2011. február 9.

Sherwood-i erdő
20:12 | vélemény | 21 hozzászólás

Bakács Úrnak sikerült elemelnie egy rúd szalámit, és erről mindenkinek van véleménye. A rohadt libsitől a lecsúszott értelmiségig elhangzik most minden. Egy dolog nem tűnik fel senkinek ebben az országban (vagy csak én nem akadtam rá, persze): az, hogy a lopás, mint olyan, bent van a repertoárban. Szükségem van valamire, tehát elveszem. Ez valamiért túlságosan természetes ebben az országban.

A civilizáció ott kezdődik, hogy amit megkívánok, azt nem feltétlenül veszem el. Nem azért, mert nem vagyok erősebb, hanem mert a rend azt diktálja. Ami majd megváltozhat egyszer, ha túl sokunk igazságérzete diktálja úgy, hogy a fennálló verzió nem frankó. Akkor kicsit balhézunk, miközben nem tűnünk túl civilizáltnak, de ami két ilyen ramazuri között van, azért éri meg. Akkor mondhatjuk, hogy nem állatok vagyunk.

A rendet szabályok őrzik. Ha nem az enyém, nem veszem el. Illetve ha nem az enyém, nem dugom meg. Attól függ, mire vonatkoztatom. Utóbbi eset megsértőit huzamos időre szokás elkülöníteni, és csúnyán néz rájuk nagyjából mindenki, aki náluk több önuralommal rendelkezik. Elemelni más vagyontárgyát viszont ebben az országban sikk.

Az átkosban meg voltunk győződve róla, hogy a hatalom birtokosai lopnak. Népi vitéz tehát, aki megelőzi őket, a többiek nevében is cselekszik, amikor megment valamennyit abból, amit elvettek volna. Aztán kitört a kapitalizmus, amiről azt gondoltuk, hogy egyetlen dologban különbözik majd. A cocializmusban minden ingyen lett volna, de nem volt semmi. A kapitalizmus jobb lesz, tehát akkor már lesz is minden, természetesen ingyen. Ezt az elképzelést próbálja most beteljesíteni a fél ország.

Erdőt csak úgy lehet nevelni, ha kőfal és vizesárok veszi körül. A gázt a most publikált kimutatás szerint 13% lopja. (A többi nem meri.) Ellopják a tömlőt a tűzhöz kivonuló tűzoltóktól. Ellopják a biciklit, az autót, a sínt, a kábelt. Ellopják a gázórát az üzemben lévő vezetékről.

De ez csak a jéghegy csúcsa. Mert nem csak az a lopás, amit fizikailag elvisznek. A lopás maga egy szemlélet: ingyen akarok megkapni valamit, ami nyilvánvalóan pénzbe kerül. Erre van egy tökéletes magyar szó:

Jár.

Jár nekem az ingyen kórház. Jár az ingyen iskola. Jár az ingyen utazás, a féláron vásárlás, a prémium, a tizennegyedik havi nyugdíj, az ingyen étkeztetés, ingyen munkaruha, ingyen parkolás. Ha ajándékot ajánlanak, azért a világ végére is elmegyünk. Mindegy, milyen módon, csak kapjak meg valamit úgy, hogy nem fizettem érte. Aki dolgozik, az lúzer. Mi, magyarok nem arra vágyunk, hogy tisztes munkával legyünk hasznosak, és ezt díjazza valaki. Neeem. Nálunk kiharcolni egy járandóságot, az a valami.

Voltak erőtlen próbálkozások az előző kormány alatt, hogy elmondják az embereknek: minden pénzbe kerül. Nem jött be, nem tetszett a magyarnak a vizitdíj. Persze, mert azt biztos, hogy neki kell fizetnie. Ha ingyen sikerült kifordulni a kórházajtón, akkor megvan a remény, vagy legalább az illúzió, hogy valaki más fizette a cehet. Akkor már nyugodtság van. Sikerült meglopni a szomszédomat, már vagyok valaki.

A politika is olyan, amilyet az ország érdemel. Azt fogjuk megválasztani, aki hihetőbben hazudja, hogy ingyen lesz minden. A megválasztott erő persze nem lesz hülye, hogy a képünkbe vágja az igazságot. Már csak azért se, mert ő se azért igyekezett nyerni, hogy ne lopjon. A kör bezárult. Ilyen a Sherwood-i erdő.

Ehhez képest Bakács Tibor "Szalámival Settenkedő" esete pitiáner. Eddig se gondoltam róla, hogy valaki. Hát most már pecsétje is van róla.

2010. október 14.

Közszolgálatikusz
15:27 | vélemény | közszolgálat | 21 hozzászólás

Olvasom, hogy sztrájkkal fenyegetőznek a közszféra alkalmazottai. Mi az, hogy kevesebb kell belőlük, hogy képzeli az állam, hogy ki akarja rúgni őket. Lefordítom.

Tehát, van a normál homo sapiens, aki a piacon kénytelen munkát keresni. Muszáj annyiért elvállalni, mint más, muszáj túlórázni. Muszáj belemenni, hogy csak minimálra van bejelentve, muszáj elfogadni, hogy az utazás, ruházkodás, étkezés költségeit maga állja. Miközben bármelyik pillanatban az utcára kerülhet.

Él közöttünk viszont egy alfaj, a homo sapiens közszolgálatikusz. Külsőleg nem különböztethető meg más alfajoktól, annyit lehet csak róla tudni, hogy normál homo sapiensből jelenleg nem ismert módon átmutálódott közszolgálatikusszá, és az átváltozás végleges. A visszaváltoztatási kísérletbe belepusztulna, ezért szegény kénytelen ragaszkodni a megszokott életformájához.

