még? Az már végülis mindegy, hogy most iszom meg, vagy beosztom, most már úgyse lesz alvás. Tulajdonképpen, minél hamarabb, annál jobb, nem? Igyuk meg egy húzásra, és akkor ki van végezve, ámen.

A Wiener lágy, selymes ízű, szinte alig tűnik kávénak, de ez becsapós. Sajnos igen komoly adag koffein van benne. Ha úgy sikerül belecsöppenni, hogy aznap már ittam más kávét, mindenféle gyomorideg és társai lesznek a hatások. De önmagában is képes meggátolni, hogy a következő éjszaka lehunyjam a szemem, és kell két nap, mire visszatuszkolom magam valamiféle bioritmusba. Ez így nem mehet tovább. Kedves kávéautomata-gyártók, ti ezt tűritek?

Szükségem lenne egy olyan készülékre, amelybe betölthető a Wiener Eiskaffee, amit az önműködően kiadagol. A kiadagolás elve az, hogy minimum 8 órának el kell telni két pohár között, és egy nap maximum két pohár adható ki. A tartálya önzáró, tisztítása automatikus, aminek során moslék jön ki belőle, és minimum flex kell hozzá, hogy megnyíljon. A hozzávaló töltőpatron nyomás alatt van, ha babrálják, gyakorlatilag felrobban, és a szelepe csak arra alkalmas, hogy a készülékre helyezve áttölti a naftát bele. Szóval egy ilyen berendezés kellene, és erre jelentős összeget is áldoznék. A várható tömeges igényeket is figyelembe véve, kérem fontolják meg a készülék kifejlesztését. Köszönöm.

2010. július 27.

Éjszaka Kupa
12:22 | életképek | még nincs hozzászólás

A csapat:
- szúnyog
- a lemerülni készülő mobilom
- a lefekvés előtt megivott kávé
- a lefekvés előtt megivott 2 liter tea
- a rögzítő ventillátora
- a fölöttem lakó lábdobogása

B csapat:
- én

Állás: 118:23 az A csapat javára

2010. július 21.

Agyvíz
11:45 | életképek | 1 hozzászólás

35 fok van kint, és bent is szeretne annyi lenni. Nappal spaletták becsukva, minden hermetikusan lezárva, mint egy atomtámadásnál. Sötétben szuggerálom a hőmérőt. Este ablak kinyit, kereszthuzat, ventillátor, udvar locsolása. Ez mind összesen arra elég, hogy ne menjen 29 fölé a hőmérséklet. De az a baj, hogy 28 fölött van.

Megfigyeltem, hogy 2 fokonként határozottan zónákra lehet osztani az emberi létforma számára a körülményeket.

- 24 fok maga a tökély. Vidámság, pezsgőbontás.
- 22-24 fok: érzem, hogy a tökékletesnek a hűvösebb felén vagyok, de jó ez így.
- 24-26 fok: érzem, hogy a tökéletesnek a melegebb felén vagyok, de jó ez így.
- 20-22 fok: hűvös van, folyamatosan az jár a fejemben, hogy fázom.
- 26-28 fok: határozottan meleg van. Még nem elviselhetetlen, de meleg.
- 18-20 fok: hideg van. Ennek a fele se tréfa, azonnali intézkedés kell.
- 28-30 fok: dögmeleg. Vészforgatókönyv, a fentiek szerint.
- 18 fok alatt és 30 fok felett: üzemi hőmérsékleten kívül esik. Költözés.

A jelek szerint mások se bírják jobban, mert egészen ártalmatlan megszólalásokra is felfortyanás a válasz. Két nap alatt nyolc emberrel akadtam össze fórumokon. De még ez se az, amiről írni akartam most.

Sikerült ebben a melegben kikapnom azt a feladatot, hogy írjak össze ezer, emberekre vonatkoztatható jelzőt. 300-ig még vidám. 500-ig még valahogy eldöcögök, de utána jön a baj. Nyilván vannak még, mert a folyamatos fejtörés közben olyanok jutnak eszembe, hogy felordítok. Már elolvastam az összes horoszkópot, Bibliát is tanulmányoztam (na milyen Magdolna?). Rákeresni reménytelen, ember ezt még össze nem írta, marad a folyamatos fejtörés. A legjobban az vált be, hogy sétálgatok az utcán, és ha valami eszembe jut, felírom. (A boltosok ferde szemmel találgatják, mit ellenőrizhetek, amikor a polcok között jön rám.)

Most, hogy így elővezettem, csak rátérek. Szóval érdekes jelenségre lettem figyelmes. Miközben morzsolgatom a lehetséges jelzők hangalakjait, és vetem össze a fejemben zsibongó másik 700 tulajdonsággal, alig bírom nyitvatartani a szememet. Úgy lefáraszt ez a fajta gondolkodás, mint más semmi. Kb. 5 másodperc alatt elfelejtem, ami eszembe jutott. Ha nem írom fel azonnal, dühönghetek. Úgy látszik, a szerteágazó kifejezések valahogy az agyam drótozását komplex módon veszik igénybe.

Kigondolva valahogy érdekesebb volt. Gyanús, hogy ez a bejegyzés egy szar. De ahhoz, hogy eldöntsem, hűvösebbnek kéne lenni.

Szeptemberben szóljatok rám, hogy átolvassam.

2010. július 3.

Tartós önkép
00:53 | életképek | nosztalgia | még nincs hozzászólás

Ma megláttam magam az újságban, amint éppen egy múlt heti lakossági fórumon nézegetem a tablókat. Mondanám, hogy a kép szar lett, mert nem vagyok egy kalotaszegi motívum, és még ráadásul fotogén se, szóval általában jelentős ideig tart megbarátkozni egy-egy fotómmal. De ez most nem lett olyan rossz. Sőt, igazándiból profilból még nem volt ilyen jó képem. Mindegy. A lényeg, hogy ott állt mellettem egy belvárosi díszpinty ("belváros nemzetes címzetes örökletes veretes díszpolgára vagyok, és itt élek 624 éve, és ezt csak azért mondom, hogy nyomatékot adjak szavaimnak"), akivel pár mondatot beszélgettem a fórum vége előtt. Nagydarab, pocakos fickóra emlékszem, akivel kábé hasonló termetőek vagyunk.

