2010. január 9.

Választok magamnak patrónust
14:48 | játék | 2 hozzászólás

Nekem nem szabad WoW-ozni. Ezt onnan tudom, hogy egy munkahelyet már elvesztettem miatta. Ha van előfizetésem, akkor nem eszem, nem alszom, nem dolgo... vagyis de, úgy csinálok, mintha dolgoznék, de mivel nem eszem, nem alszom, így nem fog menni. Ezért inkább hagyni szoktam, hogy lejárjon, és absztinenskedek pár hónapig, amíg bírom. Aztán lenyomok egy 10 napos próbát (éjjel-napal, természetesen), ami egy vicc, mert 20-as izékkel bohóckodok, miközben ott állnak a magas szintű karaktereim a fizetett accounton, amikhez nem férek hozzá.

Az ötödik évforduló tiszteletére a Blizzard megdobott egy 7 napos visszacsábítóval. Hét napig tolhatom ingyen a saját acc-omat, hátha ismét rákapok. Jó ez a hét nap. Addig szét lehet tolni minden fontos teendőt, és hajrá. Aztán eszembe jutott, hogy igazából nekem az lenne a való, ha lehetne korlátozni a hozzáférést. Hogy mondjuk 100 óra minden hónapban, és viszlát. Na az jó lenne. Rákerestem, és dobtam egy hátast. (Igaz, a WoW-ról lévén szó, ez egy kishátas volt, de hátas.)

Van ugye a parental control. Be lehet állítani, hogy naponta hány órát lehessen játszani a gyereknek, és hogy hetente összesen mennyit. De ez hagyján. A hét mind a 168 órájára külön meg lehet mondani, hogy játszat-e akkor a kölök. Vannak előre kitalált mintázatok is. Suliban nem, éjjel nem, csak hétvégén stb. Akkor kezdett gyanús lenni, hogy vannak még olyan idióták, mint én, amikor rákattintottam a breaktime elnevezésű mintázatra, ami nem csinál mást, mint hogy a nap 24 óráját beosztja úgy, hogy öt óra játék után egy óra szünet legyen kötelező. Hihi, ez nagyon nem a gyerkőcök miatt van ott :) Hát sziasztok testvéreim, nemsoká' én is csatlakozom hozzátok. Már csak ki kell választani azt a barátomat, aki őrzi nekem a jelszót, és akkor se árulja el, amikor éjjel ott könyörgök neki a telefonba, hogy légyszi, csak most, mert már csak kicsi kell, és befejeződik az insta.

Na, ki lesz az én patrónusom?

2009. június 29.

Vége már
17:55 | játék | még nincs hozzászólás

Közel egyéve traviánozok. Sikerült megismerni egy nagyszerű online játékmenetet, és egy minősíthetetlen játék supportot. Utóbbi egy életre elvette a kedvem, hogy újra próbálkozzak. Szerencsére időszakos. Ma fél kilenckor vége a szervernek, és hízhat a májam: nekem is részem volt a szövetségünk sikerében. (Nem elkiabálandó!)

Végezetül még idemásolom a profilomból a kígyót meg a békát, hogy ne vesszen el.

"Eddig nem írtam ide egy sort se, mert nem sok értelmét látom, hogy népi bölcsességeket kopipészteljek össze mások profiljából. Most viszont leírom, amit tapasztaltam, mások okulására.

Online játékot sokféle módon lehet csinálni. Lehet úgy, hogy minőséget teszünk a játékosok elé, akik emiatt majd szívesen fizetnek a szolgáltatásért. A Travian készítői viszont rájöttek egy másik megoldásra. Időszakossá kell tenni a játékot, hogy legyen végjáték minden szerveren, amit a játékosok várnak. Készülnek rá, mindenképpen ki akarják várni, még akkor is, ha közben tojnak a fejükre. Ez roppant praktikus, mert nem kell a szerver problémákkal bajlódni, nem kell a supportra egy fillért se költeni, csak ülni és nézni, ahogy beketyeg a lóvé.

Elég sokfajta online játékkal találkoztam, és azok sokféle supportjaival. Nagy játékok és kicsi játékok, full extrás grafikus csodák és böngészőablakban játszató kis primitívségek. Bármelyiket lehet színvonalasan fejleszteni, ha megvan a szándék. A Traviannál nem látom ezt a szándékot. Ma a közvéleményt kérdezték, hogy mi a véleményünk. Röhej. Ha kíváncsiak lennének rá, elég lenne, ha elolvasnák azt, amit a játékosok leírnak.

Ma, március 26-án pontosan 5 napja nem kaptam választ arra, hogy miért lettem zárolva.

Havonta 3-4 ezer forintot költök rá erre a ...-ra, mert az a fajta hülye vagyok, aki csak tisztességesen látja értelmét a játéknak. Nem multizok, nem használok scriptet, nincsenek barátságos foglalásaim, és nem tömöm saját magamat. Nem azért, mert nem tudom, hogyan kell az ezekre vonatkozó primitív szabályokat kijátszani, hanem azért, mert nem akarom. Csak látom, hogy mindenki más teszi, büntetlenül. Mert az idióta szabályok kijátszhatóak, és a valódi bűnösöket nem lehet utolérni.

De sebaj, közben azért dolgozik a rendszer, és üti azokat, akik vétlenek. Igen, megegyezett a jelszavam valakiével. Hűha, sikerült találni egy adminisztratív bakit, amit elnéztem. Előnyöm származott belőle? Nem, mivel mindketten aktív játékosok vagyunk, és eszünk ágában sincs egymás helyett játszani. Barátokként egymás helyettesei is lehetünk, és be tudunk nézni egymáshoz. Mi szükségünk lenne rá, hogy egyezzen a jelszó? De úgy látszik, a Travian munkatársait nem ez érdekli, csak az, hogy valahol, valakiken fogást találjanak, még ha nem bűnösök is.

