2011. március 19.

Reinkarnáció
00:12 | film | nők | 1 hozzászólás

Egészen pár nappal ezelőttig azt gondoltam, nincs a világon még egy ilyen szempár:

Hilary Swank

Jégolvasztó tekintet, mélyről jön, és mélyre hatol. De csak azért gondoltam egyedinek, mert előtte nem láttam képet Amelia Earhartról.

Amelia Earhart

A hasonlóság olyan döbbenetes, hogy sürgősen kénytelen leszek utána nézni a lélekvándorlás elméletének. Swank kisasszony valószínűleg filmes karrierje minden napján hallhatta a kérdést, hogy "Na, és mikor csinálod meg az Amelia Earhart filmedet?"

Nos, megcsinálta.

Magáról a filmről nem nagyon tudok nyilatkozni, mert ha Swank látható a képen bármilyen testhelyzetben, az nekem elég. Tehát nekem tetszett, viszont ettől függetlenül lehet, hogy szar film. Az legalábbis gyanús, hogy McGregor és Gear ennél csak jobbat tudnak.

Még egy jó tanács. Igyekszem úgy megfogalmazni, hogy ne legyen spoileres véletlenül se. Én úgy néztem meg a filmet, hogy annyit tudtam Ameliáról, hogy első nőként repülte át az óceánt, és hogy az amcsik odavannak érte. Jó volt így megnézni. Ha te se tudsz többet róla, akkor ne olvass utána.

2011. február 22.

Csodaország
06:46 | film | életképek | 15 hozzászólás

Volt egy rádiós ébresztőórám, amivel régóta kínlódtam. A tetején az öt mikrokapcsolóból három is haldoklott, amit úgy adtak a tudtomra, hogy amikor simán megnyomtam, akkor semmi, amikor rátehénkedtem, akkor is semmi, aztán ahogy növeltem az erőt, már a készülék összeroppantásának a határán, egyszer csak felpörgött, és túlszaladt a kívánt értéken. Szóval nagyjából beállíthatatlan volt, viszont sajnáltam, mert dual band volt, a büszke felirat szerint. Két időpontot is lehetett rajta (nem) beállítani. Ez picit át is hidalta a gombok hibáját, hiszen egy 1440 band készülékkel már nem is kellene állítgatni, csak kiválasztani. Kettő nem sok, de több, mint az egy.

Aztán ráleltem anyukámnál elfekvőben egy hasonló ébresztőre. Igaz, csak egy ébresztést tud, de legalább megy minden gombja. Leteszteltem, tökéletesen működött. A következő alkalommal, amikor végképp megadni látszott magát az enyém, földhöz csaptam.

A földhöz csapás praktikus dolog. Bele lehet sűríteni mindazt az energiát, amit a sok kínlódás termelt. Hálózati készüléket különösen élvezetes, mert meg lehet pörgetni a madzagjánál fogva, és akkor tuti, hogy az elem lesz a legnagyobb darab, miután parkettát ért. (Megtalálni az összes darabját már kissé nehezebb.) A földhöz csapás kizárja azt a lehetőséget, hogy ismét megsajnáljam. Ami megtörtént, megtörtént.

Felhoztam anyukámtól a másikat, szépen beállítottam, és örültem neki. Aztán aznap egy későbbi időpontban ránéztem, és azt vettem észre, hogy más időpont van rajta, mint akkor, amikor beállítottam. Ez egy időmérő készüléknél jó jel. Arra nem sikerült azonnal rájönnöm, hogy milyen összefüggés van a két érték között. A beállításkor elkövettem egy ösztönös hibát: feltételeztem, hogy amit megadok, óra és perc. Pedig az időt mérhetnénk bármilyen mértékegységben. Lehet, hogy ez az óra  Gaia szívdobbanását számolja. Vagy az olvasatlan feedjeimet. Vagy az elhullott agysejtjeimet. Még nem jöttem rá, csak annyi látszik, hogy nála kb. 14 óra egy ciklus.

A leglényegesebbet viszont még nem említettem. Ezen az órán a kettőspont a számok között villog. A félreértések elkerülése végett mutatja, hogy telik az idő. Ha belegondolok, ez egy igen fontos információ. Nemrég láttam a filmet, amiben az idő meg tudott sértődni, és akkor nem telt. Fontos lehet kizárni ezt a lehetőséget. Úgyhogy most van egy órám, ami jelzi az idő múlását.

A filmről jut eszembe, hogy vajon az álmoknak tényleg semmilyeneknek kell-e lenniük. Én a magaméiról valahogy nem tudom eldönteni, hogy színesek-e, de egész biztosan valamilyenek. Mindegyiknek van egy határozott stílusa. A filmnek nem volt. Úgy értem, amikor jön a szörny, izmos, és sok foga van, és kitátja a száját, és tiszta erejéből ordít, aztán megindul felénk, az a semmi. Ilyen az a szörny, ami semmilyen. Ha azt akarjuk, hogy valamilyen legyen, ehhez képest kell valamit teljesíteni. Na így volt semmilyen ebben a filmben majdnem minden. Helena minden porcikáját nem tudta takarni ruha és maszk. Az a kicsi, ami kilátszott, valamilyen volt. Mint ahogy a főszereplő üdesége is picit kilógott a többi dolog áporodott semmilyenségéből.

De az is lehet, hogy csak nem szívok eleget.

2010. október 28.

Kaméleon
16:51 | film | 14 hozzászólás

A közelmúltban három tisztességesen megcsinált filmet is láttam. A másik kettő ez és ez, de most essék szó a magyar darabról.

Elképzeltem egy sztárparádés remake-et. Szereposztás:
- Gábor: Ashton Kutcher
- Hanna: Natalie Portman
- Tibi: Giovanni Ribisi
- Szikszay: Kevin Spacey
- Dr. Márton: John Malkovich
- Hartay: Hector Elizondo

És így tovább :) Csányi medvearca már nehéz ügy, de mondjuk a remake-ben eljátszhatná ugyanazt a szerepet. A lényeg, hogy a szereposztás kivételével minden pontosan ugyanaz lenne. Ugyanazok a helyszínek, snittek, másodpercre egyezne minden, mint a Ringu remake-jében.

Namost ez a film ütne.

Szerintem a sok hollywoodi produkció közepette felnőtt nálunk egy filmes gárda. Ezzel tudom magyarázni, hogy a semmiből idepattant egy olyan film, ami minden porcikájában profi. Jó értelemben profi. Láthatóan nem spórolt se fénnyel, se csapóval. Van neki forgatókönyve, ami a nagy hollywoodi produkciók 98%-áról sajnos nem mondható el. Aminek ennyi eredeti megoldással fűszerezett, önálló történetvezetése van, és ilyen hibátlanul, jó arányérzékkel adja elő, az ütni szokott. Tényleg csak a sztárok hiányzanak belőle, hogy ne süllyedjen el az észrevétlenségben.

Persze a filmművészet köszöni jól van Goda Krisztina darabjától függetlenül. Azért ne keverjük össze a dolgokat. Ez minden porcikájában kommersz darab, abból viszont a legjobb fajta. Olyan, amiről eddig el sem tudtam képzelni, hogy magyar kivitelben is készülhet.

2010. július 15.

Vegyszer
00:45 | ötlet | film | közszolgálat | 9 hozzászólás

Szükségem lenne egy kemikáliára. Egy olyan vegyületre, ami nem ártalmas az egészségre, de ha valaki megissza, akkor csinál valamit a hangszálaival. (Vagy a hangszál is az egészség része? Mert akkor legyen ártalmas.) Tudjon beszélni utána, de már más hangon.

Nem vagyok nemzetközi terrorista, aki az arcátültetést akarja kiegészíteni. A vegyszer nem nekem kéne. Arra gondoltam, hogy némi kutakodás után odaállnék a szinkronstúdió kijáratához, és amikor kilép a kiválasztott személy, akkor előadnánk a jó napot kívánok művész úr, jó napot, nem kér egy frissítőt ebben a melegben, ó köszönöm, glutty-glutty, krák-krák jelenetet. A kiválasztott személyek listája még nem végleges, de kb. olyan nevek szerepelnének rajta, mint Csőre Gábor, Bozsó Péter, Forgách Péter. Igazából nem érdekel a nevük, csak az, hogy az utóbbi 10 évben készített kb. 5 ezer szinkron mindegyikében részt vettek. Ezeket a filmeket persze már nem lehet visszacsinálni, de gondolni kell a jövőre is.

Csak pár névről lenne szó, mert pont az velük a baj, hogy kevesen vannak. Lenne mondjuk 10 vadiúj, friss hang, akik folytatják a melót pár évig, amíg azt is megunjuk, és akkor jöhet a következő módszer.

Nem tudtok ilyen vegyi anyagot?

2010. június 7.

A történetírás nehézségei
18:01 | film | 2 hozzászólás

Tegnap láttam egy filmrészletet az HBO-n. Egy ókori hadvezérről szólt, aki nem római létére egy darabig őket szolgálta, mígnem egy római fejessel összetűzésbe nem került, ezért rabszolgává tették. A feleségét siratta, miközben a Colosseumban feltálalták a gladiátoroknak, de ő annyira jó harcos volt, hogy megfordította a küzdelmet. Mivel a közönség ovációval fogadta, kegyelmet kapott, és esélyt, hogy gladiátori karriert fusson be, és bosszút állhasson feleségéért.

Ez a részlet nem a Gladiátor című filmből volt, hanem a Spartacus című sorozat nyitóepizódjából. A hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja ezek szerint még tart.