A kép szerint kb. egy fejjel vagyok magasabb nála, és gyakorlatilag fölé tornyosulok.

Azt ugye tudjuk, hogy az ember gyári beállítás szerint azt érzi magával azonos magasságúnak, akinek a feje búbja van a szemmagasságában. Aztán idővel megtanulja, hogy akinek a szeme van ugyanott, az is egymagas, de a korábbi érzet megmarad. Aztán idővel lehet próbálkozni szokni, finomítani.

Emlékszem első találkozásomra ezzel a saját méret problémával. Gimnáziumi osztályfőnökünk filmezett a kiránduláson. Néztük vissza magunkat, ahogy ballagunk a füzéri vár romjai között. Ott voltak szépen az osztálytársaim, mindenki pont olyan, mint a valóságban. Mentünk libasorban, és közöttük feltűnt egy ebédlőszekrény, rajta Adidas melegítővel. Kitakart három előtte állót. Az én melegítőfelsőm volt rajta, és komoly kattogás következett, amíg az agyam tudomásul vette, hogy az ott az én hátam, tehát az ott én vagyok. Akkor láttam magam először mozgóképen.

Azóta eltelt kábé 27 év, és ezek szerint semmi se változott. Francba, nem tanulok.

2010. május 21.

Erzsike néni
13:57 | életképek | még nincs hozzászólás

- Mutassa meg nekem, kérem, melyik gombot kell megnyomni. Olyan régen voltam itt, hogy elfelejtettem.
- Ezt a két alsót tessék használni. Baloldali az 1, másik a 0.
- És melyik a G? Melyik a ground floor?
- Ez. Ez pedig az első emelet. Ezzel tetszik lefele menni, ezzel pedig fölfele.
- Akkor ezzel megyek lefelé?
- Nem, a másikkal.
Szünet, nézés.
- Ezzel megyek lefelé?
- Nem, a másikkal.
- De ugye ezzel megyek lefelé?
- Nem, a másikkal. Erzsike néni, a legegyszerűbb, ha meg tetszik nyomni mind a kettőt mindig. Azt egyszerűbb megjegyezni, és a másikat úgyse tudja végrehajtani.
- És ezzel megyek lefelé, ezzel pedig fölfelé, ugye?
- Nem, fordítva. Mondom, tessék megnyomni mind a kettőt, és akkor nem lehet baj.
- Ezzel megyek lefelé, ezzel pedig fölfelé?
- Tessék megnyomni mind a kettőt, rendben?
- Nyomjam meg mind a kettőt?
- Igen, nyugodtan.
- Jó.

Erzsike néni 84 éves. Ha én abban a korban (ha megérem) majd olyan fitt leszek, verdesni fogom magamat a földhöz örömömben. De az agy elfogy lassan, nem lehet mit tenni.

Amikor elmeséltem neki (elkiabáltam, mert a fül is öregszik), hogy ha minden jól megy, pár év múlva lesz energia-kiváltó rendszer a házban, és nem kell gázszámlát fizetni, azt felelte, hogy Dél-Afrikában már úgy van régen, ott solar-energy van, nem ez az elavult gáz. Nem válaszoltam neki, hogy de nálunk meg nem kell gépfegyveres őr minden turista mellé, mert nem akartam bántani.

Hülye, hülyébb, leghülyébb
12:12 | életképek | még nincs hozzászólás

Logikai feladvány következik. Rakjátok sötétségi sorrendbe az alábbiakat:

  • Az, aki körlevélben akarja az ismerősei tudtára adni, miszerint az árvízi töltésen árpádsávos zászlóval bohóckodó majmokra szerinte büszkének kéne lenni.
  • Ugyanő, amiért a kiválasztott címek helyett ügyetlenségből a teljes címlistájának elküldi.
  • Ugyanő, aki miután rájött, nem küld gyorsan egy másikat, hogy bocs, fiúk, sztornó.
  • Azok, akik az összes címzettnek megírják, hogy ebből az izéből nem kérnek. (Ide most beszúrok egy mondatot, mert egyszerűbb, mint stíluslapot hegeszteni.)
  • Az, aki úgy gondolja, hogy bármit is számít, ha ő elkezdi osztani az észt, és az összes címzettnek kiküldött levele nem csak egy lesz a sok közül.
  • Azok, akik miután felhívták a figyelmet a hülyeségükre, továbbra is küldik minden címzettnek az óbégatást, hogy ebből nem kérnek.

A helyes megfejtők jutalomból feliratkozhatnak egy napi 500 levél forgalmú listára.

Bónusz kérdés: a kuruc.info szerkesztője melyik volt a fentiek közül?

2010. április 20.

Luca széke
19:48 | életképek | még nincs hozzászólás

Isteni jó idő volt ma, muszáj volt a sétálóizmokat munkára fogni. Tettem egy kört a Margit híd felé.

Meglepetésként ért, hogy még megy a szökőkút a Szabadság téren. Rogán már megnyerte a választást, a szökőkút a továbbiakban funkcióját vesztette. Persze az is lehet, hogy nagy az átmenő forgalom, és láthatják más választókörzetbe tartozóak is. De most nem erről akartam írni.

***

A fő kérdés, hogy hogy áll a híd. Legutóbb ősszel jártam arra, az legalább öt hónap, de inkább hat. Akkor azt láttam, hogy a villamos a déli hídpályára van átszerelve, az északit pedig csinálják gőzerővel. Munkások jönnek-mennek, daruk mozognak. Tonnás vaslemezekből új útpálya készül, kábé a 80%-a már kész van. Impozáns.

Ma azt láttam, hogy a villamos a déli hídtesten halad, az északin pedig fektetik azokat a tonnás vaslemezeket. Munkások jönnek-mennek, daruk mozognak, úgy kábé 80%-a a lemezelésnek már megvan. Próbáltam kiszámolni, hogy az uniós elnökség idejére készen lesz-e, de nullával való osztás miatt elszállt a művelet.