Az életforma legfőbb jellemzői a felelősség teljes áthárítása és a munkaidő semmittevéssel való eltöltésében szerzett rendkívüli tapasztalat. Egy igazi közszolgálatikusz reggel bejelentkezik a munkahelyén, egész nap bent van, viszont senki nem találja. Szórványos információk terjengenek, hogy itt járt, aztán átment oda, de utolérni reménytelen. Folyamatosan minden teendőjét tologatja, és közben panaszkdik, hogy túl sok a munka. Megállás nélkül lobbizik, hogy vegyenek fel neki beosztottat, mert egyedül nem győzi. Állandóan segítséget kér, és minden ügyet igyekszik átpasszolni másnak. A szeme sem rebben, ha értelmetlen munkát bíznak rá, mert teljesen mindegy, hogy mit fog tologatni az idők végezetéig.

Normál homo sapiens ezt a megterhelést nem bírja. A normál egyed önkéntelenül is megpróbál elvégezni bizonyos munkafeladatokat, és ezzel homokszem kerül a gépezetbe. Feltűnősködés lesz belőle, elrontja a kollektívát. Kiközösítik, mert nem segítette a többieket. Ártalmas, ezért rövid úton kipenderül onnan. Hiába, ez a közszolgálatikusz felségterülete.

A közszolgálatikusz példányai ezért jogosultak teljes összegű bejelentett szerződésre, a mindenkori inflációt meghaladó kompenzációra, 13. havi fizetésre, túlórapénzre. Jár nekik szabadság, végkielégítés, étkezési hozzájárulás, utazási hozzájárulás, ruhapénz. Nem szabad azon sem csodálkozni, hogy ennél az alfajnál a jutalom nem kiérdemlendő dolog, hanem járandóság. Ezekre mindre szükség van, mert az általuk végzett munkát más nem tudná ilyen színvonalon (nem) ellátni.

És most a kormány meg akarja őket fosztani jussuktúl, és a romlásba akarja őket taszítani. Kétségbeesésükben a legvégső eszköz bevetését fontolgatják: sztrájkolni akarnak. De jaj, esetükben ez sem egy működő fegyver, hiszen ki fogja észrevenni, hogy nem dolgoznak?

Ezért javaslom szimpátia-tüntetés szervezését a sanyarú sorsú közszolgálatikuszok megsegítésére.

2010. június 26.

Nem mondhatom el nekik, elmondom hát nektek
12:08 | vélemény | nők | ajánló | 3 hozzászólás

Ki vagyok tiltva az IDDQD-ról, de azért van véleményem. Tegnap MrED berakta ezt. Most tekintsünk el attól, hogy hetero hímneműként értelemszerűen tetszik a látvány. MrEd szerint ez szomorú dolog. Vagy így gondolja, vagy valami szemforgató illendőségnek akar eleget tenni.

Én egy életvidám jelenetet látok a videón. A csaj (nővér? bébiszitter? anyuka?) dobol, a kölkök meg jól érzik magukat mellette. A csajon nincs ruha. Na és. Nem szexuális karbantartást mutat be a kiskorúak előtt a partnerével, amit azok nem tudnának értelmezni, és esetleg problémákat okozna a fejlődésükben. Nem ezt teszi, csak halál természetesen viselkedik, a maga természetességében.

Pont az a probléma manapság, hogy álprűdek vagyunk, és a gyerek előbb lát pornót, mint a szüleit meztelenül. Ha valami, akkor ez az, ami torzulásokat okozhat. Én inkább követendő példaként mutogatnám ezt a jelenetet.

Azt hiszem, de legalábbis remélem, hogy akkor is ezt gondolnám, ha az apuka szerepelne a videón.

2010. június 23.

Álszentek vagytok
17:08 | vélemény | 7 hozzászólás

Ez most nem fog tetszeni.

Most épp az történik, hogy mindenki magát összetörve iratkozik fel a listára, miszerint a tűzijátékra szánt százmilliót adjuk inkább oda az árvízkárosultaknak.

Ez szerintem hülyeség.

Tudom, ettől megnyugszik a lelkiismeretünk, és teljesen olyan, mintha mi is adtunk volna bele pénzt azzal, hogy lemondunk egy olyan látványosságról, ami egyébként nem érdekel. De szerintem a valódi cél fontosabb, mint a lelkiismeretünk. Aki igazán segít, az nem magán akar segíteni. Nem úgy segít, ahogy jólesik, hanem ahogyan nem. Nem pénzt kell adni a koldulónak, hogy hamarabb halálra ihassa magát belőle, hanem megteremteni a lehetőséget, hogy kimásszon.

A jó hír az, hogy adunk bele, még ha nem is önszántunkból. Legalábbis olyan mértékben, ahogyan az egyéni törvénytiszteletünk, a tehetősségünk, valamint az adórendszerünk igazságossága azt megengedi. A rossz hír pedig az, hogy a kár nem százmilliós, hanem százmilliárdos nagyságrendű, és kenhetik a hajukra azt a tűzijátékos pár forintot.