Sajnos a Gladiátor óta legalább 300 dolog közbejött, ami megakadályozza, hogy még egyszer azt a témát ne öncélúan vegyék kézbe. A Spartacus készítői szerint ha valakinek barackot nyomnak a fejére, akkor is fél liter vér fröccsen szerteszét, lassított módban. És mintha valami anti-kategória-besorolásra hajtanának: az összes sebesülést, csonkolást, szúrást, vágást, lefejezést (átlag percenként 2) belassítják, ráközeliznek, hogy ha majd élőben egy balesetnek leszünk szemtanúi, a szemünk se rebbenjen.

A kardós-baszós titulus másik felére is gyúrnak, van gimnasztika bőven, gyönyörűek a testek, de persze szenvedély nuku. Sajnálatos, mert igen gondosan van fényelve minden kocka. (A Gladiátorból kölcsönzött fényektől most eltekintek.) Férfiaknak szánják valószínűleg, mert szeméremdomb az van, hímtag nincs. Ez nem baj, az viszont annál inkább, hogy valamiért iszonyatosan trágárnak állítják be az ókoriakat. Én nem hiszem, hogy a bazmeganyád kifejezés létezett akkor, és hogy lépten-nyomon így nyomatékosítottak. Jupiter villáma félelmetesebb, és ők még hittek benne.

Egyedül a hibátlan testek demonstrációja miatt érdemes nézni.

Én fogom.

2010. május 28.

Filmes univerzumok
16:25 | film | elmélet | még nincs hozzászólás

Mostanában hál'istennek divatba jöttek a (poszt)apokaliptikus témájú filmek. (Hogy csak azt a párat linkeljem, ami elsőre eszembe jut.) Tegnap néztem a Foggal, körömmel című darabot, ahol sikerült elsütni azt a fölvetést, hogy elfogyott a benzin, és ettől az emberek kannibálok lettek.

Hagyok egy kis időt, hogy megemésszétek az előző mondatot. Ha megvan, akkor folytatom.

Az egyes számú alaptézis (amit a filmkritikusok 70%-a nem ért meg, de ez most mindegy), hogy a filmeket csak saját rendszerükben szabad vizsgálni. Röpködhetnek emberek a levegőben, működhet fordítva a gravitáció, beszélhetnek az állatok, soha nem szabad ezek realitását vizsgálni, csak a filmes szövet épségét. Ha abban a rendszerben helyén van, akkor helyén van. Az úgynevezett valósághűség egy szimpla marketing szlogen, amivel a cgi-t akarják eladni. Gyakorlatilag minél inkább valósághűnek akarják feltüntetni a látványt, annál kevésbé az. A valóság többnyire szürke, és leginkább állóképre hasonlít. A robbanásokból csak némi por látszik, miközben mindenki meghal 50 méteres körzetben. Az állkapcsot szétszakító ütés látványra olyan, mintha csak meglegyintené, és ha valaki beveri a fejét, kórházba fog kerülni, mert agysérülése van. Tarr Béla valósághűbb, mint a Die Hard.

A (poszt)apokaliptikus téma esetén annyi kiegészítést kell tenni, hogy a film univerzumához szervesen hozzátartozik az, amiből lett. Nem Azeroth és nem a Hoth bolygó pusztulását akarják mutatni, hanem ezét itt ni. Ettől kellene, hogy érdekes legyen, és igazából az egyedüli érdekes aspektus az, hogy mi lesz mibelőlünk abban a helyzetben.

Érthetetlen, hogy noha a filmes univerzum konzekvenssége egészen nyilvánvalóan alapfeltétel a sikerességhez, ezt a filmipar képtelen felfogni. Elég lenne egy árgus szempár, mert a fájó következetlenségek kiküszöbölése többnyire nem pénzkérdés lenne. De nem, ingyen mondanak le a tökéletességről.

Kivételek persze vannak. A Legenda vagyok aprólékos gonddal ügyel minden részletre. (Hallottad a szivattyú beindulását, amikor megnyitja a csapot?) A Vakság ügyesen csak arra koncentrál, ami érdekli, így elkerüli a bajt. A Végítéletet és a Kaptárt menti, hogy nem akarják komolyan venni magukat. Nekik csak díszlet a pusztulás. De a Szikravárosra már nincs mentség, és Az út is egy hiteltelen fölvetésen moralizálgat végig.

Igaz, hogy a Foggal, körömmel horror szeretne lenni (persze nem igazi horror, csak amit hálivúdban annak csúfolnak), de azért egy ilyen felütés übergáz. A kőolaj kiapadása nyilvánvalóan nem egyik pillanatról a másikra fog bekövetkezni. A világ készül rá ezerrel, a megújuló energia-forrásokra való átállást csak az olajipari befektetések lassú megtérülése hátráltatja. Amikor a nyersanyag szűkül, és felszökik az ár, az átállás is lökést kap. Átstrukturálódik minden. A gyártósorokat áthangolják autóról biciklire, minden házra napelem kerül. Az energia-takarékosság nem csak egy szlogen lesz, hanem vérre fog menni. Emberek veszítik el az állásukat, és mennek tönkre. Filmtémának uncsi.

Legyünk engedékenyek, és tételezzük fel, hogy a jósok elsaccolnak valamit. Hirtelen pukkan ki az olajbiznisz, a világ nem győzi az átállás tempóját. Megborul a rend, összeomlanak az ellátórendszerek. Káosz és éhezés lesz úrrá rajtunk. Az emberek egymásnak esnek, sokan éhenhalnak. Eddig kábé Mad Max forgatókönyv. De ha az összeomlást tényleg az olajhiány idézte elő, akkor a természet él és virul. Lehet termelni, lehet halászni, gyűjtögetni, ez még az ősembernek is ment. Mégiscsak az ember a legnehezebben elejthető vad, hát akkor mi a rákért pont arra akarjon vadászni.

Ehhez képest a Foggal, körömmel arról szól, hogy egy kihalt, steril városban lelkesen darabolgatja Michael Madsen és Vinnie Jones a rajtuk kívül kószáló néhány embert.

Tudom, tudom. Már megint a szarokról írok. Magam sem tudom, miért. Talán mert olyan érzés, mintha ezzel jobbá tenném a világot.

2010. május 24.

Második, javított kiadás
19:13 | film | még nincs hozzászólás

Egyszer már írtam A bukás című filmről, de most, ahogy nézem Leni Riefenstahl alkotását, újrafogalmazódnak bennem a dolgok.

Eszembe jutott pár alkalom, amikor a szokásos nézőpontnál közelebbről ábrázoltak embereket.

Csurka István Távárisi konyec!

Jó módszer ez, alkalmas a portréalany valódi személyiségének a megmutatására: minél közelebb megyünk, annál őszintébb a látvány. Annál kevésbé tud sumákolni az illető.

Egy diktátor, aki szeretne bizonyos körökben szalonképes maradni, kényes a megjelenésére. A saját maga által cenzúrázott filmben Hitler jóságos bácsinak tűnik: Riefenstahl kamerái nem mehettek a kelleténél közelebb.

Bruno Ganz kiválóan alkalmas lenne Az akarat diadalában látható Hitler megformálására. A baj ott van, hogy hiába megyünk egyre közelebb, csak a szeme sarkában bújkáló nevetés lesz egyre feltűnőbb. Ő közelről is ilyennek fog látszani:

imázs

Pedig ilyennek kellene, hogy látsszon:

valódi én

Nos, csak ennyivel szerettem volna kiegészíteni a már leírtakat.

2010. április 25.

Ne ítélj elsőre. Négyszer
23:28 | film | ajánló | még nincs hozzászólás

Négy olyan filmről lesz szó, amelyeket a magamfajta megrögzött agglegények reflexből elkerülnek. Ha mégsem, akkor jöhet az áll-leejtés, döbbenet. Szóval nézzük, miért is nem szabad gyorsan véleményt alkotni.

Babe 2

Mesefilm, amiben édibédi hangon beszél a malac. Felöltözött, moralizáló állatok. Megnéznéd? Ugye hogy nem. Párszor már finoman utaltam rá, most jöjjön egy konkrét ajánlás. Ne halj meg úgy, hogy nem láttad. A Babe 2 nem gyerekes, erre legkésőbb akkor fogsz rájönni, amikor az öreg jóságos bohóc egy szemvillanás alatt ellopja a malacot. De ha ott nem, akkor a következő esélyed, amikor épp a színpadon dől romokba a bohóc élete, és beteszik alá Piaf-ot. Aztán még lesz sok ilyen esély, mielőtt végetér a film. Használd ki. Nézd meg.

(Azért a Babe 2, és nem az 1, mert én ezt láttam először, és nekem ez az etalon. Valószínűleg nem tudok objektív lenni, de számomra az első rész meg se közelíti.)

Zene és szöveg

Hugh Grant, amint egy fiúzenekar kiöregedett, levitézlett sztárjaként haknizik vidámparkokban. Lehánynád? Tépjél sorszámot. Gyengécske hangján gyenge zenéket próbál elnyivákolni. Ajánlásnak ez iszonyú, a Grant rajongó nőneműek is véletlenül tévednek be rá. Ehhez képest akkora paródia az egész zeneiparról, amekkorát összesen nem csináltak az összes többiek együtt. Benne van minden: a lazázó rapper, a dicsőség elmúlása, a futtatott sztárocska faksznizása. És a hab a tortán a zenék. Valami istencsászár úgy uralja azt a szakmát, amit bemutatnak, hogy képes volt megírni az összes zenét hozzá, úgy, hogy az egyszerre üsse meg mindegyik műfaj mércéjét, és közben legyen annak gyilkos paródiája. A "Pop! Goes My Heart"-ot nem lehet röhögés nélkül hallgatni. Ha valaha hallgattál könnyűzenét, ezt látnod kell.

Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?

Ahhoz ugyebár nem kell agykutatónak lenni, hogy elsőre rájöjjünk: ha egy film címében a pasi szó szerepel, akkor az nem nekünk szól. És tényleg, ez most kivételesen egy nem kifacsart magyar cím. Ez tényleg nőknek készült. Nade kérem, a párkapcsolatnak két oldala van. Férfitársaim, ez rólunk is szól. Olyan szakértelmet mutat fel Kate Hudson a címben feltett kérdés megválaszolására, amitől köpni-nyelni nem fogtok tudni. Amikor közli, hogy photoshopban összekombinálta az arcaikat a leendő gyerekei fotóalbumához, akkor olyan arcot fogtok vágni, mint McConaughey. Arról nem beszélve, hogy a film animált szemléltető ábrája a Miért nem kell című bejegyzésemnek.

Az ördög Pradát visel

Meryl Streep egy állat, ezt ugye tudtuk. Több filmért jelölték Oscarra, mint ahányban játszott. Például ezért is. Húsz éve simán eljátszotta a nagymamámat, manapság 20 évvel fiatalabbnak tűnik, mint akkor. Azt csinál, amit akar. De vajon ez elég ahhoz, hogy a férfiember megnézzen egy divatról szóló filmet? Jó, ehhez talán kell némi érdeklődés. De ha az megvan, olyan sziporkázást fogsz látni, hogy szád tátva marad. Neeeem, nem Streep. A jelmeztervező. Szerintem hiba, hogy még csak nem is jelölték Oscarra ezért. Valaki akkorát brillírozik ott, amihez hasonlót se láttatok. A kifutón magukat vonszoló drogoskurvákat felejtsd el. A divat kifejezőeszköz. Ebben a filmben az összes szereplő összes öltözéke divat-üzenet. Márpedig nő kétszer ugyanazt fel nem veszi, ez alap. Amikor Streep egymás után tízszer bevonul, és minden alkalommal odahajítja a kabátot, táskát az asszisztens asztalára, az nem divat-üzenet, az divat-orgazmus. Mellesleg leckéket vehettek Tuccitól, hogyan kell zakót, mellényt, nyakkendőt viselni. Kötelező darab ez is.

2010. március 14.

2/90000000*
23:07 | film | 2 hozzászólás

*90 millió (becslés). Ennyi embernek volt annyi esze az érintett népességből, hogy a levegőben terjedő akármi ellen föltegyen gázmaszkot. Ez két öreg volt, akit villanásnyi időre mutattak. A hadsereg, aki hivatalból cipeli magával az említett alkalmatosságot az erre rendszeresített hordtáskában, már nem tartozott ezen eszesek közé.

A film nem a két öregről szólt.

Szerintem Shyamalan, mióta megcsinálta azt a megismételhetetlen remeket, vergődik. A vergődés közepette fogynak az agysejtjei. Mással nem tudom magyarázni, hogy kiadta a kezéből ezt a szart.

Az egy dolog, hogy tök homály az egész. Attól még röpülhetne sztalkeri magasságokban. De ehhez muszáj lenne, hogy az emberek, akiknek a mutatására koncentrál, valami egészen picit emberit mutassanak. De ha a tömeghalál elől menekülő tömegben nincs senki, aki pánikolna, nincs senki, aki fürkészné a másikat, hogy az képes-e magyarázatot adni a megmagyarázhatatlanra, nincs senki, aki a másik ellen fordulna, fosztogatna, ha nincs senki, aki ne bambán követné a rádió utasításait, akkor vajon mitől kellett volna ennek a filmnek nyomot hagynia?

A pontszám 90 milliós skálán 2.

2010. március 11.

Még egy picit a 3D filmnézésről
11:06 | film | elmélet | még nincs hozzászólás

Béláim, gondolkodtam.

Nem volt nehéz rájönni, hogy nem a szemgolyók tengelytávolságának eltérése okozza a zűrt a képen a közeli tárgyak kivetülésénél. A szem, miközben egy bizonyos távolságra fókuszál, két dolgot tesz egyszerre: odafordul mindkét szemgolyó, tehát hozzábandzsít, valamint a fókusztávolságot hozzáállítja. Ha eltér a szemtengely távolság attól, amivel fölvették, hát zágsón, picit más távolságra fogja az illető érzékelni az egész látványt, komplett. Nem baj. Viszont a fókusztávolsággal komoly gondok vannak.

Három eljárásról tudok, ami 3D képet állít elő a kivetített képből. Egyik a piros-zöld szemüveges módszer, ami elég gáz lehet, tekintve, hogy a piros pulóvert jó lenne mindkét szememmel látni. Tegnap az Avatart a polarizált módszerrel vetítették, ami már korrektebb, mert mindkét szem tényleg csak azt a képet látja, ami neki szól. (Kíváncsi lennék arra a vetítővászonra, ami a polarizáció megváltoztatása nélkül veri vissza a fényt.) Van még egy eljárás, amihez már működő kütyü kell a szemüvegbe, cserébe a vetítő eljárás olcsóbb, és egy combos monitor is képes rá: ez a váltott képes eljárás. A moncsi dupla frekvencián pörög, és felváltva adja a képet a két szem számára, a szemüveg pedig vele szinkronban, felváltva sötétít. (Vajon hány deka egy olyan szemüveg?)

Mi a közös? Hát bizony az, ami az eljárás definíciója: az, hogy 2D képből indulnak ki. Akármilyen távolságot is szimulál a nézőhöz képest, a kép valójában mindig pont olyan messze van, mint a vászon. Tegyük fel, hogy éles kép van vetítve. A szemünk csak akkor tudja élesen látni, ha távolra fókuszál. Minél közelebbre szánt látványt vetítenek élesen, a szem annál inkább megzavarodik, mert bandzsítani kéne hozzá, de közben továbbra is távolra fókuszálni. Emiatt gyakorlatilag lehetetlen közeli, éles képet mutatni a 3D moziban.

Tovább bonyolítja a képet, hogy amikor fölveszik, valahova ők is fókuszálnak, ezzel sugallva, hogy nekünk oda kell. Igen, de amikor az ember beleéli magát a látványba, önkéntelenül is körül akar nézni, és renitens módon kifókuszál az előírt helyről, például arra az objektumra, ami épp az orrát súrolja. És akkor BOING, széthullik minden, oda az illúzió. Komolyan trenírozni kell magamat, hogy ne renitenskedjek, csak bambuljak bele a szemüvegbe előírásosan.

Fogalmam sincs, lehet-e olyan eljárás, amely nem két dimenzióban állítja elő a képet, ha igen, az majd más lesz. Addig az összes ilyen vetített 3D bicebóca marad: előrefele működik, és kiüti a moziterem falát, de visszafelé gázos.

Van a dolognak egy másik aspektusa is ám. Próbáld meg ezt polarizált 3D cuccot a teremben fölvenni. Ha nem sikerült, akkor már rá is jöttél, miért olyan lelkesek a filmipar munkatársai.

2010. március 10.

Avatar
20:36 | film | 2 hozzászólás

James Cameron egy állat.

Eddig türtőztettem magam, de most megnéztem a filmet, amiről mindenki beszél.

Cameron szintet léptetett a moziélményen. Az nem létezik, hogy amit ma láttam, az ott volt a vásznon. Az nem fér rá. A technológia és a téma ilyen bámulatos összhangjára csak ő képes. Tudjuk, hogy azóta minden baromarcú 3D-ben fog forgatni, mert azt remélik, hogy attól az ő filmjük is ilyen látványos lesz. Lószart lesz. Nem ugyanazt a kisstílű, szánalmas dolgot kell dögösen leforgatni, hanem dögös témát kell keresni. Hát, Cameron talált egyet. Illetve nem talált, csinált. Mondanám, hogy a producerek helyében én nagyon sok pénzt adnék neki a következőre, de fájdalom, úgy tűnik, már ezt is saját pénzből finanszírozta. Úgyhogy inentől neki fütyöl.

Az Avatar az álmainkról szól. Hogy milyenek lennénk, ha olyanok lehetnénk, amire vágyunk. NA'Vi-k lennénk. Vicces, amikor azon kapom magam a film közepén, hogy az összes rohadék ember halálát kívánom. NA'Vi akarok lenni.

A 3D technika pedig gyerekcipőben jár. Valószínűleg a fókusztávolsággal van a probléma, mert a közeli objektumoknál esik szét a kép. A távoliakkal nincs gond, szerencsére. Mert a lényeg, az nagyon tág horizonton van. Számíts közel 3 óra repülésre.

Annak azért örülök, hogy nem kapott száz oszkárt. Nem jó az, ha valaki bucira nyeri magát, és ugyan láttunk már karón varjút, de ez tényleg nem az a díjazni való kategória. (Szánalmas, hogy a másik zsűri lefeküdt neki.) Nem kell összekeverni a dolgokat. A legletaglózóbb moziélmény nem feltétlenül a legjobb film, és az Avatar teljesen egyértelműen, penge pontossággal tör az előbbire. Az a 3 milliárd, amit be fog kasszírozni, nagyon meg van érdemelve. Minőségi szórakoztatás a hölgyeknek, uraknak. Cameron föltette a lécet.