Honnan tudom, hogy miért zároltak? Pontosan nem tudhatom, csak tippelek. Valakik hallottak valamit, amit elmondtak nekem. Sem a multihunter, sem az admin sokszori kérdésemre nem adott választ arra a kérdésre, hogy miért vagyok zárolva. Három napig voltam zárolva, azután csöndben feloldottak. Mint a pártállamban. Örüljek neki, hogy fel vagyok oldva, és kussoljak. Indoklás nuku. Most is ott áll a levelem az admin postafiókjában, aki nagy ívben tojik a fejemre. Hát ha ott nem hajlandó elolvasni, akkor talán majd itt.

Csak azért nem halt éhen a fele seregem, mert előrelátó vagyok. De a nyersi túlcsordult, a fejlődésben visszaestem, és az aranyért, tehát _pénzért_ vásárolt pluszos szolgáltatás kárba veszett.

Márpedig a pénz itt kényes kérdés. Én egy fizető felhasználója vagyok egy szolgáltatásnak. Van közöttünk egy szerződés, vagy ha nincs, akkor bizony a jogszabály mondja meg, hogy milyen feltételek érvényesek az egyes esetekre. Nem hiszem, hogy a fogyasztóvédelemnek tetszene az a megoldás, hogy a felhasználó előre fizet egy szolgáltatásért, és utána önkényesen korlátozzák annak használatában. Mert egészen addig a szent pillanatig, amíg nem közlik _hivatalosan_ a korlátozás okát, ez önkényes. Vagyis engem 2 és fél napig önkényesen korlátoztak.

Egyébként meg az a véleményem a szolgáltatás színvonaláról, hogy:
- Szemmel láthatóan épp hogy fenn tudják tartani az adatbázis működését. Március 20-án össze is omlott, nem is tudták helyreállítani úgy, hogy ne okozzanak vele károkat a játékosok felének. Kárpótlás? Vacak pár arany, amivel nem hozható be az okozott lemaradás.
- A szerver rendelkezésre állása röhej. Vagy válaszol milliszekundumok alatt, vagy hosszú másodpercekre félretolja a lekérést. Ha eközben újra megnyomom ugyanazt a gombot, hirtelen válaszol. Vagyis _szelektál_ a lekérések között, és esze ágában sincs sorban végrehajtani az összeset. Ez egy olyan játéknál, ahol másodpercre időzítve küldünk támadásokat, minősíthetetlen. A support nagy szemekkel néz, hogy márpedig tökéletes a szerver. Igen, a legkényelmesebb a tagadás.
- Iszonyú gagyi megoldás a multihunter feladatát játékosra bízni. Mitől lenne pártatlan? Mitől lenne elvárható tőle, hogy válaszoljon azokra az istenverte levelekre? (Igaz, az admintól már el lehetne várni, de ő se.) Ennél kevesebb pénzből mások képesek üzemeltetni olyan supportot, amely órákon belül válaszol _minden_ kérdésre.
- Idióták a szabályok, csak arra alkalmasak, hogy boszorkányüldözést folytathassanak azok alapján. Ne tessék nekem mondani, hogy heti 10+ milliós rablás az nem multizás, mert nem vagyok hülye. Ott van kint a toplistán nyilvánosan, és ő nem kap retorziót.

Hogy miért vagyok még mindig itt? Mert barátokra leltem, és létrejött egy közösség. És már nincs sok hátra. De ha ez végetér, engem itt nem látnak többet. Ti is gondoljátok meg. Annyi, de annyi jobb játék van. Ha valakit érdekel, mondok listát is.

Április 12: ma is sikerült bizonyítania a travian-teamnek. Igaz/hamis játékos játszottunk. Vajon ha ki van írva a főoldalra, hogy 0:00:01-től tűzszünet, akkor vajon van-e tűzszünet? Bebee, vesztettél! (Időt, sereget stb.)

Ismét bebizonyosodott, hogy csak az a lényeg, hogy dobáljuk bele a pénzt, de szolgáltatni... á, tojnak ők rá."

2009. március 10.

Baj van az emberekkel
20:41 | játék | még nincs hozzászólás

Szenzációs dolog az aukciós ház. Nem vagyunk rákényszerítve, hogy előre kifundált árakon kereskedjünk. Szépen ki kell találni, miért mennyit hajlandóak adni, illetve mit mennyiért hajlandóak odaadni. Aki sokért adja, rajtaragad. Aki meg bagóért akar venni, hoppon marad. Tökéletes.

Illetve tökéletes lenne egy másik bolygón. A homo sapiens intelligenciája sajnos nem éri el azt a szintet, hogy egy ilyen kifinomult eszközt használjon.

Nyerek a dolgon, amikor a bőrművességemet akarom fejleszteni, és a menet közben keletkező tárgyakat megpróbálom elsózni. A boltos adna érte 10 ezüstöt, az aukciós ház élből 15-öt ajánl kikiáltáshoz. Teszek neki egy 25 ezüstös leütési árat, már bőven nyertem a 10 ezüsthöz képest. Mit tesz isten, pillanatok alatt elkapkodják. Vajon miért? Nem nehéz kitalálni: a többi ajánlat 2 aranynál (200 ezüst) kezdődik.

Nem örülök neki, mert az a képesség, amit űzök, csak egy a sok közül. Szükségem van egy csomó egyéb dologra, amit nem gyárthatok, mert nem tudok felvenni annyi képzettséget. Muszáj megvenni.

Akkor durrant be az agyam, amikor egy olyan löttyöt, aminek a bolti ára 20 bronzpénz (az ezüst századrésze), legolcsóbban 10 aranyért tudtam volna megvenni. Hirtelen felindulásból indítottam egy másik karit, és még aznap legyártottam vele az elixírt. Igen, meg tudom oldani. De ez nem egy egyéni játék, hanem egy mmo. Ami attól lenne klassz, hogy emberek közössége együttműködik benne.

