Ez egy sorozat része. Olvasd az elejétől!
első rész << | előző rész < | > következő rész
Mai (rész)téma:
Egy elavult módszer
Mielőtt teli szájjal elkezdünk valamit szidni, nem árt utánagondolni, mitől is olyan, amilyen.
A sebességkorlátozás mai módja akkoriban csontosodott meg, amikor még nem volt divat az egyénieskedés. (Régebben iszonyatos tömegek meneteltek mindenféle színes zászlók alatt, ha tetszenek emlékezni.) Az Internet korában viszont már keressük az egyéni megoldásokat, az egyéni felelősséget.
(A Hordalékra áttolva 2007. október 26-án.)
Ez egy sorozat része. Olvasd az elejétől!
előző rész < | > következő részMa csak egy dologról szeretnék szólni, ami pedig:
A biztonságos sebesség megválasztása
Ahhoz, hogy abszolút gyorshajtásról beszéljenek, értelemszerűen szükségük volt fix sebességhatárokra, amikhez képest van a túl gyors. Ezek a fix határok már első ránézésre gyanúsak, mert hogy van az, hogy városban egyszer 60, aztán 50, autópályán egyszer 120, aztán 130. De ennél azért mélyebb a probléma. Nézzük meg, miért totális hülyeség a fix sebességhatár.
(A Hordalékra áttolva 2007. október 26-án.)
Volna neki egy másik lehetséges neve, ez:
Mozgalom a Felelősségteljes Sebesség-Megválasztásért (<< ez kis vagy nagy "m"?)
Erre viszont nem kapnátok fel annyira a fejeteket. (Látom magam előtt: "...eltörlése-e-e???") Pedig hiába az utóbbi a pontosabb, ez igenis egy drasztikus projekt, és megérdemli a drasztikus nevet. De ne vágjunk a dolgok elébe.
(A Hordalékra áttolva 2007. október 26-án.)
Rásandítottam a jobb oldalra, és irtózatosan elszégyelltem magam. Egészen és Krónikus és Tűrhetetlen Mértékben Ötlettelennek állítottam be magamat. Aszongya Ötletek = 0. Ne nézz oda, már nem annyi, mert mostantól már nem vagyok EéKéTMÖ.
(A Hordalékra áttolva 2007. október 26-án.)