Követők nem lesznek, csak szerencsétlenkedők. Mert ez azon kívül, hogy iszonyúan átgondolt produkció, még amellett ízig-vérig minőségi produktum. Egy ilyen faunát, flórát kitalálni a legapróbb részletekig, hát az nem kispálya. Pandora bolygóra társasutakat kéne szervezni. Nem vicc. Már csak egy kicsi kell a technikának hozzá, oldjátok meg, fiúk. Kitalálni egy ilyen humanoid faj anatómiáját, mozgását, és utána szereplőket faragni belőlük, akikre ráismerünk, nem egyszerű. A technikai arzenál minden eddiginél pompásabb bemutatása már csak hab a tortán.

És ahogy Camerontól megszokhattuk, nincsenek fájó bakik a forgatókönyvben. Nem nyit új korszakot a filmtörténetben, a végén győznek a jók, és addig elhullanak páran, de ettől még szépen összerakott darab. Talán az egyetlen, de elnézhető gyengeség, hogy persze pont a főnök lánya talál rá a szerencsétlen balgára az erdőben. Más minden alaposan átgondolva, kidolgozva. Olyan szintű munka, mint mondjuk az Alien2.

A World of Warcraft világa óta ez az első olyan univerzum, amibe szívesen belefeledkeznék. Ami kitágítja a tüdőmet. Mostantól szabadabban lélegzem.

Sajnos a végéből ítélve lesz második rész, pedig nem kéne. De ne feledjük, ez még mindig az iparról szól, még ha annak szívünknek kedvesebb feléről is.

Vagy 9 pont, vagy 10, ezt majd akkor fogom tudni eldönteni, ha a szívritmusom visszaállt normálisra. De ezt most akartam megírni, frissiben.

2010. február 24.

Másfél óra fájdalom
08:29 | film | még nincs hozzászólás

A Szikraváros című filmben egy jó dolog van: rövid. Egyébként egy teljesen szabványos, hálivúdi 1-es típusú LQrást láthatunk.

Szokás szerint izgalmas a felvetés. Steampunk környezet, katasztrófa elől menekülve a túlélésre szántaknak építenek egy földalatti várost, ahol azok pár száz évet leélnek tudattalanul. Dohognak az áramfejlesztők, mindenhol furcsa szerkezetek, nyomasztó fények, klausztrofób hangulat. Állítólag volt előtte regény/képregény, nem érdekel, én filmet nézek, de a lényeg, hogy ez a hozott anyag. Hozott anyag még az olyan nevek, mint Martin Landau, Tim Robbins, Bill Murray, meg egy akkora adag pénz, amitől megszűnhetne Etiópiában az éhezés. Innen már mutatvány elfuserálni, mondanám, ha nem láttam volna ilyet már n+647812-szer. Teljesen nyilvánvaló, hogy azért készült el ez a film, hogy nehogy esetleg más csináljon belőle jót. Inkább legyen szar, de ne a másé.

Tudvalevő, hogy a forgatókönyv mindig a gyenge láncszem. Itt egy hihetetlenül ostoba, ötletelős, kliséből építkezős ótvarból dolgoznak. Semmit, de semmit, egyetlen képkocka pluszt nem nyújt azon kívül, mint amit az elején kitalálunk. Ki fognak jutni a felszínre, de addig valahogy el kell vonszolniuk magukat. A vonszolást tessék szó szerint érteni, mert az egész film olyan, mintha állóképekből építkezne. A forgatókönyvíró mellett így mindjárt a rendezőt, az operatőrt és a vágót is kihúzhatjuk a közreműködők közül. Érdektelen, statikus jelenetekben húzzák az időt a szereplők, hogy meglegyen az a másfél óra. Nahát, most fel kéne mászni azon a létrán. Akkor gondolkodik, hogy tényleg másszon-e. Aztán elkezd mászni, és akkor mászik. Egy tisztességes vágó 20 percet hagyott volna meg.

Persze már amennyiben talál benne 20 percnyi használható anyagot, mert az összes snittről az az érzésem, hogy valahol a csapó 57 és a csapó 82 között született. A jobb sorsra érdemes nagy nevek fásultan, teljesen magukra hagyva próbálnak valamit kezdeni a feladattal. Márpedig a színész önmagában kevés, kell mögé a rendező(elv).

Szükségszerű, hogy ilyen körülmények között a cselekmény hihetetlenül ostoba. Tele van felesleges logikai bukfencekkel. Ha van a felszínre egy kürtő, ahonnan jól kivehetők a város házai, akkor lentről miért nem látják, amikor felkel a nap? He? És ha annyira el kellett őket zárni a külvilágtól, akkor az a kürtő ott hogyan? Ja és ha már kürtő: a város szellőzése hogyan van? És a túlméretezett fauna honnan jön? Lent is volt egy katasztrófa? Vagy fentről jön a ló méretű vakond? Mert akkor vicces lesz a felszínen majd találkozni mondjuk egy rókával. Kétszáz évig pedig senkinek nem jutott eszébe elforgatni azt a kereket az öltözőben, hogy elinduljon tőle a csónak, ugye?

Csak a rend kedvéért: nem azt várom, hogy legyen beleépítve egy jövőtanulmány, nem kell a logika csúcsának lennie egy szórakoztatóipari terméknek. Az zavar, hogy ezek teljesen érdektelen, felesleges részletek. Kihagyható, behelyettesíthető lenne a kürtő, a vakond. Ezzel az erővel csinálhatták volna rendesen is.

Bizonyos jelek alapján ez gyerekfilm szeretett volna lenni. (Például közvetlenül azután, hogy a lány kijelenti, az építők biztosan nem bonyolították el a dolgokat, végigszenvedjük, ahogyan a csónak kicsörlőződik, aztán elfordul, aztán megint csörlő, megint fordulás, hogy azután következzen az indianadzsónszolás. Elég lett volna az időzáras kulccsal megnyitni egy rejtekajtót, aztán felsétálhatnak a lépcsőn, csak akkor nem volna hullámvasút a gyereknek.) Lehet, hogy ez volt a szándék, de akkor is elfuserálták, mert egy ilyen nyomasztó hangulatú filmhez nem engedném oda a gyerekemet. Amelyik meg már értékelné a gépeket, az észrevenné a hibákat is. Meg különben is: kapitális mellélövés egy ilyen alapötletben gyerekfilmet látni.

Egy pontot érdemelnek a gépek, és egy másik megy részvétből a színészeknek. Ezzel is túlértékeltem.

Szegény etiópok.

2010. február 14.

Karantén
08:33 | film | elmélet | még nincs hozzászólás

Tegnap megnéztem a Karantén című filmet, ami egy remake. Ennek apropóján kialakítottam a hivatalos álláspontomat :) a remake-ekkel kapcsolatban.

Miért csinálnak remake-et? A válasz első körben egyértelmű: pénzért. Mert mondjuk az eredetije már annyira régi, hogy a potenciális célközönsége leócskázná, ezért kell belőle egy olyan, amiben az éppen divatos technikai megoldások vannak. Ilyen például a King Kong (1, 2, 3). Aztán lehet azért csinálni remake-et, mert eléggé el nem ítélhető módon nem amerikaiak készítették az eredetit. Az amerikai mozinézőnek megborulna a világba vetett hite, ha tudomást szerezne arról, hogy máshol is csinálnak jó filmeket, miazhogy, a jó ötletek többsége kintről jön. Ez megengedhetetlen, ezért leforgatják dettó ugyanazt amerikai színészekkel, akár az eredeti rendezővel, az eredeti díszletben. Japán horrorok széles skálája lett alanya ennek az európai aggyal felfoghatatlan eljárásnak. De lehet azért is remake-et csinálni, mert az eredeti ugyan zseniális, de a remake készítője azt gondolja, hogy valamilyen szempontból hozzá tud tenni. (Ki nem fogjátok találni: ez elsősorban technikai szempont lesz.) Ez talán a legkevésbé problémás, mert ha egy nagyívű koncepciót első körben sufni-kivitelben sikerül leforgatni, akkor viszonylag kézenfekvő, hogy az olcsóság bájos bakijait kevéssé toleráló nagyobb tömegeknek is csinálnak belőle egy verziót.

A remake általában rosszabb, mint az eredeti. Általában pont a lényege veszik el. Csak a külsőségek mennek át felturbózva, és elnyomva azt, amitől az eredeti több volt a semminél. Persze vannak nagy kivételek. A Riviéra vadorzói kivételesen jobb, mint az eredetije, és szinte ki se merem mondani, de Soderbergh Solaris-a ugyan nem jobb Tarkovszkijénál, de valami egészen hihetetlen, elképesztő módon a lényegre koncentrál, és csak mellesleg van ott a cgi, ezáltal méltó a nagy elődhöz. De ezek tényleg nagy kivételek, az esetek 90%-ában a remake teljesen értelmetlen, felszínes vacak.

Ehhez képest nap mint nap szembesülök azzal a jelenséggel, hogy az amcsi filmek szőnyegbombázás-szerű terjesztésének köszönhetően hamarabb jut el hozzám a remake, mint a szomszédunkban készült eredeti. Ne nézzem meg? Nézzem olyan szemmel, hogy hú, ez csak szar lehet, mert remake? Ez valahogy nem smakkol. Én szeretném élvezni a filmet, akár remake, akár nem. És akkor már meg is van az álláspont. Szóval a remake készítése szerintem elítélendő dolog, de ezt külön kell kezelni a már elkészült filmtől. Az elkészült filmet úgy kell nézni, és értékelni, mint ha nem létezne az eredeti. Ennyi.