De ahhoz sajnos emberek is kellenének.

Ja, WoW-ozok.

2008. november 8.

Maci Maci lak törölt
16:07 | játék | még nincs hozzászólás

C2 faluja támadja Maci Maci lak faluját. Zsákmány, veszteség stb.

Az a baj, hogy én vagyok C2. A rideg, számító, célorientált android, aki mindig azt teszi, amit a célszerűség diktál. Jól megy a játék, csak közben elesnek a Maci Maci lak-félék. Ma elöntött az érzelgősség, és elhatároztam, hogy írok neki egy levelet, és megmondom neki, hogy soha többé nem támadom, és visszaadom neki, amit eddig elraboltam tőle, és küldök neki védőket, hogy más se bírja kifosztani, mert aki olyan nevet ad a falujának, hogy Maci Maci lak, az csak egy nagyon kedves ember lehet. De nincs meg a falu. Maci Maci lak törölte magát a játékból.

Kegyetlen világ.

 

Ja, Travian-ozok.

2008. június 15.

Ha volna két életem
20:42 | játék | még nincs hozzászólás

Ma meglestem a Wrath of the Lich King előzetesét. Idővel kiderül, hogy amit én anno a világ legösszetettebb, leggrandiózusabb játékának ismertem meg, csak az alapozás volt. Most ácsolják a felépítményt.

Hero class. Az első hero class. Ezek szerint a normál karakterfejlesztés csak bemelegítés volt. Lerombolható épületek. Ez meg olyan, amihez új játékot szoktak készíteni. Pedig az első kiegészítő óta se tétlenkedtek: a patch-ek temérdek újítást vezettek be csöndben. Egész egyszerűen elképzelhetetlen lett mára a WoW bonyolultsága.

Most már csak azt kéne valahogy kifundálni, hogyan tudok rá időt kifacsarni. Egy munkahelyet már elvesztettem miatta. Merjek rá újra befizetni? Merjek? 

2008. február 15.

Fate
09:15 | játék | még nincs hozzászólás

Képzeljétek, van egy olyan játék, amelyben a hősöd egy faluban kezdi a kalandozást. A helybéliekkel mindjárt többféle dolgot tud kezdeni. Van, aki gyógyítja, van, akinél tárgyakat tud venni. Van, aki küldetéseket ad, és van zsákbamacska is. Ott áll a falu közepén egy hatalmas láda, abba bele lehet rakni, ami épp nem kell az útra. Az út úgy kezdődik, hogy jobbra fent (nem forgatható a látvány) van egy kapu, ahol lejutsz egy földalatti labirintusba, és ott szörnyeket kell ölni, miközben teljesülnek a küldetéseid is.

Az öléssel tapasztalati pontokat szerzel, egy idő után szintet lépsz. Szintlépéskor kapsz 5 attribútum pontot, amit eloszthatsz az erő, ügyesség, életerő és mágia attribútumok között. Az erő a sebzésedet határozza meg, az ügyesség a páncélzatodat és a találati pontosságodat növeli. A mágia a manát határozza meg, valamint a megfelelő szintje szükséges az egyes varázslatok megtanulásához. Az életerő határozza meg az életedet és a szufládat.

A képernyőn alul látszik az öved, amibe mágikus italokat helyezhetsz, hatot. Ezeket a megfelelő szám billentyűkkel lehet gyorsan meginni a harc hevében. Van egy 4x10 kockás hátizsákod, amibe fölszedheted a cuccokat, amik a szörnyekből esnek. Van élet és mana ital, van azonosító tekercs, mert a mágikus tárgyakat azonosítani is kell. Van olyan tárgy is, ami egyedi, és sok-sok mágikus tulajdonsággal bír. Van még olyan tekercs is, ami térkaput nyit a városba a labirintusból. Ezeket a tekercseket megfelelő könyvekbe összepakolhatod, hogy ne foglaljanak annyi helyet.

A felszerelési tárgyakat fel is veheted, ha van hozzá elegendő erő, mágia, ügyesség. Sisak, páncél, kesztyű, öv, csizma, amulet és két gyűrű, ezeket hordhatod, no meg a fegyver, ami vagy egykezes (és hozzá vehetsz pajzsot), vagy kétkezes. A fegyvereknek nem csak a sebzése, de a sebessége is számít. Sőt, vannak elit kategóriájú fegyverek is, amik sokkal erősebbek.

Van kísérő is, akinek az ikonja a bal felső sarokban látható. Többféléből választhatsz, tudod gyógyítani és kicsit cuccolni is, de hogy mit támad, azt maga dönti el. Néha elkolbászol, néha beakad.

Igen, van ilyen játék, nem is egy. Nyilván most nem arról akarok írni, hogy újfent rácsodálkoztam a Diablora, hanem arról, hogy a fenti leírás szóról-szóra igaz a Wildtangent Fate nevű játékára is.

Nyúlás? Több annál. A C betű nyitja meg a karakterlapot, I a hátizsákot, B a varázslatokat. Az R gombra futni kezd, az Alt megnyomására pedig láthatóvá válnak a tárgyak a földön. Nyilván ezeket más gombra tenni pont ugyanakkora erőfeszítés lett volna, mint ahogy a varázslatok gyorsbillentyűit nem az f1-f12-re tenni. Nem, a Wildtangentnél nem loponi akartak, hanem akartak csinálni egy ugyanolyat, de kicsit másképp.

Kimerítőnek tűnik a fenti leírás, de azért nem teljes. Van azért különbség is, nem kevés. Feldolgozták a Diablo témát.