De persze el lehet gondolkodni azon, hogy ki mivel szeret szórakozni, arra mennyit költ, és hogy megfosztaná-e magát tőle. Lemész egy üveg borért a közértbe, kifizeted, a pénztáros meg köszönettel visszarakja a polcra, mert a fészbukosok megszavazták, hogy az árvízkárosultaknak menjen inkább, mint holmi ivászatra. Nézném a fejedet közben. Vagy amikor felöltözve odamész a színházba/operába/koncertre, és az ajtón ott a papírcetli, hogy az árvízkárosultak köszönik a jegyárból származó összeget. Ha ezekhez hozzátesszük az összes mozit, éttermet, kávézót, fesztivált, talán összejön annyi, ami már hasonlít a kárösszegre.

Ha ez már nem tetszene, akkor el lehet gondolkozni azon, hogy miért akarsz megfosztani más embereket egy olyan szórakozástól, ami esetleg őket érdekli.

2010. január 8.

Ide kérem a pofont
15:37 | vélemény | még nincs hozzászólás

- Igen kérem, én vagyok a f@sz, az én buszom nem indult el ma reggel, ezért tetszenek itt állni a sárban egy órája. Kérem, ne üssenek nagyot.

Micsoda meglepetés, a BKV-soknak is van humoruk.

2009. december 24.

Annyira, de annyira
21:30 | vélemény | még nincs hozzászólás

Ők nagyon akarnak nekünk Főutcát építeni. Illetve, ha egészen árnyaltan akarok fogalmazni, akkor ők nagyon akarják azt, hogy mi rettentően érezzük, hogy ők mennyire.

Mondjuk 12 szakaszra lehet bontani az egyébként tényleg impozáns, nagyvonalú és reményeim szerint minőségi új utcaburkolatot. Tizenkét utca, ami a Kálvin tértől a Szabadság térig terjed. Ha én csináltam volna, elindulok valamelyik végén, és rakom sorban a köveket. A rakó brigád után jön a javítgató brigád, az utcabútorozók, a kertészek, és már lehet is átadni szépen egyenként az utcákat, hogy minél kisebb legyen a rumli. Persze akkor lehet, hogy lettek volna olyan belvárosiak, akik nem vették volna észre, hogy mennyire, de mennyire. Hogy biztosra menjenek, meg kellett szervezni, hogy mindenki orbitálisat szopjon vele. Na azt észre fogjuk venni.

Leesett a hó. Most sacc/kb. 67 helyen van megkezdve a kő rakása. Minden utca meg van kezdve legalább 3 helyen, összevissza, ügyelve arra, hogy egybefüggő burkolatot csak majd akkor alkosson, ha már tényleg nem lehet hova máshova letenni azokat a köveket. A befejezett állapot, a hibajavítások, a készre szerelés a távolba vész. Másztos kőzúzalékon csúszkálunk, tapossuk bele a sárba a szélső kockákat. Átérzem annak a helyzetét, akinek mondjuk egy Egyetem téri ház kukáit kell fél éve az építési területen keresztül eljuttatnia valahova, amit elérnek a kukások, azután minden alkalommal valahogy összevadászni az üres kukákat. És ha valaki költözködni akar?

De ezek persze mind csip-csup problémák. A lényeg, hogy átérezzük, hogy ők mennyire nagyon.

2009. november 23.

A letöltős korszak vége
11:34 | vélemény | még nincs hozzászólás

Győznek a kiadók, mi? Fegyverrel kényszerítenek mindenkit, hogy 10 ezer forintért vegyünk meg minden egyes adathordozót? Csak az ő álmaikban. A valóságban szerintem egészen más vet véget az "illegális" fájlcserének.

A kiadók most épp a saját vermükben fetrengenek. Hosszú évtizedeken át treníroztak bennünket arra, hogy nekünk igenis szükségünk van rá, hogy birtokoljuk a zenét. Tapperoljuk, rakosgassuk, porosítsuk, karcosítsuk. Mert jó dolog porosítani, karcosítani. Jó dolog, hogy költözéskor plusz egy (kettő, nyolc stb.) doboz. A mienk, megszereztük, sokat fizettünk érte, büszkék lehetünk.

A formátum-váltásokkal persze pont a leglelkesebb gyűjtögetők lettek frusztrálva legjobban, mert egyik pillanatról a másikra az évtizedek alatt összehordott kollekció hirtelen elavulttá vált. Viszont megmaradt a jól fejlett birtoklási vágy. Ami a technológiának köszönhetően az első adandó alkalommal zúgva-bőgve áttörte a gátat. Csakhogy.

Rá kellene jönni, hogy igazából a zene, a kép nem megfogható. Nem attól lesz az enyém, hogy van valahol a lakásban egy doboz, amit némi absztrakció segítségével hozzákötök. A befogadáshoz erre semmi szükség. Ha beülünk egy koncertre (izé, becsápolunk stb.), akkor is élvezzük a zenét, sőőt. Jó, de akkor miért is kell, hogy megvegyük azt a redvás dobozt?

Nos nem kell, ha nem igényeljük. És nem fogjuk. A letöltések tömegessé válása volt az első lépcső. Beletojik nagy ívben az átlag felhasználó, hogy van-e hozzá tok, hallgatja vígan. Első lépcsőnek jó, de ez azért még nem egy üzleti modell, lássuk be. Így tényleg nem csak a kiadók halnak éhen, hanem a zenészek is, utóbbit pedig mégse kéne.