A Karantén a Rec című film remake-je. Azt mondják, sokkal rosszabb, de én nem láttam az eredetijét, ezért nekem tetszett. Nagyon szépen kihozza a kézikamerás módszerben rejlő lehetőségeket. A kevésbé edzett mozinézőnek sokkolóan horrorisztikus lenne. (Aki látta a Blair Witch-et, az persze már nem lepődik meg ilyenen.) Adnék is rá egy komoly 8 pontot, azért lesz csak belőle 7, mert a forgatókönyvnek voltak hiányosságai. Nevezetesen
1. a rendőr nem vágta földhöz a kamerát az első 10 perc után,
2. a csajt nem vágták szájon az első félóra után úgy, hogy szilánkosra törjön az álkapcsa, és nyivákolás helyett csak szörcsögve hörögni tudjon.

A pontszámból már látszik, hogy a filmecske nem akarja megváltani a világot, hozza a kötelezőt. Bemutatja, hogy szorult helyzetben mennyire vesztes stratégia a humanizmus. Ugye nyilvánvaló, hogy egy kevésbé az egyént, és sokkal inkább a közösséget menteni próbáló kultúrában az első 2-3 haláleset, és a vírus működésének egyértelművé válása után összeállna pár erős férfi, és lakásról-lakásra haladva, lelkiismeret-furdalás nélkül péppé verné mindenkinek a fejét, aki nyáladzik, azután lezuhanyoznának, lefeküdnének, és megvárnák a karantén és a film végét. Persze ez nem lenne jó filmnek így.

2009. október 15.

Kritikus tömeg
23:16 | film | még nincs hozzászólás
Nézem ezt az ügynökös-brosnanos jó kis filmecskét, és közben eszembe jut valami. Van ott az a hasadóanyag, bombának előkészítve. Csinos gömb, esztergálva, közepén méretes lyuk, amibe majd beleugrik a henger, és pukkan. Remélem, amíg vacsorát csináltam, nem maradtam le arról, hogyan készítették, mert most épp azon töröm a fejem. Tehát, hogyan készítsünk hasadóanyagból lyukas gömböt bomba céljára? Ugyebár az, hogy fogunk egy gömböt, és kifúrjuk szépen, kizárható. Pedig láthatóan homogén tömb, nem mondjuk lemezekből van összerétegezve, ahogy én csinálnám. Öntsük formára? De mire kiesztergálom belőle, meg leesztergálom róla, ami a felesleg, huh, hát az se egyszerű. És az öntőtégelyben mennyi anyag volt előtte? Nem, ez sem jó. (Asse tudom, az uránium önthető-e egyáltalán.) Esetleg formára préselni? Fene tudja, talán. Lehet, hogy többet gondolkodtam rajta, mint a filmkészítők?

2009. október 8.

Az első bevetés
22:29 | film | még nincs hozzászólás

Mármint a pontrendszeremnek, de nem Indy-nek. Neki a 47539-ik, és attól tartok, hogy nem az utolsó. Bevallom, csak multitasking üzemmódban bírtam végignézni. Nade jöjjön a pontszám.

Egyediség: 0,01 (Azért nem 0, mert az elején egyszer mellélendült az ostorral a dzsipnek. Akkor még reménykedtem.)
Kidolgozottság: 3
Igényesség: hé... najó, legyen 8.

(Régi rendszer szerint 4 pontot kapott volna.)

Pontosítok
02:40 | film | elmélet | még nincs hozzászólás

Miksi barátom építő hozzászólása nyomán kicsit átépítem a pontrendszert. Illetve nem is. Ő csak segített tudatosítani, hogy igazából mire gondolt a költő, vagyis én. Szóval.

Azt ugye lehetetlen eldönteni, hogy mi az eredeti. Csak az tudná, aki a világ összes filmjét készülése idejében látja. Erre nyilván nem vágyom, és az eredetiségnek ez a definíciója igazából nem izgat. Engem csak az érdekel, hogy mi az, ami el akar térni a fősodortól, a bevett szokástól. Nyilván az álomgyár léte erősen hatott a szempontom létrejöttében, viszont ha jól belegondolok, nem csak hálivúdi klisék léteznek ám. Vannak magyar filmes klisék, vannak német klisék, angol klisék. Francia klisé már kevesebb, mert ők határozottan berzenkednek tőle, az isten tartsa meg a szokásukat. De ha elkezdesz kung-fu filmeket nézni sorozatban, szépen felírhatod azt is, mik a kung-fu filmek kliséi. Na ezektől kell eltérni ahhoz, hogy a mutató kimozduljon az egyes számú skálán.

Például a Hancock addig akart eltérni, amíg a bekattant, csöves hajléktalannal foglalkozott, és onnantól ment át sémába, amikor kiderült, hogy nincs egyedül. Ma meg láttam egy B-filmet, amiben egy perverz vadász pucér lányokra lövöldözött az erdőben. Ez azonkívül, hogy jelmezileg khm nem volt kellemetlen, nem egy elvetendő ötlet az impotens sorozatgyilkos kivitelezésére. Na ez a film meg addig volt értékelhető, amíg a lány nem futott bele egy csapat kirándulóba, és nem kapott rögtön furcsa mód sokkot, amitől nem tudta elmondani nekik, hogy vigyázzanak. Innentől lehetett tudni percre pontosan a film további alakulását, és ekkor lendült vissza az egyes számú mutató a nullára.

Eredetiség helyett legyen az egyes számú pontszám neve egyediség.

2009. október 6.

Az új pontrendszer
13:50 | film | elmélet | még nincs hozzászólás

Pontozni alapvetően lehetetlen, mert a ballábas cipőt hasonlítgatjuk a leveseskanálhoz, és próbáljuk eldönteni, melyiknek volt jobb a forgatókönyve. Viszont muszáj pontozni, és mindenkinek megvan a maga értékelési rendszere. Én is iszonyúan szubjektív leszek.

Alapvetően nem érdekelnek műfajok. Leszarom az olyan címkéket, hogy közönségfilm meg művészfilm. Mindenevő vagyok, ezért számomra csak jó film meg rossz film van. A pontszám a tetszési indexem. Ami független attól, hogy akció vagy vígjáték, romantikus film vagy dráma. Nem vagyok hajlandó boncolgatni a forgatókönyvet, méricskélni az egyes szereplők teljesítményét, külön hallgatni a zenét. Ez mind egyazon alkotás része, viszont amikor pontozok, mégis érzem, hogy vannak különböző szempontjaim, amelyek alapján egészen különböző teljesítményeket próbálok összevetni. Aztán a tegnapi film segített. Azt hiszem, megvannak a valódi szempontjaim.

Ezután háromféle skálán fogok értékelni, ami igazából kettő. Először is van a koncepció, és van a kivitel, így kettő. A koncepció viszont szétválik eredetiségre és kidolgozottságra, így lesz belőle három. Nézzük részletesen.

Eredetiség. Mindenki lop, de nem mindegy, mennyit. A legelső mozgókép, tudjátok, amikor a mozdony majd' lejött a vászonról, na kábé az lehetett 100%-ban eredeti. Azóta ütemesen csökkenünk, hiszen lassacskán már minden szerepelt legalább egyszer. Ehhez képest újítani nagyon nehéz, viszont ha csak picit is sikerül, az roppant üdítő tud lenni. Azt gondolom, hogy a 10%-os újítás szinte elérhetetlen, bár nem lehetetlen. Naggyon praktikus, mert a 10-es skála itt mindjárt százalék is. Ne tessék elfeledni, hogy habár fölé is mehetünk elviekben, ez a legszemetebb mérőszám. A filmek többsége a nulla közelében fog egerészni, még a jó filmek is.

Kidolgozottság. Mit érnek a jó ötletek, ha nem csinálnak belőle nézhető koncepciót. Kell a fifikás alkotógárda, amelyik kieszeli, hogyan lesz abból film, aminek eleje, közepe és vége van. Igazából a kidolgozottság kiegyensúlyozhatja az eredetiség hiányosságait, bár nem lesz ugyanaz. Nagyon nem lesz ugyanaz. Pont ezért kapott külön pontszámot.

Igényesség. Mit ér az eredeti, kidolgozott koncepció, ha nincs elég pénz és/vagy akarás a megfelelő színvonalú kivitelezéshez? Szeretném hangsúlyozni, hogy az akarás itt tökéletesen helyettesíti a pénzt (pszt, hálivúdnak ne szóljatok). Ugyanis nem csak méregdrága megoldások léteznek, és ha valami színvonaltalan, az bizony a kitartás hiányára is utal, amivel kitalálhattak volna megoldásokat a pénzhiány áthidalására.

Hogy szemléletesebb legyen, felsorolom, a végletek milyen filmeket jelölnének.

Eredetiség: 0
Kidolgozottság: 0
Igényesség: 0
Csak elméletben létező eset. Valójában sokkal nézhetetlenebb lenne, mint bármi, amiről azt gondoljuk, hogy annál nem létezhet rosszabb.

Eredetiség: 10
Kidolgozottság: 0
Igényesség: 0
Kísérleti film. Összevissza beledobált ötletek. Ritka pillanatokban inspirációnak jó lehet, de igazából nézhetetlen.

Eredetiség: 0
Kidolgozottság: 10
Igényesség: 0
Kínosan röhejes. Igényesség hiányában a sok összelopkodott megoldás roppant kellemetlenül jön ki.