Két ok lehet, amiért írok róla, és ez most a második: nevezetesen az, hogy a Fate nem szar játék. Megdöbbentő mértékben nem szar. A röhejes méretű installjába belefér, hogy legyen rendes 3D-s animációja minden szörnynek, hogy a tisztességgel megrajzolt cuccok mindegyike látható legyen a karakteren. Sokféle zene már nem fért bele, de ami van, egészen hosszú ideig elviselhető.

Ajánlom.

2008. február 1.

Így múlik el
09:55 | játék | még nincs hozzászólás

Egy trial keretében nosztalgiázok a Világ Legjobb Játékával, avagy ki engedte be a fogyasztóvédelmiseket Azeroth földjére.

Az ölég természetes, hogy a kiegészítő kapcsán jelentősen bővült a cucc. Új tárgyak, új fajok, új utak, új boltok, új földrészek, új kutyafülék kerültek bele. Az már kevésbé természetes, hogy azt is babrálták, ami úgy volt jó, ahogy. Temple of the Moon zenéjével mi volt a baj? Kiben okozott hiányérzetet, hogy a repülő hátas nem horkantott időközönként? De mindegy, így is jó.

Ami viszont már kifejezetten furcsa, hogy a Hihetetlenül Rettentően Sok felhasználó elérése után érezték úgy, hogy a kéz, láb, szem, fül, orr és agy nélküli (lásd még : átlag amerikai) felhasználókra is szükségük van. Mással ugyanis nehéz magyarázni bizonyos változtatásokat.

Külön sport volt a küldetések begyűjtése. Ott virított a felkiáltójel az npc feje fölött, már az is túlzott segítségnek tűnt. Pláne, hogy ott volt szürkén, amihez még kicsi voltál, hogy ne felejtsél el visszamenni pár szint múlva. Miért kellett rátenni a térképre is? Hogy nehogy véletlenül végig kelljen kutatni a várost? De ugyanez a tájban elszórt küldetésadó tárgyak esetében még furább. Pont az volt benne az izgalmas, hogy föl kellett fedezni. Mindent végigmasszírozni az egérrel, hátha adnak valamit. Most? Ott virít a felkiáltójel a tárgyon is, a térképen is.

Külön sport volt az ütéstáv felvétele. Nyilazni nem volt hajlandó egy bizonyos távolságon belül, és bizony volt egy holtsáv, amit el kellett kerülni. Petet elküldeni, hátrálni, vagy előreszaladni, szóval izgalmas volt. Most összeér a közelharc távjával. Aki ezt nem bírta megoldani, az minek harcolt egyáltalán?

Félreértés ne essék: nem könnyű a WoW-ból a világ második legjobb játékát csinálni, pláne a mezőnyt ismerve. De ezek tök feleslegesek voltak azután, hogy már többen játszottak vele, mint ahány embernek netje van. 

Első ijedtségemben kiszaladtam Teldrassil szélére, megnézni a végtelen űr fölé nyúló ágakat. Valami ilyesmire számítottam:

Vigyázat!
Az ágakról való leesés súlyosan károsíthatja a karakter egészségét!

Nem volt semmi. Még lehet gyakorolni a szabadesést.

Huh. 

2008. január 14.

Tengerpartot nem tudok
22:58 | játék | még nincs hozzászólás

Viszont kábé így néznek ki a házak a Simcity4-ben. Ismerős?

operaház, múzeum, főiskola, egyetem, a többit magától építi

2007. november 25.

Életutak
12:04 | életképek | játék | még nincs hozzászólás
- Képzeld, már 31-es az új íjász. Még sose sikerült eddig eljutnom olyannal, amelyiknek csak a dexterity-jére teszek.
- Ez is hardcore?
- Persze. Sőt, ez, super-hardcore, vagyis nem vesz semmit a városban. Még italokat és könyveket se.
- Az jó, mert akkor nem részeges. Viszont írástudatlan marad.

2007. július 22.

Futóbajnokok
10:16 | játék | fajelmélet | még nincs hozzászólás

Nézzük, mit csinál az alsóbbrendű faj, amikor Runescape-ben pénzt akar keresni. Például rúna oltárhoz hordja a nyersanyagot.

Gyorsan vázolom, hogy miről szól ez a történet. A runecrafting nevű skill segítségével a rune essence nevű alapanyagból rúnát lehet gyártani. Minél magasabb szintű a skill, annál többet. A rúnák jó pénzt érnek, viszont ez a skill iszonyú pepecs. Ki kell hozzá caplatni a bankból a pusztába egy oltárhoz a teli inventory essence-szel, hogy pár pontot csináljon az ember. Ezért aztán nem minden játékos veselkedik neki, hogy fejlessze. Viszont jól meg lehet osztani a feladatot. Az a kevés, aki fölfejlesztette magas szintre a skillt, ott vár az oltárnál, a többiek pedig hordják nekik a nyersanyagot. Aki készíti a rúnát, az a crafter, a többiek a runnerek. Mivel a crafter a magas skilljével sok rúnát készít, futja neki rá, hogy jó pénzt fizessen a többiek fáradságáért. Egy crafter kiszolgál akár 10 runnert is, tehát tízszer olyan gyorsan szerzi a pontot, mint ha saját magának vinné. A haszonból futja rá, hogy jó pénzt fizessen a runnereknek, tehát mindenki jól jár.

Azt talán mondani sem kell, hogy az alsóbbrendű faj ebben a felosztásban csak runner lehet. Mondanám, hogy az esze megvan hozzá, de sajnos ez nem teljesen igaz.