Akkor lehet a nem birtoklásból üzleti modell, ha már annyira megszokjuk, hogy bármit, bármikor letölthetünk, hogy már le se akarjuk tölteni. Minek, ha abban a másodpercben elkezdhetjük használni online? Márpedig most kábé itt tart a technika. Itt a Chrome OS, és a mobil internetnek se adok 5 évet, hogy végetérjen az a marketing korszaka, amíg megpróbálják az exkluzivitás látszatát kelteni, és ahhoz árazni. Amint lekopik róla ez a máz, lezuhan az ára, és ingyen fogják utánunk hajigálni a radír méretű netes kütyüket. Addigra a Google pedig rászoktat minket (tudjátok, mint a skót és a hűtőszekrény), hogy ha kinyitjuk a netbookot, akkor tényleg mindig ott van, ahol becsuktuk, még ha egy bitet se mentett le belőle.

5 év.

Ha ez bekövetkezik, és már úgyis online használunk mindent, akkor nem lesz akadálya annak, hogy lejátszásonként 0,0001 forintot kérjenek, amire mind rá fogunk legyinteni, és amitől kőgazdag lesz, akinek addigra lesz elég esze hozzá.

2009. szeptember 2.

Zaj
19:58 | vélemény | még nincs hozzászólás

Volt egyszer egy átkos rendszer, melyben híresen élelmes volt a magyar. Voltak, akik intenzíven ügyeskedtek, de olyan nem volt, aki nem a kiskapukat kereste, találta volna. Erre rendezkedett be az államapparátus és az agyunk. Amikor ránk tört a szabadság, mindenki úgy érezte, eljött az ő ideje, mert az előző rezsimben ugyan nem volt elég ügyes, de azt mondták, mostantól jár neki minden. Illetve mondtak akkoriban sokmindent, de ő csak ezt az egyet jegyezte meg belőle.

A húsz év azóta nem azzal telt, hogy megpróbáltunk volna egy ésszerűbb gondolatmenetre átállni. Mintha mi sem változott volna: adót kell csalni, ha életben akarunk maradni, és a világ most is a nyerészkedőké. (Sőt, a bűnözőké, de az már más tészta.) Lehet mindenféle vélt vagy jogos sérelmeket kántálni, hátha a hatalom/vállalkozó meghátrál, és akkor nyertünk. Lehet az ártérre tizedszer is visszaépíteni a víz által hogy, hogy nem elsodort kalyibát, és aztán lehet jajveszékelni a híradóban, hogy földönfutók lettünk. Lehet a reptér felszállási zónájában olcsón telket venni, aztán reklamálni, hogy hogy merészelnek ott repülőgépek közlekedni. Nosza, kártérítést mindnek.

Aztán lehet a belvárosban lakni, és élvezni, hogy ott a sarkon a bolt, a szomszéd ház előtt áll meg a busz, és öt percnyire van színház, mozi, varieté, cirkusz. De ugye ettől még el kell várni azt a csöndet és nyugalmat, ami azoknak jár, akik vagy tízszer annyiért vették a telket a túlparton, vagy azoknak, akik lemondtak a közért, busz, mozi közelségéről, cserébe a külváros, netán az agglomeráció nyugalmáért. Óbégatni lehet, sőt sikkes. Nálunk nem csak a húszéveseké a világ, mert az óbégatóknak is jut belőle egy szelet.

Van egy érdekes jelenség, ami a terézvárosi óbégatók és önkormányzatuk számára ismeretlen. Úgy hívják, nagyvárosi élet. Faramuci dolog, mert nem akaródzik neki megtelepedni bárhol. Például kifejezetten irtózik a porfészkektől. A porfészkekre jellemző, hogy embert addig látni az utcán, amíg azok leszegett fejjel menetelnek munkába/ból, illetve amíg nem elég öregek hozzá, hogy menetelhessenek. A többi síri csend.

Ezt a síri csendet szeretnék most elérni Közép-Európa egyik nagyvárosának a kellős közepén, mert a fejükbe vették, hogy nekik bizony jár az a csönd, ami alapértelmezésben máshol van, és az szerintük kizárt, hogy ők elmozduljanak, tehát mindenki másnak kell, aki azt a bizonyos zajos életet szeretné végrehajtani annak rendeltetésszerű helyén.

Ez akár ilyen egyszerű is lehetne, de mégsem. Kicsit sok léggömb kellene, hogy a pesti szórakozóhelyek uszkve 60%-át átemeljük egy olyan kerületbe, ahol épeszű az önkormányzat. Ezek jó része történelmi múltú intézmény, történelmi épületben, tehát marad ott, ahol van. Esetleg be lehet zárni. Őket nem fogja zavarni. Valószínűleg az utóbbi száz évben nem jártak színházban, nem ittak meg egy italt egy kiülős helyen, mivel ki se mozdultak a lakásukból, csak hallóztak, hogy milyen lárma töri meg a csendet, amit szerintük 230 ezer forintért megvásároltak az önkormányzattól, úgy 18 éve.

Olaszországban biztos nem jártak, mert gutaütést kaptak volna attól, ami ott megy, és úgy nehéz óbégatni. Úgyhogy kénytelenek leszünk kivárni, amíg ez otthonukban magától bekövetkezik.

Esetleg a zajtól.

Esetleg egy kicsit segíthetnénk hozzá.

...ha egy picit zajonganánk arrafelé :)

2009. április 14.

Nesztek egyenjogúság
11:40 | vélemény | még nincs hozzászólás
Bajnai azt üzeni, fejezzük be a bohóckodást, és kezdjük el megoldani a dolgokat. Minden miniszteri posztra kerüljön a legmegfelelőbb ember. Akik történetesen mind férfiak.

2008. június 6.