Eredetiség: 0
Kidolgozottság: 0
Igényesség: 10
Roland Emmerich összes művei.

Eredetiség: 10
Kidolgozottság: 10
Igényesség: 0
Fájdalmas, jó reményű alkotás, ami nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Törvényszerű, hogy készül belőle remake, ami bekaszálja azt a lóvét, amit ennek kellett volna.

Eredetiség: 10
Kidolgozottság: 0
Igényesség: 10
Nagyfilmben nem hiszem, hogy létezhet ilyen alkotás, de ha létezne, pont olyan zavarbaejtő lenne, mint azok a rövidfilmek, amelyekre igaz ez a pontszám.

Eredetiség: 0
Kidolgozottság: 10
Igényesség: 10
Hálivúdi kasszasiker. Igazi nagy film, és most a jó értelemben.

Eredetiség: 10
Kidolgozottság: 10
Igényesség: 10
Ez is csak elméleti kategória. Ha megjelenne egy ilyen film, minimum új korszakot nyitna.

Az üldöző / Strici a pácban*
12:45 | film | még nincs hozzászólás

(*Használtam a jövőlátó készülékemet. Az üldöző a tükörfordítása az eredeti címnek, és pont megfelelt a titanic-os vetítés idejére. De majd egyszer lesz magyar forgalmazás, és a komoly szaktudásúak meg fogják alkotni a hozzánk illő címet, ami az utóbbi lesz.)

Tegnap elkövettem azt a hibát, hogy lefekvés előtt megnéztem Az üldözőt. Nem sokat aludtam az éjjel. Nem, nem volt horrorisztikus. Illetve, huh, ebbe kicsit bele kell bonyolódni. Nem volt horrorisztikus abban az értelemben, ahogyan hálivúd azt manapság érti. Nem voltak benne gusztustalanságok, nem volt sikítozó zene, nem mutattak trancsírozást perverz részletességgel. Hitchcocki értelemben sem volt horror, mert nem üzente azt, hogy rettegjek. Viszont szépen diszkréten hátbaszúrt filmnézés közben.

Az ember ha tényleg néz egy filmet, kialakít kötődéseket, elvárásokat. Ha ez történt, akkor mi fog azután. Ha egy szereplő ezt csinálja és ilyen, akkor abból mi fog következni. Hálivúd azzal keresi a pénzét, hogy az első öt másodpercben létrehozott várakozásokat maradéktalanul teljesíti, ami miatt ki kell tágítani a film definícióját, ha az ő iparosmunkáikat is bele akarjuk tuszkolni.

Az üldözőhöz nem kell kitágítani semmit. A hülyék azt írogatják róla, hogy műfajokkal játszadozik. Ez szerintem baromság. Nem műfajokat nézek, hanem filmet, amiben bármi megtörténhet. A klasszikus recept: á, csak belenézek picikét. Aha, azután egy óra múlva már arra kell koncentrálni, hogy pislogjak is néha. Leírva egyszerű: peregnek az események, mindenki hozza magát, és ami kisül belőle, az nem fog megfelelni a filmes kliséknek, mert mitől felelne meg. Eredeti tartalom van benne, semmi újrafeldolgozás. Csak pont annyira horrorisztikus, amennyire a valóság tud az lenni, amennyiben bármi szörnyűség megtörténhet velünk bármikor. Filmben érzékelni ezt igen felkavaró, és teljes mértékben leköti a figyelmet. Tágra nyílt szemmel, megnyílt érzékekkel figyeled, és közben intenzíven befogadsz. Végülis ez a dolga a filmnek, nem?

Egyébként a világ leggyönyörűbb kislánya szerepel benne, de nem fogsz tudni rá koncentrálni.

Újra kellett gondolni a pontozásomat emiatt a film miatt. Most eszméltem rá, hogy valójában mik a fokmérői a filmes minőségnek. Nem terhelem ezt a bejegyzést vele, most csak jöjjenek a pontszámok.

Eredetiség: 4
Kidolgozottság: 8
Igényesség: 9

Tizes skálán elég gyengusznak tűnik, nem? Pedig nem az, de majd elmagyarázom.

Ja, a régi pontszáma egy kövér 10-es lett volna.

2009. szeptember 23.

Egy fél film meg egy másik
06:59 | film | még nincs hozzászólás

Tudtátok, hogy a Hancock-nak két forgatókönyvírója volt? Hehe, én egyből kiszúrtam. Az egyik megírta addig a cselekményt, hogy

**SPOILER**

sikerül úgy landolnia Hancocknak, hogy nem csinál millió dolláros kárt, és mindenkinek mondogatja, hogy "szép munka". Amikor itt járt a cselekményben, sajnos az első író elhalálozott. Tiszteletadás okán megtartották az általa megírt jeleneteket, de persze kézbe vette a filmet egy másik, aki sürgősen visszaterelte az eseményeket a fősodorba, ahol már két szuperhős püfölheti egymást a levegőben, ahogy az ilyen típusú filmekben (szerinte) szokás.

Ehhez természetesen kellett egy másik szuperhős jelenléte, legalábbis neki. (Ahhoz az első íróra lett volna szükség, hogy az ilyen hétköznapi szükségszerűségektől elszakadjanak.) De sebaj, észre kell venni a pozitív jeleket is. A második részben majd lehetnek hárman, esetleg a végén kikacsintással, hogy lesznek ezek még többen is. Tuti biznisz. Még szerencse, hogy a közönséget is sikerült félúton lecserélni. Rájuk legalább lehet számítani.

7 pont, de ez súlyozott átlag. Egyik fele 9 pontos, másik 3, találjátok ki, melyik melyik.

2009. augusztus 31.

Állítsák meg az MGM szinkron-ámokfutóit!
18:22 | film | még nincs hozzászólás

Ma letiltottam a tévén a 8-as csatornát. Azon volt az MGM channel.

Mind tudjuk, hogy a magyar szinkron színvonala meredeken zuhan. A sok csatorna hirtelen akarja bemutatni az összes filmet, amik még akkor készültek, amikor nálunk nem volt sok csatorna, ami be akarta volna mutatni őket. Ennyi szinkronszínész persze a világon nincs, nemhogy hazánkban. Ráadásul az olcsóság győz, vagyis azok maradnak talpon, akik egy szuszra le tudnak szinkronozni egy filmet, hogy még jusson idő a másik háromra, amit aznapra beütemeztek. Azt ilyenkor ne várjuk, hogy bármiféle árnyalatot belevisz a színész, nyomja kaptafára. Ez sajnos a hirtelen jött dömping átka. Az ember valahogy beletörődik.

Abba már kevésbé lehet beletörődni, amikor olyan jól belejönnek a dömping-szinkronizálásba, hogy 40 évvel ezelőtti, akkori legendás magyarhangokkal már egyszer leszinkronizált filmet újraszinkronoznak. Ha egyszer láttál egy Woody-filmet Kernnel, nem fogod tudni végignézni mással. Walter Matthau hangja ki lehetne Sinkovits helyett? De láthatóan ez őket kevéssé zavarja.

Jópár hónapja nézegetem az MGM műsorát. Ezalatt előfordult nem kevés nagy film, amiket jólesett volna újranézni. Jelentem, egyet sem sikerült, mert egynek sem volt minősíthető a szinkronja. Az i-re a pontot a Legyek urának egy olyan feldolgozása tette fel a napokban, amit ugyan még nem láttam, de azért elvárásaim lehetnek. Nos, a 20 db gyereket azzal a 20 színésszel szinkronizálták, akiket elsőre sikerült összeterelni. Volt köztük gyerek is, de a 10 éves srácnak dübörgő basszus jutott, a kb. 14 éves társának pedig csilingelő női hang. Nem sikerült semmiféle rendező elvet fölfedezni, láthatóan úgy működött a dolog, hogy soron következő színész, soron következő hang.

Nem vagyok idealista, nem gondolom, hogy ez a világ a létező világok legjobbika, az eszem nem gondolja azt, hogy a végén minden jóra fordul. De valamiért azt gondolom, hogy egy ekkora kiadónak fűződik hozzá anyagi érdeke, hogy a filmjeit hasonló minőségben lokalizálják, mint ahogyan azok elkészültek.

Szóval ezt most nem értem.

2009. augusztus 24.

Nekem nem nyolc
06:17 | film | még nincs hozzászólás

Ismét egy díszpéldány. Eredeti címe Vantage Point, ami áttekintő nézetet, rálátást jelent. Nem egyszerű eset a fordítása, még az is lehet, hogy hanyagolni kéne, és beújítani egy más megközelítést. Nade könyörgök, Nyolc tanú?

Kezdjük a számokkal. (kicsit spoiler) A film hatszor fut neki ugyanannak a pár percnek. Majdnem azt mondtam, hogy hat nézőpontból, de nem, mert össze-vissza kutyulja, és a hatodikba bele is zavarodik. Mindegy, a lényeg, hogy nem nyolc. Ha azt nézzük, hogy hány tanú résztvevő, akkor pedig ott a felvételvezető, az ügynök, az álrendőr, az elnök, a turista, a kettős ügynök, a terrorista csaj, a kommandós és a főterrorista. Ők a fontosak. Kilenc, bazmeg, kilenc! És akkor még nem is említettem a riportert, az operatőrt, a kislányt meg az anyukáját. (Másvalaki anyukája most nem számít.) Aztán pedig, milyen tanú? Szemtanúra gondolt a bácsi? Jó, akkor elmondom, mit sugall szerintem a nyolc szemtanú. Nyolcan láttak valamit, csak nyolcan, amiből össze kell rakni egy összképet. Nos, nem látták. Volt, aki ott se volt. És nem nézték, hanem csinálták. Hát ennyit a címről.