Ugye annyi lenne a dolga, hogy odamegy, nyom egy trade-et valamelyik crafternek, és vár. Értelemszerűen neki egyetlen trade a dolga ott, ha átadta, fordulhat vissza. A crafter viszont sorban szolgálja ki a runnereket, tehát a runnernek kell sorban állnia a crafternél. Ez ilyen egyszerű, az alsóbbrendű faj agyi kapacitását azonban meghaladja a megértése. A következőt csinálja ehelyett:

- Őrültként nyomogatja a trade-et ugyanarra a crafterre. A játék engine úgy működik, hogy az újabb trade request lelövi az épp megnyíló trade ablakot. A néhány tized másodperces lag pont elég az alsóbbrendű fajnak, hogy minden egyes trade elfogadás közben nyomjon egy újabbat, és lelője az előzőt. Ezt annyiszor, ahányszor a crafter hajlandó rá, ugyanis soha nem jön rá, hogy abba kéne hagynia ahhoz, hogy összejöjjön.
- Sorban végignyomogatja a trade-et mindenkin. Ettől aztán már foglalt lesz, mire a crafter sorra keríti, viszont amikor a cratfer továbblép, újabb trade-et nyom, mert csak egy hozzá hasonló idiótával töltötték egymás idejét.
- Megnyomja a trade-et, és azonnal továbbhúz. A trade elfogadásakor a crafter elkezd szaladni a világba, ki az állandó pozíciójából, ahol a többiek keresik.
- 28 hely van az inventoryban, ebből egy a pénz, egy a szelvény, egy pedig a kész rúna. Marad 25. Ennyi rúnát kell a runnernek hoznia. De van egy hányad, az alsóbbrendűek legalja, akit semmiféle módon nem lehet rábeszélni, hogy ne 26-ot akarjon átadni. Teleordibálhatja a crafter a chat-et, meghiúsulhat a trade akárhányszor helyhiány miatt, amiről üzenetet kap, hiába. Ő ragaszkodik a 26-hoz. Rosszabbik esetben még be is dühödik, és még veszettebbül nyomogatja a trade-et a crafterre, amiért az "nem akarja" elfogadni.
- Megpróbál egyezkedni. Kecsegteti a craftert azzal a hihetetlen ajánlattal, hogy ő akkor a személyi runnere lesz, és csak ő, csak neki. Aztán vérig sértődik, amikor a crafter nem őrá vár.
- A trade request baromi sürgős neki, de az elfogadás már nem. Pedig a crafter pörögne, mert százan állnak sorban. Ráadásul a crafter által felajánlott ellenérték ki van írva számszerűleg, arra elég egy pillantás.

A runnerek kb. 95%-a tartozik az alsóbbrendű fajhoz.


Hozzátoldás 13:38-kor:

No, csak összehozom kétszerre. Tessék még pár: 

- A trade során látom, hogy mennyi hely van az ellenfélnél. A tárgy felajánlása úgy történik, hogy vagy offer x, vagy offer 1, offer 5, offer 10, offer all. Az összes felajánlásakor értelemszerűen annyit tesz át, amennyi hely van. Triviális lenne, hogy viszek 3 ballasztot, és akkor a bankból is úgy veszem ki, hogy "remove all", és úgy ajánlom fel, hogy "offer all", és akkor a 28 kockából pont 25 közlekedik. Egy kattintás mindkét alkalommal. Szerintetek az alsóbbrendűek között van olyan, aki így csinálja?
- Egy percig nem képes megjegyezni, hogy kivel trade-elt. Ha nem óbégatok, a kutya nem jön oda hozzám.
- Mind közül a legdurvább megnyilvánulás, erre varrjatok gombot. Mit kezdjek azzal a runnerrel, aki utánam jön a bankba, és ott is makacsul nyomatja a trade-et?

2007. július 1.

Agyhalott mmo
18:08 | játék | fajelmélet | még nincs hozzászólás

Nézzük, milyen az, amikor az alsóbbrendű faj Runescape-et játszik. Mondjuk lemegy az ice cave-be giant-eket gyilkolni. Állatorvosi ló következik.

- Először is fogalma sincs róla, hogy minél alacsonyabb szintűeket támad, annál gyorsabban fog pontot gyűjteni ebben a játékban. Ergo kábé 50-60-as szinten fog lemenni az 57-eseket ölni (90 alatt egyébként csak kaja pocsékolás).
- Képtelen felfogni azt az egyszerű jelenséget, hogy amíg támadják, nem támadhat mást. Amíg egy ice warrior üti, nem támadhat meg egy ice giant-et. Kering össze-vissza, újra próbálkozik, közben verik, akkor szalad egy kicsit, hogy lerázza, akkor betámad egy másik, ismét verik, fogy a kajája, és közben nem szerez pontot.
- Meggyőzhetetlen arról, hogy ha kicsit egy helyben marad, egy idő után abba fogják hagyni a warriorok a támadást, és azt üt meg, akit akar.
- Folyamatosan szidja a warriorokakat, aminek a legékesebb változata a "noob warrior".
- Mindenáron a giant-eket akarja ütni, de ennek oka rejtély. A földön hagy ugyanis mindent, ami miatt érdemes őket ölni (bor, csont, pajzs).
- Képtelenség arról lebeszélni, hogy mielőtt a cuccot kiszedné, ugyan ne üsse már be a következőt. Ezt a másik is megtehetné, ha hülye lenne, és ő is pazarolni akarná a kajáját. (Minek veresse magát az ember, amikor nem harcol.)
- Megnyomja az "ajánlott szerver" gombot (ami ciklikusan más szerverekre küld), és aztán ragaszkodik ahhoz, ahova került. Lehet, hogy az összes többi szerveren kong az ürességtől az ice cave, besétál nyolcadiknak, és ragaszkodik hozzá, hogy ott legyen, és minden felbukkanó giant-et ő üssön meg. Soha nem fog szervert váltani.
- A normális körforgás helyett arra törekszik, hogy a másikat megelőzze.
- Fétisizálja a nagy ütést. Kétkezes karddal bohóckodik, és azt mondogatja, hogy "max hit". Nem veszi észre, hogy a kis pörgős kardommal négyet ölök meg, amíg ő egyet.
- Fetisizálja az erőt, ami különös rejtély, ugyanis az erő még azelőtt elvesztette a jelentőségét a játékban, mielőtt ő elkezdett volna játszani vele.
- Beszélni természetesen nem tud, ezért a "what is your strength level?" kérdés az ő szájából úgy hangzik, hogy "str lvl". Amikor kétszer eredménytelenül föltette, átvált a "str lvl?????" verzióra.
- Kajáért kunyerál, ami az idiótaság és a pofátlanság sajátos elegye, mert ugye azt kéri, hogy a messziről magamnak odahozott kaját neki átadjam, hogy ezáltal tovább lábatlankodhasson ott nekem.
- Amikor meglátja, hogy elfutok a 159-es szintű random szörny elől (időpocsélokás megölni), egyből "noob"-oz.
- Amikor meglátja, hogy prayer segítségével spórolok a kaján (messze van a bank), egyből "noob"-oz.
- Fontos kritérium, hogy a fentieket, rövid időn belül ugyanazon játékos produkálja.
- Ha megkérdezem, hogy ingyen ilyen hülye, vagy fizetnek érte, a lehetséges válaszok a "noob", a "lol", illetve hogy miért vagyok szemét.