Csak tippelni tudok, hogy a munkások be vannak tanítva, hogyan kell leszegett fejjel, bőszen fel alá járkálni egy szerszámmal a vasak között. A daruval időnként fölvesznek valami nehéz dolgot, és arrébb rakják. Másnap lehet visszatenni. A lényeg, hogy a bámészkodók a villamoson megkapják az illúziót: a híd készül.

Visszafele a budai rakparton jöttem, hogy azt is megnézzem, a 19-es vonala mentén a burkolást hogyan csinálták meg. Itt már nem szaroztak annyit. Összeillesztették az utolsó síndarabot, elhajították a szerszámot, és úgy hagyták ott a terepet, ahogy van. Látszik, hogy félbe van hagyva a kövezés, ez nem így lett tervezve.

Oké, erről akartam írni.

***

Más. A rakparton baktatva folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat, hogy én jó ember vagyok, és ezzel leküzdenem az ingerenciámat, hogy hirtelen ásítsak és nyújtózkodjak egyet, kitárt karokkal, hogy utána csodálkozva vakargassam a bicepszemet, hogy nahát, mi volt az, szúnyog, miközben a biciklis leányzóhoz mögöttem épp hívják a mentőket.

Nem tudom, hogyan hiányozhat annyi minimális túlélési ösztön egy biciklisből, hogy azt gondolja: a bámészkodva ballagó mellett elhaladva az 1 cm már biztonságos távolság. Mindezt tekerve, suhanva. Két centi, és beakad a kormány a dzsekimbe, ő pedig megcsókolja az aszfaltot. És ezek 40 kilós nők, kétszer olyan nehéz vagyok, mint ő a kerékpárral együtt. Komolyan nem értem.

Ja, és ez is pont ugyanígy volt már fél éve is.

2010. április 16.

Szempontok
16:37 | életképek | még nincs hozzászólás

Nati ma megkérdezte a véleményemet. Nem messze attól, ahol most laknak, lenne egy nagyobb, világosabb lakás, kábé ugyanannyiért. Szerintem költözzenek-e? Hosszas mérlegelés után azt válaszoltam, hogy ha egyébiránt elégedett a mostanival, akkor ne. A költözés sokba kerül, mert van egy csomó rejtett költsége, még ha segítenek is a barátok (engem is beleértve). Ráadásul mindig van egy rejtett kockázat, ami csak lakva derül ki. Szóval ha ez úgy tűnik, hogy megbízható, akkor nem érdemes.

Aztán kiderült, hogy feleakkora távolságra lenne tőlem.

Ja, hát miért nem ezzel kezdte ugyebár. Természetesen azonnal érdemes költözni. Sokkal jobb hely az a másik. Nagyobb is, világosabb is, egyértelmű. A barátok jönnek, és segítenek (engem is beleértve). Bár, a magam részéről előbb el kell végeznem némi számítást. Ki kell lépni, hogy pontosan hány méter sétát takarítok meg alkalmanként, és figyelembe véve, hogy milyen gyakran kerül rá sor, egy normál elvárható megtérülési rátával kell kalkulálni a költöztetést, mint befektetést.

2010. április 8.

Therefore szükségem van
16:17 | életképek | még nincs hozzászólás

Vannak egyszerű, triviális kérdések, például az, amelyikre a válasz 42. Aztán vannak bonyolultabbak, például hogy a mailspam-et küldő emb... élőlények és a fordítógépes szövegben bármi gyanúsat észlelni képesek halmazainak metszete miért üres halmaz. Nem tudom a választ, de a jelenség önmagáért beszél. Nekem sokadjára is vicces, aki még nem unja, annak itt egy jól fejlett példány a mai postából:

"Szia Kedves,

My Name is Mr.George Goodluck, a jelenleg vezet Aduitor, a Lloyds Banking Group Plc, F Branch itt Londonban. Egy rutinvizsgálat én fedezte fel a szunnyadó számlát a mérlege (£ 20,000,000.00). Húsz Miliion font Sterlings, a további vizsgálatot, én is felfedeztem, hogy a számla tulajdonosa Mr. John Shumejda, egy amerikai állampolgár, a vezérigazgató (CEO ). AGCO, a globális mez gazdasági berendezések gyártója halt meg repül gép-szerencsétlenségben a Birmingham Airport a január 4, 2002.

Meghalt így egyetlen kedvezményezett a számla, és a bank jóváhagyja ezt a pénzt, hogy minden idegent, aki err l a számlát adok neked. mert a korábbi üzemeltet ezen számla külföldi Florida az amerikai és én természetesen arról, hogy meghalt, és senki nem fog igényelni ezt a pénzt again.Therefore szükségem van a teljes kör együttm ködés a tranzakció, én majd minden szükséges információt szükségesek ahhoz, hogy azt állítják, ez a pénz, szeretném biztosítani Önöket, hogy ez az átcsoportosítás nem 100%-os kockázatmentes.

Önnek 40%-os részesedéssel a pénz, az a vállalat, és segítséget, míg 60%-a lesz nekem ott után én és a családom is látogasson el országban Befektetési, így ha az érdekelt válaszol nekem az én privát e-mailt. (...@yahoo.com.hk), további részleteket a tranzakció.

Alig várom, hogy hallani rólad.

Üdvözlettel
Mr.George Goodluck,"

Ébred a város
08:20 | életképek | 1 hozzászólás

Ma reggel öttől mostanáig kint kellett szobroznom a ház előtt. Az ébredő természethez semmi se fogható, de a reggeli város is egy élmény. Az éjszaka által ittfelejtett csöndben először még nagyon visszahangzik minden. Álmos emberek kerülnek elő kapualjakból, újságkihordók jönnek. Gondnokok húzogatják a kukákat. Időnként beröffen egy autó, kigyulladnak a lámpái, és lesz egy üres hely a sorban. A galambok is megérkeznek, és megvizsgálják, mi ehető potyogott az éjjel. Profi guberálók nézik át szakavatott szemmel a kukákat. Menetrend szerint érkeznek a reggeli áruszállítók, közben a város távoli zajai fokozatosan sűrűsödnek. Észrevétlenül kivirrad, csak akkor fog feltűnni, amikkor kipukkad a közvilágítás. De még ezt megelőzően megérkezik a kukásautó.