De nem mintha a magyar cím lenne a legnagyobb baja. Súlyos arcok, erőteljes képek a felvezetőben, a magamfajtának tuti csalétek. Eddig legalább a képkompozíciók alapján lehetett saccolni, hogy milyen lesz a film. Jelentem, megtanultak ezzel is visszaélni. Ez egy iszonyúan tartalmatlan, hatásvadász film.

Reciklált anyag. Mementó, Sólyom végveszélyben, Rettegés arénája, 24, ezek az összetevők. És ha már belejött, hát önmagát is újrahasznosítja, csak azt felejti el, hogy a Mementóban az ismétlésnek szerepe volt. Azt nem elég egyszer megnézni még úgy se, ezt meg így is sok.

Azt már nem is ragozom, hogy a trafikban kapható igazolvánnyal be lehet jutni a világ legjobban őrzött embere közvetlen közelébe, és a szuperkommandós egymaga begázol az elnök szobájáig. Hogy a száz embert kinyíró terrorista megretten egy kislány elütésétől, és miután bemutatta a szuperszlalomot egy perccel korábban, itt inkább elfekteti a mentőautót. Ja és majd belehalnak, hogy oldalára dőlt a jármű. Lendületből szétcsap két parkoló autót, és utána mindkét első kerék gördül?

Ráadásul még az elnök is megmenekül. A néző kevésbé.

2009. július 27.

WALL-E: hibalista
17:49 | film | még nincs hozzászólás

Sajnos.

Időről-időre szembesülni kell azzal, hogy még a legnagyobbak szerint is a filmkészítés megfelelő módja, ha elkezdünk ötleteket összedobálni, és amikor elég sok van, nekiállunk legyártani. Elfelejtik, hogy forgatókönyv is kell, ahhoz pedig író. A múltkor a patkányos-szakácsos esett áldozatul, de a robotosnál ez még kellemetlenebb.

Fránya dolog a scifi. A fafejű néző hajlamos kibontani a rövidítést, és számonkérni a tudomány jelenlétét. Ami a WALL-E-ben hiányos. Egyszeri megnézés alapján is feltűnnek zavaró tudománytalanságok, logikátlanságok.

(innentől spoileres)

  • A tartós elemmel működő reklámok bemondják, hogy amíg az emberiség a hajón tesped, a WALL-E széria takarít. Tehát a hajó és a robot egy széria. Honnan akkor mégis a takarító és a szonda robotok közötti iszonyú fejlettségi különbség?
  • Egy életkereső, elviekben halott bolygót szkennelő robotnak minek olyan tűzerő, hogy néhány lövéssel egy egész flottányi vasat robbant szét? És mitől olyan harcias?
  • A kikötőben a rakodódaru szemmel láthatóan hagyományos konstrukció. Hétszáz év után mitől nem rozsdahalom? És mi működteti a mágnest?
  • WALL-E szeméttornyai mitől állnak meg? Pakolja egymásra a kockákat szép szabályosan, azok kártyavárként omlanának le, amikor jön a vihar.
  • A robotpilóta mitől nem maga a hajó? Ez majdnem olyan, mint a megállíthatatlanná válóan elromló járművek.
  • A Föld felé tartó kapszula bemondja, hogy utazósebesség, azután utána ott lebegnek közvetlen a hajó mellett mégis.
  • Iszonyúan túlmozogják a manipulátor feladatokat. Elég lett volna kipottyantani a szondát, hogy az tegye a dolgát, ehhez képest sikerült egy 72 fázisos kinyílik-kiemel-elfordul-megnyom-kinyílik sort kreálni belőle. Ugyanez a hajón. Ha poénnak szánták, akkor nem jön át. De gyanús, hogy inkább csak helykitöltés.
  • A végén felöntik maguknak a jégpályát, és szépen elhasalnak rajta: ha egy robot minden alkatrészét kicserélik, az már nem ugyanaz a robot. A felvetés jó, de a folytatást elmázolják bátortalanul.

A többi összedobált ötlet első ránézésre rendben, de sajnos ez innentől nem statisztikai alapon működik. Nagy volt a várakozás és a csalódás is.

 

Szerkesztve július 29-én:

Mondtam én, hogy csak első megnézés. Most csak belepillantottam, és:

  • A csótány miért is nem élet?
  • Vannak gyerekek, tehát nem az élet meghosszabbítására rendezkedtek be. Tehát ez a kapitány már a hajón nőtt fel. Akkor miért csak felnőtt korában hízik meg a fényképek szerint?
  • Ha a robotpilótának utasítása van rá, hogy nincs visszatérés, akkor miért erőlködik, hogy a kapitány tudtára adja a szonda visszatértét?
  • A kis robot takarító szerszáma keskenyebb, mint WALL-E nyoma, mégis egy menetben feltakarítja.
  • Amikor a kapitány verekszik a robotpilótával, a hajó bemozdul, és mindenki elkezd csúszni. Namost a semmiben lebegő hajó mesterséges gravitációja miért is nem a hajóhoz képest van?

2009. május 22.

Hogyan tehetünk nézhetetlenné egy filmet?
00:32 | film | még nincs hozzászólás

Ma este elkövettem azt a hibát, hogy kivételesen odakapcsoltam az egyik kereskedelmi csatornára, mondván, a Bourne-film kedvéért kivételt tehetek. Ígérem, nem fordul elő többet.

Hígul a magyar szinkron, amióta futószalagon készítik, de még most is vannak aduászaink. Egy-egy Udvaros, Dörner, Reviczky szinkron életre kelti a karaktert, Györgyi Anna hangjába pedig egyenesen szerelmes vagyok.

Stohl elég bosszantó alak, nézhetetlen, amikor magát adja. Viszont zseniális színész, és zseniális szinkronszínész. Észre se vesszük, hogy egy csomó világsztárnak ő adja meg a magyar "finist". Többek között Matt Damonnak: szerintem jobb, mint az eredeti hangja. De mindenképp elválaszthatatlan tőle.

Akkor is egybe van vele forrva, ha netán azt a filmet a másik csatorna akarja levetíteni, mint amelyikkel vérszerződést kötött Stohl András. Úgyhogy rohadjon meg minden barom, akinek eszébe jut, hogy csak ezért újra kellene csinálni azt a szinkront, mással.

2009. május 21.

Egy gyors szemléltetés
19:29 | film | még nincs hozzászólás

A múltkor írtam a címfacsarókról, és most hirtelen három pompás darab is jött szembe, nem bírom hát ki. Tehát, milyen az, amikor a ZZZ kategóriás opuszt kétségbeesetten próbálják kapcsolni valami sikerdarabhoz.

  • Rúzs és New York (eredeti címe: Lipstick Jungle): bájos, amikor azt ragozzák, amit már eleve félrefordítottak egyszer. A Szex és New York eredeti címében nem szerepelt N.Y., ennek meg persze köze sincs ahhoz.
  • A jeti visszatér (eredeti címe: Abominable): időrendben írom, ezért nem a végére került, pedig ez a legjobb. Könnyesre röhögtem magam az egészen elképesztő kísérleten, hogy az egyik Star Wars epizód címéhez hasonlítsák azt, aminek semmi, de semmi köze hozzá.
  • Az utas neve: Halál (eredeti címe: Alien Express): igazából itt már az eredeti is kicsit necces, mert az alien kifejezést hátsó szándék nélkül nem szokás belerakni filmcímbe. A mi magyar címferdítőink viszont ha már lúd, legyen kövér alapon gyorsan összekombinálták két Alien-mozi (egyébként über-gázos) magyar címét, és elégedetten hátradőltek.

(Mondjuk azt továbbra sem értem, hogy a másik film forgalmazói ilyenkor miért nem perelik őket szénné, de mindegy.)

2009. május 13.

Valami mocorog (Köszönjük, Dove!)
21:19 | film | nők | még nincs hozzászólás

Azt szeretném mondani, hogy az Elah völgyében című filmben a toplessz poltos "lány" Frances Fisher, és igen jól néz ki. Tudjátok, ő az, aki hasonlít Maggie Smithre, és egyébként egy nagy múltú színésznő. A gyengébbek kedvéért például a Titanicban is szerepelt:

A kalapos nőt keressétek a képen :)

Az Elah völgyében forgatásakor 55 éves volt.

2009. május 7.

Csak az a vég
21:59 | film | még nincs hozzászólás

Vajon honnan származik az a viselkedési minta, hogy amikor a semmiből előbukkan egy rosszakaró, és bemártja a férjet, és annak egy szavára a feleség lesz az első, aki a férj ellen fordul, és miután az pont azt a támogatóját veszíti el, akire a legjobban kellett volna, hogy számíthasson, és a külvilág ezek után már végképp semmi esélyt nem ad a férjnek, hogy tisztázhassa magát, és az elveszíti a családját, vagyonát, karrierjét, mindenét, és kitaszítottként próbál valahogy talpra állni, és valami csoda folytán bebizonyosodik az ártatlansága, és amikor ezek után előkerül az asszony, és szeretetteljesen hozzábújik, akkor ahelyett, hogy egy jól irányzott mozdulattal elcsúfítaná egy életre, majd az autó után kötné, és végigtörülné vele a várost, majd ezek után szarrá perelné, és elszedné tőle a gyerekeket, az örökséget, a nőiességét, a baráti körét, és mindent, de mindent, hogy a hátralévő életét abban a szégyenben és megaláztatásban élje le, amit megérdemel, szóval ehelyett visszamosolyog rá, és vissza akar hozzá térni? Tényleg ennek kéne lenni a viselkedési mintának? Ez a normális? Ha az akcióhősök folyton kinyomozzák a bűnügyeket, megtorolnak minden igazságtalanságot, és egyébként is a filmen minden jó elnyeri méltó büntetését, nem lehetne, hogy egyszer, csak egyszer a film végén, amikor a feleség odatörleszkedik, a férj egy laza mozdulattal lelökje a szakadékba, ezt a jelenlévők megtapsolják, majd mindenki élje boldogan tovább az életét?