A játékosok 95%-a az alsóbbrendű fajhoz tartozik. 

2007. május 20.

Devolúció
22:29 | játék | világvége | még nincs hozzászólás

Örök dilemmám, hogy le merjek-e vonni a világra vonatkozó következtetést abból, amit az online játékokban tapasztalok. Mellette az szól, hogy talán jobban kijön az emberek énje, amikor anonim módon találkoznak egymással, ellene pedig az, hogy még nem szeretném felvágni az ereimet.

Most éppen a Runescape-ben tapasztalható szokásos agyatlanságon dühöngök csöndben. Így volt ez évekkel ezelőtt, és így lesz ez az idők végezetéig.

A runescape-ben van 140 szerver, és a karakterek szabadon mozoghatnak. Arra a szerverre lépek be, amelyikre akarok. A szerverváltás a login beírásából és a 20 másodperces késleltetés kivárásából áll. Régen nehezebb volt, de a könnyítés semmit nem változtatott. Aki hülye, hülye marad.

Komolyan mondom, hogy egy földi gilisztát meg tudnék tanítani arra a logikai műveletre, hogy:
- Ha zsúfolt a hely, ahova beléptem, továbbmegyek,
- Ha üres, maradok.

A játékosok 99%-a viszont képtelen rá.

Már elmondtam őket mindennek. Froclizom őket, súrolom a csúnyaszó filter és a bannolás határát, hiába. Semmiféle módszerrel nem lehet őket rávenni, hogy ne a tömegben erőlködjenek. Én vagyok az egyedüli, aki továbblép. Két-három próbálkozás, és találok egy töküres szervert. Elvagyok ott addig, amíg be nem esik a csürhe. Akkor megyek tovább. És így tovább.

Az agyműködés hiánya alapján kialakított vélemény diszkriminációnak számít? Mert akkor egy rohadt szemét fajüldöző állat vagyok.

2007. május 8.

Az a fránya matek
19:12 | életképek | játék | még nincs hozzászólás

Általános meg középiskolában, szóval addig, amíg számított a matematika, én voltam az egyik legjobb. Még versenyeken is értem el helyezéseket. Emiatt komoly dilemma elé állítottam a tanáraimat, mert az osztály többsége által masszívan bemagolt dolgozatpélda problémamegoldását ugyan tudtam, viszont gyakorlatilag folyamatosan mindent elszámoltam. Azt se tudtam, hogy öt meg három az kilenc, meg ilyenek. A végeredmény mindenkinek jó volt, kivéve nekem, nade hogy lehet négyest adni annak, aki az előző héten nyerte meg a körzeti versenyt?

Tíz nappal ezelőtt kezdődött a Burning Crusade próba, akkor nyomtam meg a MOST feliratú gombot. Kiszámoltam, hogy mikor jár le a tíz nap. A végén akartam screenshotokat csinálni, hogy ti is lássátok, milyen csinosak a csajszijaim, ne csak én.

Ennyit arról, hogy miért nincs normális screenshotom.

Mutatom, ami van. Szóval a két maca:

Tyreline Kayenne

Tudok képet méretezni, és objektumot középre elhelyezni. Azt próbáltam érzékeltetni, hogy a valóságban mekkorák.

Ezek az új kasztok. Lett a hordának egy csinos karakter a sok rondaság mellé, és lett a szövetségnek is egy patásállata, aki azért csak nem bírt csúnya lenni. Az egyik filigrán, modellalkatú, de gonosz. A másik egy kedves mellyes-faros cica, "apró szépséghibákkal". (Ami a fejéből kiáll, az nem a füle.)

Vagyis a Blizz hozza a formáját. Kíváncsi lennék rá, hogy hányszor kell a grafikusoknak lerontani a művüket azért, hogy minden mindennel arányban legyen. Hű, de jó segge lett ennek a draenei csajnak. No, akkor legyen patás. Nade a melle is bombasztikus. Hát akkor legyen farka is (van, sajnos). Nade a pofija is a legcsinosabb a mezőnyben. Nem baj, majd teszünk rá két szarvat. (Ki is lehet választani a szarv formáját, például lehet olyan csavart, mint a kafferbivalynak, hogy az elmebetegeknek is legyen nyomogatni való gomb.)

Viszont amikor a bloodelf éppen hegeszt valami kézműves dolgot, és gesztikulál, akkor aranyosan nyomogatja egymáshoz a melleit. Hmmm. (És ezt is meg akartam nézni, hogyan nyomódik xxl méretben. Francba, francba, francba.)

Hol tartottam? Ja, az összehangolás. Szóval az ember önkéntelenül is magasra teszi a mércét. Azt gondolja, hogy ha az előző olyan volt, akkor ez most valamilyen tekintetben még olyanabb lesz.