A kukásautó nagy. Felfoghatatlan, hogyan képesek napi rutint lezavarni azokon a belvárosi utcákon, ahol a három számmal kisebb járművek is csak üggyel-bajjal tudnak keresztülvergődni.  Márpedig megy nekik, mert minden beígért napon eltüntetik a csúnya dolgainkat. A kukásautó zajos is: hörög, morog, zúg, sziszeg, csattog, és ezeket mind egyszerre. Gép. Mellette állva lehet érezni, hogy működik minden porcikája. Az összes oldalán van egy sárga villogó, tőlük szürreális fényekbe borul az utca, ebben a fényben nagy, erős emberek ugrálnak le róla, és mire kettőt pislantasz, már kiürítették az összes kukát, és húznak elfele. Viszik a fényárt magukkal. Az egész jelenség abszurd, olyan, mintha véletlenül nyitva felejtettek volna egy fedelet, és beleláttál volna a város alatt dohogó gépházba. Igen, a város tulajdonképpen egy gép, és működik! És ez jó! Most kevés lelkesítőbb dolgot tudok elképzelni, mint egy kukásautó. Igen, nem csak szaros polikusaink vannak, meg munkanélküliség, meg felmelegedés, mert van nekünk kukásautó. Van, aki teszi a dolgát.

2010. április 3.

Papucs
13:35 | életképek | még nincs hozzászólás

Süt az ember mindenfélét olajban. Az olaj kifröccsen, és mindenhogy undorító eltakarítani. Bekúszik a szögletekbe, olajos lesz a kezed, jobb hanyagolni. Félrefordítom a fejem, és akkor nem látszik. Az olajpaca pedig szépen komótosan sűrűsödik. Végül olyan lesz, mint a kátrány, és akkor jöhet az a zselés-lúgos termék, meg a gyökérkefe. Utána döngetem a mellemet, hogy hú, de szép a konyha, de szép a tűzhely (utóbbi tényleg), és kezdődhet az egész előlről.

Közben pedig rendszeresen belelépek a földre került csöppekbe, és hordom széjjel. Már megint ragad a papucsom talpa, francba. Ilyenkor kivágtatok az előszobába, és hozzásúrolom a lábtörlőhöz. Ettől megnyugszom, és nyugodtan trappolok vele körbe a lakásban.

Ma is sikerült "félrelépnem", teli talppal bele abba a tócsába, ami a gáztűzhely oldaltálcája alatt gyűlik. Éreztem, ahogy csiccsen a lábam alatt. No ennek fele se tréfa, pucoljuk meg izibe.

Olyan szivacsos gumi strandpapucsot hordok itthon, ami akkor volt divatos, amikor én utoljára strandpapucsot vettem. Szivacsos a talpa is, jól lehetne benne aszfalton futni, ha lehetne benne futni. No ezt a szürke talpat bekentem a zsíroldóval, kicsit vártam, és nekiestem kefével. Jött le a szürke.

Ajjaj, létezik, hogy a lúg oldja a talpát? Nem kéne. Aztán eszembe jutott, hogy a papucs kék.

Másfél órával és 14 lúgozással később most ott tartok, hogy már csak egy kis foltban van a zsírba bleragadt kosz, a talp többi része szép tiszta. Közben előkerültek festékdarabok, amik színük alapján a konyha festésénél kerülhettek rá évekkel ezelőtt, továbbá egy okmánybélyeg, amit jópár éve vettem egy fellebbezéshez, és sehol se találtam. Volt ott még simkártya, és átharcoltam magam egy vöröses rétegen, aminek eredetét nem tudtam azonosítani. Végül megtaláltam egy ízeltlábú megcsontosodott páncélját, érzésem szerint a jura korból, de még konzultálok a Nemzeti Múzeummal.

Takarítsátok gyakran a konyhát.

2010. február 27.

Krumplifajták
13:32 | életképek | elmélet | még nincs hozzászólás

Előre bocsájtom, hogy lövésem sincs a krumplik elnevezéséről. Persze, utána nézhetek neten, hogy van Gülbaba és társai, de fénykép után a krumpli azonosíthatatlan. Úgyhogy maradok a körülírós módszernél. Imádom a fokhagymás sültkrumplit, magában. Betegre tudom magam zabálni belőle. Ezért én a sütési viselkedése alapján osztályozom a krumplikat.

Összesen két fajta krumpli létezik. Szerintem a szénhidrátjaik felépítése különbözteti meg őket.

Egyik típus főleg hosszú láncú szénhidrátokat tartalmaz, vagyis "keményítősebb". Viszonylag gyorsan keményre sül, szép fehér marad, elegáns, ropogós, praktikusan elkészíthetű, de ízetlen sültkrumplit eredményez. Az olaját visszaönthetem a flakonba, és visszatehetem a boltban a polcra.

A másik inkább rövidebb szénhirátokat hoz, vagyis "cukrosabb". A cukor kioldódik szépen az olajba, azt megbarnítja, összemocskolja. A krumpli is megbarnul tőle idő előtt, és mocskosul leragad. Úgy kell levésni a serpenyő aljáról. A kioldódott szénhidrát hiányzik a szerkezetből, ettől ez a fajta sült krumpli omlós, szivacsosan roppanós, egy merő gasztronómiai élmény az állaga. Zamatos is, az edény aljáról származó törmelék pedig csúcsa az élménynek.

Találós kérdés: melyiket árulják "sütni való krumpli" címkével?

2010. február 16.

OTP panaszlevél
23:21 | életképek | országvége | még nincs hozzászólás

Kellett nekem a más panaszlevelét kitenni a falra. Tessék itt a saját tapasztalat.