Ezt néztem meg, és egészen elfogadható lett volna.

2009. május 1.

Címfacsaró + aprópopó
23:32 | film | még nincs hozzászólás

Baszki, ezredszer hallom, és csak most esett le, hogy a The Cleaner - A független alcímével mire akartak utalni. Ezek tényleg betegek. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ne lehetne egy istenverte filmcím, amit nem kaparint a kezébe a kifacsaró-brigád.

Hogy is van a recept?

1. A magyar verziónál felejtsd el az eredetit.
2. Próbáld a címbe belesűríteni a film műfaját, szereplőit, helyszínét, és tartalmát.
3. Próbálj meg valami blikkfangos kitekert szófordulatot beleszuszakolni.
4. Próbáld meg más, sikeres filmekhez kötni. Nem kell, hogy köze legyen hozzájuk, a lényeg, hogy a cím hasonlítson.

Ha ezt a négy szabályt képes vagy betartani, te is tagja lehetsz a kifacsaró brigádnak.

De hogy valami vidámabb és dekoratívabb is jöjjön: apropó, a Cleanerben Grace Park személyében komoly trónkövetelő érkezett a legdögösebb vágódeszka címre. Jovovich, vigyázz!

Angol név, japán külső
 
(Mondjuk Gwen Stefaninak is van tőle félnivalója.)
Dalok Piaf előtt
12:17 | film | még nincs hozzászólás

Sokadszorra futottam neki tegnap, de még mindig nem bírtam végignézni tisztességgel. De most már muszáj írni valamit róla.

A Piaf-film pokolian erős. Egyrészt kegyetlen az emlékekkel szemben, másrészt meg ugye ott van Cotillard. Vagyis a szereposztás szerint Cotillard van ott. Próbálom elővenni az emlékeimet a taxis sorozatból, de nem passzol. A Ridley Scott filmben egy másik Cotillard szerepel, de azzal se stimmel. Talán egy snitt, amikor a folyosón jön szembe a fiatal Piaf, na az ott Cotillard. Kicsit. Nem az volt a kérdés, hogy ki kapja az azévi Oscart, hanem hogy ha nem ő kapta volna, akkor azt az ítészek ugyan hogy magyarázták volna ki.

Lehet mondani, hogy a sminkmester dolga. Ja. De hányok a sok öntömjénező sminkdícsérettől. Hogy mást ne mondjak, az öregedés. Hollywood imádja ezt a témát. Hogy mennyire öregnek tűnik, amikor öregítették, nahát, teljesen olyan, mintha tényleg öreg lenne, és még a forgatáson is mindenki azt hitte, hogy öreg, mert annyira olyan. Nos, nem olyan. Sose olyan. Mindig egy erőtől duzzadó színészt lehet látni, aki igyekszik lassan mozogni a ráncos maszkban, és ennyi. Itt viszont keresném a szereposztásban az öreg Piafot alakító színésznőt, ha nem lenne fokozatmentes az átmenet. Megőrülök, ez nem lehet mind Cotillard.

Sajnos a film nem akarja bemutatni Piaf életét. Mintha csak etűdöket akarna felvonultatni egy ismert témára. Úgyis mindenki betéve tudja Piaf életét, nem? Nos, i... igen, nagyjából tudja az ember, de ez a film utánaolvasásért kiált.

Olivier Dahan filmje nem akarja bemutatni az énekesnőt, de még csak jó színben se akarja feltüntetni. Egyetlen olyan momentum van (pontosabban kétszer történik meg ugyanaz), amikor viszont számomra minden eddiginél brutálisabban átjön a nagysága. Ráadásul azt pont nem az énekesnő csinálja.

Kétszer van olyan jelenet, amikor bemutatnak Piafnak egy új dalt. Persze, mindkettő a nagyok közül való. Feszengve odaül egy ember a zongorához, és elénekli neki a szerzeményét. Értelemszerűen mindkettő úgy énekli el, mint aki még nem hallotta Piaftól. A dalok rettenetesek, hallgathatatlanok. Nem lehet rájuk ismerni. De nem is ez a lényeg. Tanultam jó pár évig énekelni, megpróbáltam utánozni. Nos, nem lehet. Fogalmam sincs, a filmben hogyan oldották meg, de a Piaf-sanzonokat nem lehet úgy elénekelni, mintha nem lett volna Piaf. Egyszerűen beleépült azokba a dalokba, a részükké vált. Őrület, a nagy slágerei egyáltalán nem nagy szerzemények, csak azok a sok közül, amelyekben Piaf megtalálta önmagát, amelyekbe beleénkelte magát.

Állítólag Marion Cotillard annyira beleélte magát a szerepbe, hogy belebetegedett. Remélem, ez kacsa, és csak a felhajtás része. Mindenesetre kihagyott utána egy évet.

2009. március 10.

Készítenek még filmeket
20:58 | film | még nincs hozzászólás

Két nap alatt két film. Meglepő fordulat, mert az HBO egyébként a Warner huszasával kötegelt napközbeni töltelékjét nyomatja megállás nélkül.

Az egyik annyira személyes, hogy el se merem mondani. Valódi emberek, valódi történések, pont úgy, ahogy az történik. A két istennő miatt néztem meg, akik közül az egyik lemosta a másikat, és ismét kiderült, hogy élnek még színésznők. Egyszerűen nem lehet, hogy eljátszotta az... na jó, innentől bizalmas.

A másik egy nyomorékká vált emberről szól, szenzációsan fotografálva. Baszki, fülledt erotika lengi végig az egészet! Ami persze nem nehéz, ha ilyen bombázók sétafikálnak benne. Végre valaki, aki nem keveri össze a meztelenséget az erotikával.

Kemény film mindkettő, mellbevágóan kemény. Kár, hogy azt a sok szart végig kell nézni, hogy rábukkanjak ilyen csemegékre.

egyik másik

2008. július 28.

Folytatás következett
18:49 | film | még nincs hozzászólás

(Régen írtam filmről.)

Eddig azt gondoltam, hogy nézhető folytatást filmekhez csak olyanok tudnak készíteni, akiknek a családnevük Cameron, és a keresztnevük James. Aztán tegnap megnéztem a Rocky Balboa-t.

Furcsa dolog úgy írni egy filmről, hogy pont azzal virított hatalmasat, amivel előre készültem, hogy lehúzzam. Ötven évesen vissza a ringbe? És persze győz majd. Aztán lesz egy folytatás hatvan évesen, az utolsót pedig már egyenesen a kriptában forgatják. Peersze.

A Rocky Balboa tökéletesen odaver azzal, hogy megmutatja: valójában milyen lehet az, amikor tényleg visszakeveredik egy hmmm, túlkoros bokszoló. Megmutatja, mi kell hozzá, és hogyan néz ki. Ténylegesen hogyan él egy nagy múltú sportoló, akinek immár nincsenek anyagi gondjai, viszont még mindig nem találja a helyét a világban, pláne, hogy közben történt ez-az. (Nem fogok spoilerkedni.) Ténylegesen mi kell hozzá, hogy az aktuális bajnok kihívja egy meccsre. Ténylegesen hogyan fog viselkedni ebben a szituációban az a két ember. És ténylegesen milyen végkifejletre lehet ezek után számítani (hoppá!).

Stallone nem lett időközben rosszabb, most is erőteljesen hozza a nagy szívű kis embert. Mackós, kiábrándult. Indulatos, de immár fékezi. Nagyot alakít, a többiekre meg ki kíváncsi. Itt mindenki más töltelék. Őmiatta nézi, aki nézi, és bizony ezt most érdemes is megnézni miatta.

Vannak mindenféle töltelék-szálak, pincérnő, gyerek, régi edző, pincérnő gyereke, de ezt inkább hagyjuk. Van benne viszont két menet egy bokszmeccsből, ami azért érdekes, mert eddig filmen még nem láttam bokszmeccset. (A félreértések elkerülése végett: amikor felváltva játszanak egymásnak boksz-zsákot az ellenfelek, az nem bokszmeccs.) Ha úgy jobban tetszik, elismétlem a szót: ténylegesen ilyen egy bokszmeccs, és ténylegesen ilyen lehet, amikor két ilyen ember összecsap.

Azt hiszem, egy nagy becsületbeli munka volt ennek a filmnek az elkészítése. Amikor mindenki Rambo 29-cel és Rocky 35-tel poénkodik, valaki kifejezetten kihívásnak érezte, hogy megmutassa az ellenkezőjét. Hogyan lehet olyan folytatást készíteni, ami nem kaptafa, sőt igazából nem is folytatás, és amit... de tényleg nem fogok spoilerkedni.

Ebben a témában 8,5 pont volt, és azt kihozták belőle. Nézzétek meg.

Régebbiek | Végére »