Nem lesz.

Lehet, hogy vannak mércék, amiket már nem lehet magasabbra tenni, de valószínűbb, hogy győzött az arányítás. Igen, gazdagodott 20% tartalommal a WoW, és ennyi. Ne várjuk, hogy bármilyen tekintetben is olyanabbak legyenek az új dolgok, mint a régiek. Nem, az új dolgok haszálpontosan annyira olyanok, és ezt a patikamérleg-gyártók szövetsége is tanusítja.

Na de halló. A világ legjobb játékáról beszélünk. Mi itt a gond?

A végére tessék még egy "fogjuk-rá-hogy-jó" kép, csak úgy.

Fogadás jobbról-balról

2007. április 29.

Második menet
11:26 | életképek | játék | még nincs hozzászólás

Két hét Gyűrűk Ura után 10 nap Warcraft. NYÍÍÍÍÍHA! A terv az, hogy a bele eső két hétvégén meg a munkaünnepén szénné játszom magam, és elég jó úton haladok felé, mert bő egy nap alatt már 16-os a kis blood elf hunterem.

Nna, robogok is vissza, mert már 2 percet elvesztegettem a blogolással.

2007. április 28.

Türelmet kérünk...
08:49 | életképek | játék | még nincs hozzászólás

Most esett le a tantusz. A világ legjobb játéka nem csak minden mást felülmúló mértékben szórakoztat bennünket, de lelki egészségünkért is aggódik. Például itt van mindjárt a függőség kérdése. Kaptam a levelet a Burning Crusade 10 napos próbáról, persze klikk azonnal, töltöm, installálom stb.

Azazhogy tölteném, installálnám, mert hát azért nem olyan egyszerű a dolog. Tegnap délután négykor fogtam neki, és ugyan nem sokat aludtam közben, viszont még nem értem a végére. Ellenben közben kimostam, vécét pucoltam, rendet raktam az asztalon, letakarítottam a gáztűzhelyet, elmosogattam, szétválogattam a számlakupacot, rendet raktam a vinyómon. Ezt mind nem csináltam volna, ha egyből tudok vele játszani, szóval komolyan tettek a függőségem csökkentéséért.

Hát nem rendes tőlük? 

2007. április 22.

Búcsúzás
21:19 | játék | még nincs hozzászólás

No, eldőlt. Ebben a formában nem folytatom a dolgot. Lehet, hogy majd egyszer előfizetek, de ez a karakter akkor is elveszett. Pedig még soha nem éreztem úgy, hogy messze az enyém a legszebben felöltöztetett kari a mezőnyben. Találjátok ki, melyik az:

ez vagy ez vagy ez

2007. április 20.

Időközi feljegyzések
15:59 | játék | még nincs hozzászólás

Szerver karbantartás van, és mint tudjuk, aki (épp) nem műveli, az beszél róla.

Lassan két hete gyűröm a Gyűrűk Ura Online-t, és lassan, de biztosan kiosztok neki egy ezüstérmet. Aranyat azért nem, mert ahhoz kellene találni egy okot, hogy mitől jobb, mint a wow. A kétszáz quest között találtam egyet, ami olyan frappáns volt, mintha a wowban lenne, és három megyét bejárva találtam egy hegyet, aminek voltak paraméterei, szóval akár a wowban is lehetett volna. Ja, és az egyik fogadóban úgy adták a questeket, hogy ahova éppen mentem, annak a játékmenetét pörgette föl. Az is lehetett volna a wowban.

Tisztes iparosmunka, de ez kevés. Figyelem, illusztráció következik.

Halmazatilag

(Ezen az ábrán az látható, hogy a játékok halmazok. Kicsi halmaz kis játékot, nagy halmaz nagy játékot jelöl. Az ábrán még az is látszik, hogy a halmazok átfednek. Kis átfedés kis gáz, nagy átfedés nagy gáz.)

Igaz, lehet benne gitárt pengetni (összesen egy fickót hallottam, aki nem csak összevissza nyomogatta a gombokat), titulusokat osztogatni, és "deed"-eket csinálni, ami a küldetésekkel párhuzamos fejlődési metódus. De ezzel ki is merült a többlet, vagyis az a kis barna ficak, ami kilóg a nagy zöld oválból.

Viszont rengeteg a bosszantó hiba. A hulláról eldönthetetlen, hogy enyém-e, csak ha rákattintok. Ha egy összegyűjtendő dologból elegendőt összegyűjtöttem, nem válik inaktívvá a többi. A próbafülke nem marad a beállított nézetben, sőt, a karakterem se, ha cuccot váltok. A grafikai rontásokról nem beszélve, amiből szintén sok van. Igaz, béta.

De rájöttem, hogy mi bosszant leginkább ebben a játékban: nem hallom az íj pendülését. Nyekereg, nyekereg, aztán hallom, ahogy becsapódik. Valamikor csöndben, feltűnés nélkül elsült, és ugyebár az ilyet szeretjük elkerülni.

2007. április 11.

Hasonlítok, tehát vagyok
06:01 | játék | még nincs hozzászólás

Találjátok ki, melyik játékról van szó.