T. (=tetű) OTP!

Szeretnék panasszal élni. Ez nem a létező világok legjobbika, amire önmagában bizonyság az Önök létezése. Elküldeném a panaszt, de nem hiszem, hogy az adófizetők pénzéből súlyos milliárdokkal megtoldott rekordnyereségük mellett ne telne papírra. Elolvsani úgyse olvasnák el, mint ahogy azt se, amikor a múltkor azt hittük, hogy letiltottuk a ház kártyáját, ami után vidáman használta azt a tolvaj, tehát basztak letiltani. Beadtuk a panaszt, amit pedig basztak kivizsgálni. Úgyhogy inkább közzéteszem, hogy a többi hülye is tudjon róla, aki bankba viszi a pénzét.

Tegnap megpróbáltam kivenni egy kis pénzt. Az automata közölte, hogy na-na, ne olyan sebesen. Mondom nem létezik, van rajta pénz, de akkor nézzünk egy egyenleget. Asse lehet, "nem engedélyezett művelet". Anyátoknak nem kellett volna engedélyezni bizonyos műveleteket, de hát az már késő. Mi van, rossz az automata? Van másik mellette, az dettó. Sóhaj, sorszám tépés, majd egy óra ücsörgés során végignézem, ahogy a kb. 8 ablakból nyitva van 3, amiből kettő időnként összejön, és kényelmesen kitárgyalja, hogy nahát, azok az ügyfelek. (A fülünk hallatára.) Sorra kerülök, kissé idegesen, mert ugye momentán épp pénzre lett volna szükségem, ehelyett pedig.

A legcsinosabb kislányhoz kerülök (tényleg csinos, kábé mint Zimány Linda, ami számítana, ha momentán nem ügyintéázésre kívánnám használni), aki közli, hogy így jártam, zárolva van a számla, behajtás miatt. Nincs valami tartozásom, ami miatt? Hebegem, hogy a fene tudja, mert abban a helyzetben az embernek nem jut eszébe, hogy azzal törődj liba, amihez közöd van. Jó, nézzük, ki és mennyit akar beszedni tőlem. Hát azt nem tudja megmondani. Miért is? Mert ahhoz e-mailt (!) kell írni, és azt este hatkor már nem lehet (sic!!!). Mondom mi van??? Jöjjek vissza holnap, akkor lehet e-mailt írni, este hatkor már nincsenek ott, úgyse válaszolnának. Mondom szerintem e-mailt bármikor lehet írni, és nem szeretnék még egyszer sorbanállni. A leányzó közli, hogy ő este hatkor nem szeretne nekiállni e-mailt írni, és különben is, ki kell fizetni a számlákat, és akkor nincs ilyen.

Ez volt az a pont, ahol megköszörültem a torkomat, és hangnemet váltottam. Csitítgatott, hogy halkabban, de hát pont az volt a cél, hogy mindenki hallja. Érdekes módon ettől kiderült, hogy mégis lehet este hatkor e-mailt írni. Adott egy papírt, hogy ne neki kopjon a körme. Mondom akkor diktálja, mert fogalmam sincs, mit kell írni (az ő elmebeteg rendszerüknek, amit csak gondoltam). Írjam le, hogy nem tudtam használni a kártyámat, és hogy vizsgálják ki az okát. Mondom az nem lesz jó, mert épp az imént közölte, hogy inkasszó miatt, csak a részleteket nem képes elárulni. Na, nagy nehezen lediktálta. Írjam oda a telefonszámomat, másnap majd felhív, ha megvan az infó. Mondom mikor. Azt nem tudja. Mondjon határidőt. De nem tudja. Hát pont azért mondjon határidőt. Másnap estig. Jó. Eljöttem, abban a meggyőződésben, hogy nem fog hívni. Másnap (ma) estig várok, aztán holnap megyek anyázni, lehetőleg egy másik fiókba.

Becsületére legyen mondva, felhívott. Közölte, hogy megvan az infó, de azt nem mondhatja el telefonban, banktitok miatt. Hogy előlem miért kell titkolni azt, amit éppen lekérdezni akarok, az nem fér a fejembe, de mindegy, bementem. Kiderült, hogy APEH-pajtás leemelt 15 ezer forintot, ki tudja, miért, és ennyi volt a cirkusz.

Hogy mi a bajom ezzel? Á, semmi különös, csak:
- Ha ott egy inkasszó, amire van fedezet, azt miért nem lehet azonnal leemelni?
- Miért nem láthatok egyenleget, ha inkasszó van? (Kitalálom: nehogymá' ők finanszírozzák azt az egy cetlit.)
- Érdekes lenne, ha munkaidőben dolgoznának is az ügyfélszolgálatosok. Tisztára mint az átkosban.
- Beszólt a leányzó. Normális országban már ezért önmagában nem lenne másnap munkahelye.
- Háromszor kellett volna sorbanállni ahhoz, hogy megtudjak egy olyan infót, ami benne van a gépben.

Azt gondolom, hogy fizetek a szolgáltatásért. Jó, nem sokat, mert nem nagyon tartok a számlán pénzt. Egyrészt mert nem vagyok milliárdos, másrészt pedig megfigyeltem, hogy a zsebem ugyan nem fizet kamatot, de kezelési költséget sem számít fel. A már emlegetett ház számláján áll 2 millió forint, ennek havi kamata 270, azaz kettőszázhetven forint, miközben az 5 db utalás mellett 3 ezer forintot levonnak. Papír költség, sóhajtozási költség, láblógatási költség, van ott minden.

Persze, lehet mondani, hogy vigyem másik bankba, de azt gondolom, egyik se igazán különb. Most a bankrendszer válsága idején stílusosan inkább gyűjtést rendezek Önöknek.

Már összegyűlt 30 kiló C4-re való.

2010. január 23.

A kövek állása
23:08 | életképek | még nincs hozzászólás

Bizakodó is voltam, meg szkeptikus is. Egyrészt ilyen gonddal ebben az országban még burkolatot le nem raktak, ha valaminek bírni kell, hát ennek. (Az irodalmi múzeum oldalán például kilátszott volna az előző szint, ezért félbevágták a lábazatot, és belepasszítottak egy sort, hogy szép legyen. A csatorna fedlapokon folytatják a rajzolatot, meg ezekhez hasonló csodákat művelnek, amit csak úgy tud elképzelni az ember, ha ezek import munkások. Vagy import főnök.) Másrészről viszont a kavicsra szárazon lerakott kövekre ráengedni a buszokat az ő tengelyterhelésükkel, hát az meredek.