Az élet néha jobb
22:18 | vélemény | még nincs hozzászólás

Regényírók figyelem! A téma az újságban hever. Ekkora ötletért súlyos pénzeket szokás kiadni. Tegyük fel, hogy van egy magzat, akit az anyja el akar vetetni. Meg akarja ölni, előre megfontolt szándékkal. De nem sikerül. Próbálja így-úgy kapartatni, de túléli. Akkor próbálkozik vele házilag, mert szemét, de úgy se sikerül. (Hiába ejtik rá a zongorát, ugyebár.) Csak nő-nő az a pocak, és hiába minden, világra jön egy kicsattanóan egészséges magzat. Aki majd egyszer felnő, és rájön. És akkor kezdődik a regény.

Hogy ilyen miért nem jut eszembe magamtól. 

2008. április 16.

Szolidaritás, persze
21:18 | vélemény | még nincs hozzászólás

Kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekvés, oké. Megkérdezzük mindkét oldalt, hogy az idióták ne mondhassák azt, hogy. Komoly napilap törekszik ilyenre, rendben. De akkor is megütötte a szememet a mai metroban, hogy olvasói vélemény serint hiányzik belőlünk a szolidaritás.

Én legyek szolidáris velük, vazze?

Nézzük csak. Ha nekem nem tetszik a fizetésem, mehetek isten hírével. Ha megszűnik vagy leépít a cég, aminél dolgozom, mehetek isten hírével. Igaz, én vállalkozónál dolgozom, nem úgy mint ők. Nekik joguk van az állásukhoz, akkor is, ha az az állás már nem létezik. Joguk van, hogy a magyar átlag többszörösét elérő fizetésükkel verjék a balhét. Hogy nekünk, akik összedobjuk az adónkból az ő fizetésüket, még többet kelljen összedobni, hogy nekik, akiknek már most is jobb, mint nekünk, még jobb legyen.

Vajon van olyan hülye, aki ezt megeszi? Sajnos van. Az a kábé ötven százalék, aki mindent helyesel, ami ellenkezni látszik a szocikkal, az a békávés sztrájknak is drukkol. Nem véletlenül tartunk ám ott, ahol.

2008. március 11.

A nemek aránya
23:52 | vélemény | még nincs hozzászólás

Nyertünk, vazze! Mi, mi mi nyertünk! Bemondta a tévé, anyjuk! Akkor ezentúl minden fasza lesz.

Vajon melyik a leghülyébb? Az, amelyik a nyilvánvalóan csúfos vereséget röhögcsélve kommentálja, vagy az, aki egy hangyafaszányi kérdés borítékolható diadalából vissza- és előremenőlegesen minden valaha volt és majdani választást megnyertnek próbál nyilvánítani? Netán az, amelyik egy ilyen pillanatban a nemzetközi tőkepiac szereplőit tartja legfontosabbnak megszólítani? Én az utóbbira szavazok. Mindenki leadhatja a magáét, de vigyázat, nincs köztük igen, és ez egyeseket elbizonytalaníthat.

2008. február 14.

Valentin napra, szeretettel
10:28 | vélemény | még nincs hozzászólás

(Ha már a szerkesztő ablak fejlécének is muszáj volt rózsaszínűre váltani.)

Mint már emlegettem volt, trial keretében próbálgatom a világ legjobb játékát, ahol, mint minden magára valamit adó MMO-ban, ott virít az összes létező ünnep időszakos eseménye. Így kellett szembesülnöm vele, hogy Undercity (az élőholtak fővárosa) őrparancsnoka a disgusting (undorító) szóval konferálja be a terjedő szerelemvészt. Van abban valami groteszk, ha az általam épeszűnek tartott véleményt egy élőholt szájából hallom.

Mi bajom a Valentin-nappal? Az, hogy hamis. Időszakos dolognak időszakos emléket állítani... nos, lehet, de akkor szembesülni kell (kéne) az egybeesés valószínűségével. Márpedig az ünnep jelleg kötelezővé teszi a dolgot, akár egybeesik, akár kettőbe.

A szerelem elmúlik. Ami megmarad, az a szeretet. Egy épp forró lánggal égő ifjúnak nem kell febtizennégy, hogy ezer szál rózsát vegyen kiválasztottjának. A szeretetnek meg van egy komolyabb ünnepe, ami ugyan egyben a családé is, de azért életünk párját is durván meg szoktuk ilyenkor ajándékozni.

Marad a marketing-ízű alaplé, amit le kell küzdeni a torkunkon minden istenverte február 14-én. Hát szeressétek egymást, gyerekek.

Csak nekem ne kelljen.

2008. február 6.

Ha most vasárnap lenne
05:37 | vélemény | még nincs hozzászólás

A válaszadás önkéntes és titkos, na én most önkéntesen nem titkolom el.

Tekintsünk el attól, hogy a kurva anyját a Fidesznek, amiért 10 milliárd elmegy egy szavazásra, ami Orbán Viktor péniszméretének kompenzálásán kívül semmi kézzelfogható eredménnyel nem fog zárulni. Tekintsünk el attól, hogy a T. kormány érdemi intézkedések helyett ilyen piszlicsáré ügyekkel huzigálja a nép bajszát. Próbáljuk meg objektíven nézni a dolgokat.