- MMORPG.
- Lehet többek között választani ember, törp és tünde fajokat.
- Lehet többek között hunter kasztot választani, aki jól bánik az íjjal, de megy neki a közelharc is, tud csapdákat állítani és ellenfelek nyomát követni.
- A karakternek egyszerre van közelharcos- és lőfegyvere, és a távolság függvényében választja ki, melyikkel támad automatikusan.
- A kaszt tulajdonságai közé tartozik a különféle fegyver- és páncéltípusok viselésének képessége. Van, amit alapból ad, másokhoz el kell érni egy bizonyos szintet.
- A kaszt képességeket szintenként lehet megvásárolni pénzért, a kaszt trénerénél.
- Vannak támadó képzettségek, időleges felturbózó képességek, illetve "állapot" képességek. Utóbbiak egymást kizárják.
- Az ellenfél szintje nagymértékben befolyásolja a harc kimenetelét. Az alacsonyabb szintűek neve kék irányba tolódik el, a magasabbaké piros felé.
- Van egy rakás kézműves és kitermelő képesség.
- A kitermelő képességeknél (pl. bányászás) úgy van, hogy a nyersanyag véletlenszerűen jelenik meg a pályán, a térkép mutatja hol, de ehhez be kell kapcsolni a képességhez tartozó nyomkövetést. Ha kitermelem, a lelőhely eltűnik.
- A kézműves képességeknél pedig úgy van, hogy kell egy recept, amit meg kell tanulni. Aztán kellenek a nyersanyagok, és nálad kell, hogy legyen a megfelelő szerszám, végül oda kell állni a megfelelő berendezés (kohó, tűzhely stb.) mellé, és csak akkor tudsz gyártani.
- A kézműves képzettségek szakaszokra vannak bontva (kezdő, haladó stb.) Csak néhány fajta képzettséget vehetsz fel egy karaktereddel. Tudsz váltani, de az előző akkor nullázódik.
- Van egy tárgy, amire rákattintva egy bizonyos támaszpontra teleportálódik a karakter. Ezt a támaszpontot ki lehet jelölni bármelyik komolyabb városban.
- Több sorban rengeteg ikont ki lehet pakolni. A képzettségeknek és a tárgyaknak is lehet ikonjuk.
- Az időlimites képzettségek ikonjánál óraszámlapszerűen megy körben a kihalványodás, jelezve, hogy mikortól használható újra.
- Ha meghalsz, a pálya bizonyos pontjain fogsz újraéledni, és kapsz időleges büntetést.
- Amikor nem játszol, az idő elteltével termelődik egy pontszám bónusz, aminek az erejéig majd dupla pontszámot fogsz kapni.
- A városok közötti gyors közlekedést úgy lehet igénybe venni, hogy pénzért felülsz egy állat hátára, és az egy megadott útvonalon, viszonylag gyorsan átvisz.
- A játékon belül lehet levelet küldeni egymásnak. A levélhez pénz és tárgy is csatolható.
- Van aukciós ház. Megadott összegért kiteszik a portékát, és a leütési értékből is levonnak. Meg lehet adni kezdő- és kivásárlási értéket. Az időtartam 8 és 24 óra között lehet. Az aukció eredménye postán érkezik meg.
- Minden városban temérdek küldetés vár. Ezek jellemzően "gyűtjs össze x darabot ebből", "vidd el ezt ide és ide" illetve "védd meg xy-t, amíg befejez valamit" típusúak.

Elárulom: a Gyűrűk Ura Online-ról van szó. Minden hasonlóság az élettel és a Blizzard World of Warcraft játékával csupán a véletlen műve, ugye?

2007. április 9.

Ok és okozat
15:58 | életképek | játék | még nincs hozzászólás
Amiért ritkábban blogolok mostanában, az ez. Majd írok róla bővebben, ha lejár az ideje.

2007. március 18.

Napi humor
19:49 | életképek | játék | még nincs hozzászólás

Aranyos :) Változtatás nélkül közlöm.

"Üdvözletem!

Én ***** vagyok, a ***** nevében szeretnék egy kisebb szívességet kérni önöktől.
Most éppen több nagyobb projekt mellet visszatérnénk a Diablo II-re is. Sajnos a régi projektunk kinézete elavult, és már mondhatni emberi erőink is szétszórtak. Lényegében egy multi szerverrel szeretnénk kezdeni, majd bővíteni a szervereink éjjel-nappali (24h) számát és átvenni a Diablo II magyar szórakozás "központjának" a helyét. Jelenleg kevés emberi erővel rendelkezünk, mint átlagban minden induló projektünknél, de most a szívességre rátérnénk, láttam oldaluk megtekintésekkor, hogy kiforrott külsővel ha mondhatom szak nyelven skinnel rendelkezik. Szeretném a Tudás Fája skinkészítőjétől/itől engedélyt kérni, hogy beleegyezésével/ükkel néhány elemet kölcsönkérnénk. Jelen pillanatban üzenetemmel őket szerettem volna megkérni, hogy válaszoljanak, ha esetleg nem jó e-mail címre írtam volna elnézést kérek és kérem önt közvetítse a megszólított személyhez/ekhez levelemet."

2007. március 17.

Búcsú 2
16:01 | életképek | játék | még nincs hozzászólás

Jól van, sikerült kivégeznem a harmadik íjászomat is Diablo I shc játékmódban. (Akit érdekel, hogy ez mi, bővebben leírtam nemrég itt.) 37-esig jutottam vele. 33, 35, 37, szép sorozat, de jó lesz vigyázni a következővel 39-es szint közelében :)

R.I.P. Julia_shc3 

2007. március 13.

Pontok
19:45 | játék | 2 hozzászólás

Küzdök a Rappelz installjával, és eszembe jutott, hogy tök normális lenne úgy büntetőpontozni, mint a jogsit.

  • Böngészőprogramban működésképtelen regisztrációs oldal: 10 pont
  • Alapértelmezett böngésző helyett IE megnyitása: 3 pont
  • Sz(ükségtelen sz)emélyes adatok lekérése: adatonként 1-1 pont
  • Csak idióta letöltő site-okról leszedhető install: 5 pont
  • Csak külön regisztrációval használható letöltő site: 70 pont
  • Az aktuálisra még csak nem is hasonlító verzió felkínálása: 5 pont
  • Kísérőprogram feltelepítése: 8 pont
18 büntetőpont elérésekor jogsielvétel abort/delete. Ha most elindul, akkor a Rappelz 13 büntetőponttal ha nem is daliásan, de átcsúszott.