Ugye két dologtól lehetett tartani. Kifordulni a kövek nem fognak a helyükből, ahhoz túl vastagok. Be se tudnak nyomódni egyesével, mert annyi eszük azért volt, hogy a járművek alá szánt gránitkockák viszonylag kicsik. Kicsik egy nagy tengelynyomású kerékhez képest. Eltörni se bírja őket a kerék, mert akkor a macskakő  kockái is kettétöredeznének. Összesen annyi kárt lehet bennük tenni, hogy vagy lenyomják az egész felületet, nagy hepehupákat létrehozva, vagy megbillegtetik őket, amitől egymásnak feszülnek, és letöredezik a sarkuk.

Az Erzsébet téren már pár hónapja megy a masszív forgalom a gránitcsíkon, gondoltam megnézem. A bizakodó énemnek is igaza lett, meg a szkeptikusnak is.

Hepehupa, az nincs. Letöredezés viszont sajnos van. Ami a jó hír, hogy nem az van, hogy elkezd valahol töredezni, aztán máshol is, és szépen fokozatosan letöredezik mindenhol. Nem. Pár helyen van letöredezve, ott nagyon le van. Baromi csúnya. Máshol viszont meg se moccan! Tehát elvileg csináltak már olyat is, ami jó. Valószínűleg a kaviccsal való besöprés volt hézagos, nem tartotta eléggé a követ, az megbillent, a többit meg csak rá kellett bízni az Ikarusokra. Szóval van remény, ha odafigyelve javítják majd ki.

Más. Láttam a múltkor a szerencsétleneket, majd odafagytak a kőhöz, próbáltak feltűnés nélkül szentségelni a járókelők között, miközben küzdöttek a fagyban. Kár, hogy a pártpropaganda ilyen helyekre beteszi a lábát. Megírta a független újság, hogy a munka nem áll le, mert fűthető sátrakban dolgoznak, úgy megy, mint nyáron. Azért csöndben megkérdeném, hogy a hétfői napot vajon arra szánják, hogy a hőbefúvó annyira meglangyítsa a talajt, hogy kedden már lehessen dolgozni? Mert ha nem, akkor fagyott sárra burkolnak, ami nem arról híres, hogy magától tömöríti magát. Kíváncsi leszek rá, hogy azokon a helyeken, amiket most tesznek le, majd hogy fog behorpadni tavasszal az Egyetem tér.

2010. január 19.

A váltás meredeksége
22:19 | életképek | még nincs hozzászólás

Az 1024-et is csak ímmel ámmal megjelenítő öreg katódsugárcsöves monitoromat cseréltem le HD-re. Élményeim:

  • Eddig azt gondoltam, hogy vannak képeim, de kiderült, hogy azok körömképek.
  • Sajnos hiába tudja a játék az 1920-at, ha 1 fps lesz miatta.
  • Egészen elképesztő, amit irányérzékenység terén a TN panel produkál. Ha csak egy picit lehajtom a fejem, már besötétül a tetején a sötét szín. Oldalirányban meg színek esetén van eltérés. Azt hinné az ember, hogy ez egy extrudált panel, szimmetrikus, de francokat. Folyamatosan azon kapom magam, hogy millimétereket igazgatok a szögén. Az a 170/160 fok valami marketing rizsa. 1/1 fok reálisabb lenne.
  • Képtelen vagyok eldönteni, milyen messziről nézzem. Összevissza nagyítom-kicsinyítem a weboldalakat, sehogy se jó. Majd biztos megszokom, de egyelőre nagyon fárasztja a szemem.
  • Érdekes, hogy a film nem lesz szebb a nagyobb felbontástól. Sőt, az elmosódó képpontok kifejezetten jobbak voltak.
  • Hogy a rákban kell a gyorsindító ikonokat felnagyítani??
  • Nem hiszem el, hogy a driver nem tudja azt, hogy teli képernyős fekete háttér közepén kétszeres méretben kitegyen egy 640x480-as játékot.
  • Mit össze küzdöttem, hogy a mindenféle programok megjelenését a felbontáshoz igazítsam. Most arra gyúrok, hogy valamivel kitöltsem a helyet. (Mivel sehogyse tudom rávenni magam, hogy ablakosan közlekedjek.)

2010. január 18.

MediaMarkt körkép
17:15 | életképek | még nincs hozzászólás

Tudom, aki az MM-ben vásárol, sikeres ember nem lehet. Viszont nekem eszem ágában se volt, csak monitort tapperolni mentem oda, mielőtt megrendelem a normális boltból. De mivel ezer éve nem jártam arra, mindjárt szét is néztem egy füst alatt.

Mikrohullámú sütő fronton a helyzet változatlan. Továbbra sem szándékoznak olyan típust kínálni, amelyik:
- Ha megnyomom az ajtónyitót, nem gondolom azt róla, hogy ez egy hét múlva elromlik.
- Ha megnyomom akármelyik nyomógombot, nem gondolom azt róla, hogy ez egy hét múlva elromlik.
- Tud mikrohullámmal sütni.
- Nem tud légkeveréses, grillezős, indukciós, dedukciós, kondukciós és még másik hat, általam ismeretlen módon sütni, nem főz kávét, nem teregeti ki a ruhát, nem sétáltatja meg a kutyát.
- Szép.

A tévéknél érhető leginkább tetten, hogy a piaci árak mennyire manipuláltak. 109 ezer forint egy 82 centis Panasonic Viera, ami azért nem semmi. Ehhez képest nem lehet olyan pici tévét venni, ami ne kerüljön majdnem ugyanennyibe. Pedig 20 méterrel arrébb monitorként megvehető feleannyiért a tévétuner nélküli változat.

Összesen kettő darab kinyithatós telefont lehet kapni. Tartok tőle, hogy ez a világon az utolsó két kinyitható telefon.

Próbálják sugallni, hogy minden fényképezőgép egyforma. 70 ezer forintos, 12 megapixeles, dettó ugyanaz az elrendezés, ugyanazok a gombok, mindez 138 különböző típusban. A "deviáns" gépek vitrinben, eldugva.