Van három kérdés, amiből kettő számomra azonos érvrendszer mentén közlekedik. Vizitdíj és napidíj. Kihúztam a biliből a kezem, lemondtam a trónörökös titulusomról, és tudomásul veszem, hogy kábé annyira működik minden, amennyit ráköltünk. A jelenlegi egészségügy gyalázatos, mert borzasztóan keveset szolgáltat ahhoz képest, amennyi pénzt beledobálunk. Mert bemegy az egyik nyíláson a nagy gépezetbe a pénz, és ott ki tudja, mik történnek vele, mennyi lesz belőle, mire kijön a túloldalon. Ezen elviekben majd változtathat a több biztosítós modell, ha nem magyarosan csináljuk (-hatna, -nánk), de az egy másik huzavona. Most van itt egy olyan kezdeményezés, ami azt a pár forintnyi befizetést törvényileg ott tartja a helyszínen. Ez az első, amiről tudom, mire költik.

Ráadásul még az is garantálva van, hogy senki ne roppanhasson bele. Van egy édesanyám, akinek lenne elég oka, hogy sűrűn járjon kórházba, de szerencsére esze is van, hogy tudja: nem attól lesz egészséges. Szépen rakosgatja a nyugtákat, de sehogyan se bír összejönni az a limit, ami után már visszaigényelhetné, hogy ne menjen a havi pár száz forintos limit fölé. Van olyan ismerősöm is, aki kétnaponta jár dialízisre, és érdekes módon ő meg egyáltalán nem fizet. Mert minden elképzelhető ok ingyenességet jelent. Például a krónikus baj. Szóval csak duma, hogy bárki is ettől lesz szegény.

Ráadásul ha ezt leszavazzuk, akkor 2010-ig erre fog hivatkozni a kormány. Ezért nincs pénz az egészségügyre. Vagy ezért kell adót emelni máshol. Így vagy úgy, be fogja pótolni, és az már kevésbé lesz ellenőrizhető.

Tehát a válaszom: nem. A napidíj pedig ugyanez pepitában, tehát ez mindjárt két nem.

Más a helyzet a tandíjjal. Azt gondolom, a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatos intézkedést úgy illik hozni, hogy egyeztetünk a résztvevőkkel. Tudom, ez az orvosoknál is igaz, de ott legalább nem rájuk bízták a döntést. A főiskoláknál viszont igen. Tandíjat szedhet, és ösztöndíjat adhat, az intézmény döntése. Az volt a körítés ugyebár, hogy az iskola érdeke a kiemelkedőek ösztöndíjazása. Hát, ezek szerint mégse. Ki tudja, hogy politikai ellenállás okán, vagy egyet nem értésből, de tudomásom szerint a felsőoktatási intézmények szépen kiszabják a maximális tandíjat, ösztöndíjat pedig nem adnak. És ez így nincs jól, mert akit egyedülálló szülő nevel, az máris lemondhat a továbbtanulásról, bármilyen tehetséges is. Nem működik a dolog, szemétre vele. (Volna tovább is, miszerint az oktatás befektetés a jövőbe, de már el is dőlt a dolog, nem ragozom.) A válaszom: igen.

Tehát:

vizitdíj: nem

napidíj: nem

tandíj: igen

2008. január 24.

Fele pénz, negyed létszám, dupla tűzerő
14:20 | vélemény | még nincs hozzászólás

Tök szar dolog, hogy a katonai erőviszonyok rugalmatlanabbul változnak, mint a gazdaságiak. Most például az EU tagállamai szerintem nagyon nyuszik, mert bőven itt lenne az ideje a változásnak.

Volt ugye a hidegháború, aminek céljából létrejött a NATO. Ma már a neve se stimmel. Kipukkant az ellenfél, és a romjain gőzerővel jön létre egy új gazdasági központosulás. Az EU nyilvánvalóan a Föld egyik legfejlettebb térsége, és katonai szövetség nélkül is nyilvánvaló, hogy két perc alatt kivívja az összes tagállam rosszallását az, aki bármelyik tagjával ujjat húz. A helyi csetepatéknak leáldozott: a globalizáció eredményeképpen már csak nagy konfliktusok jönnek.

Ehhez képest mi van Európában? Minden tagállam dédelgeti a semmire sem való, elavult, globálisan nem bevethető kisded haderejét. Költi rá a pénzt, de amikor globálisan kellene szerepet vállalni, húzzák a szájukat (egyébként jogosan).

Ha ismereteim nem csalnak, Nagy-Britannia az egyetlen, amelyik nem bírja kihúzni a nyelvét az USA seggéből, a többi uniós országnak megvannak a saját katonapolitikai megfontolásai. Márpedig mind a katonai, mind a gazdasági megfontolások erősen földrajzi alapúak. Védem azokat a pozíciókat, ahol kereskedek. Tehát kézenfekvő (lenne), hogy ott szövetkezek katonailag, ahol gazdaságilag. Ennek fényében tömör nyusziságnak tűnik, hogy az USA a mai napig meg bírta akadályozni, hogy az EU létrehozzon egy ütőképes központi haderőt.

Pedig nem csak létrehozni kéne (tudom, van már valami ezer fős izé). Leváltani egy az egyben a helyi haderőket! Most minden a centralizáció mellett szól. Kína erősödik, India erősödik, az USA-nak hála a Közel-Kelet is magára talál, és lassan már csak a globális erőviszonyok számítanak. Ezek lassú folyamatok. Ötven éven belül kizárható, hogy az EU eljusson oda, hogy már nem bővülni akar, és nem is tud egyben maradni, hanem szétesik, és a helyi konfliktusok ismét előtérbe kerülhetnek. Addig tök felesleges a szaladgáló, csúzlis helyi haderő, az összes elavult technikájával egyetemben.

Amire viszont szükség lenne, az egy gyors reagálású, központilag irányított hadsereg, amely kevesebbe kerül, mint amennyit a tagországok jelenleg költenek erre-arra, viszont ütőképesebb, mert egyrészt kisebb létszám mellett korszerűbb, másrészt központilag van hadrendbe állítva, ergo nem olyan rettentően redundáns, mint ha ezeket a mostaniakat összetennénk.

A vicc az egészben az, hogy az USA-nak is az lenne a jól megfontolt érdeke, hogy ez létrejöjjön. Fölteszem a kérdést: mit szeretne jobban? Húsz év múlva mondjuk egy addigra magát katonailag is felszívó, Taivant régen bekebelezett Kínával osztozni a világon, vagy esetleg egy hasonló gondolkodású EU-t maga mellett tudni az esetek többségében? Dróton rángatni egy csibecsapatot, akiknek nincs szavuk a szövetségben, de összesen nem tudnak tizedakkora haderőt kiállítani, mint az USA egymaga, vagy egyeztetni egy partnerrel, aki nem fog egyetérteni minden esetben, viszont amikor igen, akkor kiállít egy majdnem ugyanakkora haderőt? Nekem az utóbbi jobban hangzik.

A világ jelenlegi hatalmi berendezkedésének jobban megfelelne egy feloszlott NATO nyomán létrejövő önálló amerikai és európai haderő, mint egyenrangú partnerek, akik aztán egy világhatalmi törekvésnek jobban megfelelő név alatt szövetkezhetnek. Egy ilyen szövetséghez akár csatlakozhatna Kína is, és akkor a vitákat egy jó időre le lehetne tudni.

És még spórolhatnánk is vele. 

2008. január 23.

Neonomádokról
00:37 | vélemény | még nincs hozzászólás

Nem kell bejárni a melóhelyre? Kúl. Nincs is melóhely, csak ilyen-olyan munkákból tartod el magadat? Még kúlabb. Van hozzá laptop, tehát elvileg bárhol? A kúlság netovábbja. Jó, de mit csinálsz, ha mindez megvan?

A/ verzió: szépen ülsz otthon, a kényelmes, fullos asztali gépednél, a kényelmes foteledben, olyan teát és kávét iszol, amilyen jólesik, annyiért, amennyi jólesik. Kellemes a hőmérséklet és a páratartalom. Csönd van, ha nem akarod, hogy zaj legyen. Akkor fekszel és kelsz, amikor akarsz. Minden ott van a kezed ügyében. Ha kell egy kis információs sokk, akkor megfogod a laptopot, és kivonulsz vele valahova pár órára. Parkba, teraszra, kávézóba, akárhová. Ha találkozni akarsz valakivel, ugyanez.

B/ verzió: neonomádnak hívod magad, és reggeltől estig ott feszítesz egy divatos kávézó jól látható pontján. Vagy melózol, vagy beszélgetsz, mert a kettő együtt nem megy. Ha valakivel találkozni akarsz, azt is oda hívod, hogy lássa: te neonomád vagy. Közben vagy hideg van, vagy meleg, nyitogatják az ajtót, utcai cipőben, öltözetben ülsz egész nap egy nem erre tervezett székben, és vagy fölveszed a kabátot, vagy nem, de a hőérzet sose lesz rendben. Folyamatos lárma van, és jó esetben nem nehéz a levegő. Széjjelmegy az agyad az egész napi kávézástól, és pár év múlva a derekad is ki fog készülni. Vagy bőrönddel közlekedsz, vagy ha tényleg melózni akarsz, hiányozni fog valami.

Azt gondolom, hogy valódi neonomádok nincsenek, csak magukat neonomádoknak hívó sznobok vannak. Trendi dolog, lehet vele villogni, mert a technika olyan friss vívmányait használja ki intenzíven, amiről az idősebb korosztály azt sem tudja, mi fán terem. Az egyedüli igazi előnye, hogy nem fogsz a kávézóban elkezdeni pornót nézni, tehát rá vagy kényszerítve, hogy tényleg melózz. De ez egy nagyon vékonyka előny. Maradt a sznobság.

Szerintem inkább akasszatok a nyakatokba egy "NEKEM LAPTOPOM VAN!" feliratú táblát. Az olcsóbb, és kevésbé árt az egészségnek.

 

24-én hajnali 3 óra 50-kor kérdezem, hogy:

MI EZ A DÜBÖRGÉS?? Ja, hogy kikerült a freeblog főoldalra a link. Trendi, mi? Kár, hogy pont arról írok, mennyire nem trendi.

Én kérek elnézést.

2008. január 4.

Mi a különbség
15:37 | vélemény | még nincs hozzászólás

Eszembe jutott egy régi vicc. Mi a különbség aközött, ha valaki az elsőről, vagy a tizedikről esik ki?


ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... dumm.

vagy

dumm... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

 

Namost szerintetek milyen lehet az, hogy

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... DUMMM!!! ... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Hát ilyen.

2007. december 23.

Anatómiai csoda
05:28 | reklám | vélemény | még nincs hozzászólás
- Apu, hogy fér bele egy kislányba egy egész ország?
- Nem tudom, kisfiam, de biztos jó tág lehet neki.

2007. november 21.

Szemléltető eszköz
15:30 | vélemény | még nincs hozzászólás

Gondolkodtam, hogyan fogom majd anyukámnak elmagyarázni, miről is szól a warez történet, amikor majd felhív, hogy "kisfiam, nagyon vigyázz, bemondta a tévé, hogy...".