Legutóbb 200 ezer forint volt egy húzós mosógép. Most már van félmilliós is. Király, ha legközelebb megyek, többe fog kerülni, mint egy autó.

Sajnos az a helyzet, hogy a 99 ezer forintos Sennheiser és a 30 ezer forintos márkatársa között nagyobb a különbség, mint a 30 ezres és a Sokol rádió füldugója között. Ez most vagy azért van, mert vájtabb lett a fülem, vagy azért, mert szemét módon tolják a luxus irányába a használható minőséget. Valószínűleg utóbbi. Mindenesetre az összes fejhallgató olyan volt, hogy éreztem, hogy van a fejemen valami, és abból szól valami. A 99 ezres Sennheiser esetén meg csak úgy szólt a zene, valahonnan.

Egyre kevesebb monitor, billentyűzet és egér van kirakva. Nyilván rájöttek, hogy mindenki csak tapperolni jár oda, hogy azután megvegye a normális boltban.

Apropó monitor. Majdnem megvettem 50 ezerért egy 22 collos Acert, látva, hogy van rajta DVI is. Szerencsére csak majdnem, mert itthonról nézve már az is látszott, hogy máshol 35 ezer, és a DVI csatit csak odafüllentették reája.

2009. november 25.

@#! *#@*! !!!
11:24 | életképek | még nincs hozzászólás

Régen káromkodtam a gép miatt úgy, mint egy szódáskocsis. Most a Skype-nak sikerült kivívnia ezt az elismerést. Rendes tűzfalam van, nem az a windows-os bohócság. Be van állítva kőkeményen, ki hova mehet kifelé. Nálam nem jelenti le a Media Player visszafejtetlen IP-re a személyes adataimat, és a Winamp se tud másodpercenként 18 lekérést intézni, miközben offline lejátszik valamit. Hogy ne kelljen száz szabály, ehhez van egy darab, általam terminátornak nevezett szabály, ami azt csinálja, hogy akit nem engedtünk ki eddig, azt kérdezés nélkül nem engedjük ki. Persze amikor valami újat teszek fel, arra a percre, amikor az először akar kommunikálni, akkor fel kell függeszteni a terminátort.

Egyszer sikerült úgy elindítanom a skype-ot úgy, hogy véletlenül ki volt kapcsolva a terminátor. A Skype teljesítménye a következő volt. Kérdezés nélkül elkezdett telepíteni egy új verziót, majd amikor azt félbeszakítottam, működésképtelenné tette a korábbit. Azt ugye mondanom se kell, hogy az új verziók keresése ki volt kapcsolva. De ha be lett volna kapcsolva, akkor a beállítás szövege szerint nincs is olyan opció, hogy kérdezés nélkül elkezdhesse a telepítést. Szóval hazavágta magát, újra kellett telepíteni. A profilt felismerte, de "természetesen" sikerült bekapcsolnia a windows-zal való indítást, és a frissítések automatikus telepítését.

In memorian ICQ.

2009. október 25.

Közöttünk élnek
18:52 | életképek | még nincs hozzászólás

A Match-ban új kosarakat vezettek be. Jó nagyok, lehajtós kosárfülük van, és tartozik hozzájuk egy guruló állvány, amire ráakasztva nem kell cipelni, szóval kocsi lesz belőle. Tehát nincs külön kosár és kocsi, csak kosár és az az izé hozzá. De ez mind nem annyira lényeges, a lényeg, hogy ennek a fajta kosárnak immár csak egy szimmetria-tengelye van. Funkciójának megfelelően íves, ezért nem lehet fordítva egymásba rakni.

Emlékszem, alsó tagozatban volt egy olyan logikai készlet, amiben a még kicsit összeakadó kezű nebulóknak háromszögeket, köröket és négyzeteket kellett a kivágott nyílásokba illeszteni. Persze mindenkinek ment, akinek nem ment volna, azt még a gyépére sem vették volna fel. Mert az emberi agy egészen alap funkcióit feltételezi az alakok ilyen egyszerű illesztése.

A Machban minden alkalommal találkozom fordítva egymásba erőltetett kosarakkal. Ott küzd velük a biztonsági őr, mert nem bírja nézni.

Nem látok viszont a Machban lépni nem tudó, a mozgáskoordináció kezdetleges formáit sem elsajátított, visszamaradt embereket vásárolni. Mindenki normális embernek álcázza magát. Minden apró részletre gondolnak. Csak arról a fránya kosárról feledkeznek meg.

Az MiB vajon tud róluk?

2009. szeptember 29.

Szúe-szie?
13:01 | életképek | még nincs hozzászólás

A recept egyszerű. Végy egy olyan faliórát, aminek egy picit laza a másodpercmutatója, és ettől "fölfele" menetben kicsit zörög. Kell hozzá továbbá egy olyan számítógép, aminek a ventillátora pont elfedi az alap ketyegést, de pont kihallatszik mögüle a halk "percegés".

Ha nem megy a gép, föl se tűnik, hogy minden negyedik-ötödik órahang zörgős. Ketyeg, és kész. Ha viszont ülök a monitor előtt, egy idő után kihallom, hogy mintha, igen, határozottan abból az irányból jön valami percegés. Akkor nekiállok fülelni, de ilyenkor mindig elhallgat. Abban az irányban áll egy örökölt intarziás ebédlőasztal is. Azt zabálják éppen fel? Odamegyek, semmi, csak az óraketyegés. Kikapcsolom a gépet, szintén semmi. Biztos a gép kelti ezt a zajt. De akkor viszont miért abból az irányból hallom?

Jól elvoltam vele, mire megfejtettem.

2009. szeptember 3.

Na mi van a borítékban?
12:04 | életképek | még nincs hozzászólás

Tegnap kaptam egy kéretlen levelet, egyik oldalán postai matricával leragasztva. Érezhető volt, hogy van benne valami puha. Kibontva pigment mintának bizonyult, és meglepő módon betalált, tehát érdekelt a tartalma. Kábé így nézett ki:

(Ha nem egy ezer éves mobillal csinálom, akkor még takargatni is kellett volna a címzést.)

Szóval apró zacskók, bennük világos színű por. Az egy dolog, hogy a magyar postánál mindent ellopnak, de ezt vajon miért nyitották ki? Csak ma reggel esett le.

Remélem, meg is kóstolta a hülyéje.

2009. május 1.

A nemzetközi tőke ranglétrája
23:08 | életképek | még nincs hozzászólás

Jó hírem van: már nem seggutolsók vagyunk a rangsorban.

Ugye van az a kincstári maszlag, hogy a márkák nemzetközi bevezetése azért jó nekünk, mert akkor más országokban is az ismerős minőséget láthatjuk a polcon, és ez bizonyíték, nem ígéret. Ehhez képest persze mindenhol pont olyan minőségűre gyártják a nemzetközi márkák ottani verzióit, amennyit kinéznek az ottani közönségből.

Fene tudja, hogyan keveredett az éjjel-nappaliba bolgár gyártmányú Nescafé 3 in 1. Ránézésre ugyanolyan, az apró szöveget kell vizslatni, miután feltűnt, hogy szarabb. Mert szarabb. Nem járt le, és még mindig jobb, mint a Jacobs terméke, de azért szarabb, mint a magyar piacra gyártott változat. Tehát már nem legutolsóak vagyunk az alsóbbrendű népek között, hanem utolsó előttiek. Örüljünk hát együtt.

2009. április 26.

Éjszakai csürdüngölő
04:09 | életképek | még nincs hozzászólás

Ha lefekszem, pár perc múlva erős fémes döndülések hangzanak fel. Talán a lift felől (ami rossz), de ez nem biztos. Aztán pár perc múlva megint, és megint. Ha fölkelek, és kimegyek a függőfolyosóra szétnézni, síri csend. A liftbe nincs beszorulva senki, mert amikor megnyomtam a gombot, odalent valamelyik emeleten elkezdett az ajtó ide-oda jojózni. Csak kijött volna, ha bent van valaki. Ha visszafekszem, egy idő után ismét felhangzik a bang-bang-bang, mintha ököllel vernék a liftajtót.

Szokásomhoz híven felállítottam a verziókat.

1. Hallucinálok, de csak vízszintes helyzetben.

2. Amikor kint állok a korlátnak támaszkodva, és hallgatózom, a szomszéd ház sötétjében egy betörő banda néz velem farkasszemet, kezükben lendítésre emelt szerszámokkal, és azt várják, hogy visszamenjek, hogy folytathassák a szétverését annak, amit szét akarnak verni.

3. Fatális véletlen az egész. Ha még egyszer kimennék a folyosóra, pont akkor hangzana fel a zaj, becéloznám, odamennék, rájönnék. De az is lehet, hogy ez a verzió csak addig él, amíg nem megyek ki ismét a folyosóra.

Úgyhogy most virrasztok. Különben is, már csak másfél óra, és jön Talma.

 

Szerkesztve 5 óra 30-kor: egy fél megoldásom már van. A kapu ki volt támasztva, és az utcán egy egész szál betonvas hevert. Lehet, hogy valaki így bírt bejönni. Viszont a kapu nem úgy döndül. Annak a hangjára ráismertem volna. No mindegy, erre már nem fogok rájönni.

2009. április 12.

Még egy kicsit a gáztűzhelyről
16:46 | életképek | még nincs hozzászólás

Ugyebár a készülék ragyog, a nap is vidámabban süt rá, és a gáz is vidámabban lángol belőle azzal a csökkentett fűtőértékével. Viszont elképesztő dologra derült fény így utólag.

Vannak azok a zománcos fehér takarólemezek, amiket üzemen kívül a főzőhelyekre rá lehet borítani. Elfeküdtek valahol, mert laza ember nem foglalkozik olyan hülyeségekkel, hogy eltakarja azt, ami működik és nem csúnya, viszont formatervező ember ki nem dob olyat, ami zománcozott, ép, kerek. Legalábbis nem egy kanyarból, hanem előbb rákészül. Én húsz éve készülök rá.

Most persze előkerültek, elpucolódtak, és nekiduráltam magam, hogy egy darabig használom őket, szépen elbúcsúzom tőlük, megsimogatom azután kidobom őket. Lustaságból persze ottmaradtak mindig a nem használt helyeken, és amikor törülgettem róluk a kifröccsent zsírcseppeket, akkor jöttem rá, hogy baszki ezek nem arra valók. Én barom, savaztam, lúgoztam, égettem, drótkeféztem, bűvöltem, átkoztam a tűzkarikákat, mire a rábetonozódott zsíradéktól valahogy meg bírtam szabadítani őket. A takarólemezről meg egy mozdulattal letörlöm. Szóval az a három lemez nem az esztétikát, hanem a célszerűséget szolgálja. Kérek engedélyt magamat kicsire összehúzni.

Erről jut eszembe.

Van három tisztítószer, amivel főként dolgoztam. Az egyikre az van írva, hogy "Alkalmas porcelán, kerámia, üveg, műanyag, fa, fémedények és háztartási eszközök tisztítására, valamint felületek lemosására is." A másikra az, hogy "Minden ismert baktériumot elpusztít", a harmadikra pedig az, hogy " R 35 Súlyos égési sérülést okoz - R 37 Izgatja a légutakat - S 1/2 Elzárva és gyermekek számára hozzáférhetetlen helyen tartandó - S 23 A keletkező permetet nem szabad belélegezni" és így tovább.

Találjátok ki, melyik a leghatásosabb.

2009. április 4.

Nekem (is) fütyül!
11:43 | életképek | még nincs hozzászólás
Ott ül a szomszéd ház kéménye mellett a korláton, és nyomja megállás nélkül. Fekete, és nagyobbacska, biztosan feketerigó. Nem értek hozzá. Fütyül, és figyel. Ha a nyitott ablakon keresztül, a szoba sötétjéből ránézek, elhallgat. Jobb szeme van, mint nekem. Viszont mindketten örülünk a tavasznak.
Régebbiek | Végére »