Nem egyszerű. A passziánszot se tudja kétszer elindítani egymás után segítség nélkül, és ha mellékattint, többé nem talál vissza. Kellene valami jó kis analógia a magyarázathoz.

És akkor beugrott.

Tulajdonképpen hálásak lehetünk a mozdonyvezetőknek, hogy pont most csinálják a cirkuszt. Vagy az asvának, hogy pont akkor, amikor. Bár az asvának legyen hálás az, akinek két anyja van. De lényeg a lényeg: a két dolog ugyanarról szól.

Van egy alapszolgáltatás, amire a közönség igényt tart. Egyik az A pontból B pontba való eljutás, a másik a zenehallgatás. Mindkettő esetében vannak alternatívák. Mehetek gyalog, biciklivel, autóval, busszal, vonattal, űrhajóval. Vehetem a cédét boltban, rendelhetem a netről, fizethetek a letöltésért, vagy nem fizethetek a letöltésért. Felvehetem a koncerten diktafonnal, és betörhetek a kiadó raktárába, éjjel. Ezek a piac törvényeinek megfelelően osztják fel a százalékot maguk között.

Most az történt, hogy a közönség mindkét esetben úgy döntött, nem tart igényt egy adott alternatívára. A piac leárazta őket, csúnyán. A MÁV is drága, és a BMG is drága. Mert drága a lassúság, drága a világ végére kikutyagolni az állomásra, drága a kabátot tisztíttatni. Drága bőrig ázni a vonatra várva. És drága a cédéért ezreseket kifizetni, amikor ép ésszel kifizethető a jogdíj százasokból is.

Ami még közös, hogy mindkét sértett túl nagy hatalmat örökölt a régmúltból, amikor még ők voltak a piac urai. A vonatokat leállítják, és a gépeket elkobozzák, mert mi az, hogy mi nem kérünk belőlük. Ezzel persze maguk alatt vágják a fát, de ez már legyen az ő bajuk. Hasonlóan sikeres akciókat kívánok az ASVA munkatársainak, mint amit a masinisztáknak sikerült eddig összehozniuk.

Menni fog ez, érzem. 

2007. november 19.

Na akkor most én is írok egy okosat a warezről
13:26 | vélemény | még nincs hozzászólás

Ha már mindenki ekörül pörög most. Nem is egy okosságot fogok írni, hanem többet. Mondhatni, megjegyzéseim és kommentjeim a máshol elhangzottakhoz.

Első okosság: tessék észrevenni, hogy a BSA és társai csak riogatják a letöltőket. Próbálják csökkenteni a kedvet, miközben nem tudnak, és nem fognak ellenük tenni. Mert:
- Körülményes bizonyítani, hogy ha valaki ingyen tölt le valamit, akkor az kieső bevétel a kiadónak.
- A társadalom nagyobbik felét egyszerre kriminalizálni nem tűnik jó ötletnek, még nekik se.
- Egyszerűen nem éri meg vele foglalkozni.
A rendőrség most azokra csapott le akik a mi spórolásunkból hasznot húztak. Ez pedig egyszerű eset: ha volt benne pénz, akkor az a jogtulajdonost illette volna.

Második okosság: a jogvédők jogászai folyamatosan megpróbálják a mögöttük álló felpüffedt kiadói konglomerátumokat az előadók vézna teste mögé bújtatni. Ha nem fizetsz érte, akkor éhezni fog szegény zenész. Igen, mert nem kapja meg a 20 Forintját abból a 4 ezerből, amit a boltban kifizetnél a lemezért, ha hülye lennél. Mert a többit elnyeli a kiadó és a kereskedelem. Mindenki, akinek nem szeretnél pénzt adni. Szóval ne tessék azzal takarózni, akinek az emberek szívesen kifizetnék azt, ami jár.

Harmadik okosság: igen, ha kevesebbe kerülne, többen vennék meg. Pontosan. Minél, annál. Tessék megoldani, hogy kevesebbe kerüljön. Tessék kirúgni a sok léhűtőt. Tessék kiiktatni a soklépcsős kereskedelmet. Oldják meg. Ne tessenek bennünket kriminalizálni. A letöltés nem kényelmes. Sokáig tart, vagy jó, vagy nem, és nincs meg az eredetiség varázsa. Nem lehet tapperolni az ofszetnyomott borítót, meg minden. Szóval ez az ingyenesség egy kényszermegoldás. A többség nem ezt választaná, ha lenne igazi (tehát nem csökkent értékű), de jutányos árú szolgáltatás helyette. Már csak azért is, mert a warez iparosoknak is hajlandóak voltak fizetni, nohát-nohát.

Negyedik okosság: a jog lemaradt a valóság mögött, ezt ők is beismerik. De tisztelt jogász urak, a jog hozzáigazítása a valósághoz nem azt jelenti, hogy valahogy kifundáljuk, miként lehet mégis börtönbe csukni mindenkit. Ahhoz nem kell igazítani, az egy erőszakos húzás, és nem több. Megtehetik most is, ha van vér a pucájukban hozzá. A jog igazítása viszont azt jelenti, hogy újrarajzoljuk a bűn és a nem bűn határát. Vagyis azt, amit még el sem tetszettek kezdeni.

Ötödik okosság: a jogot hozzáigazítani a gyakorlathoz egészen biztosan nem fog menni, amíg a t. jogász urak az autókereskedelmet hozzák fel példának. A kettő nem ugyanaz. Mivel nem ugyanaz, és meg tetszettek próbálni ráhúzni mégis ugyanazt a jogot, ezért tetszenek most kurva sok pénzt veszíteni. Ezért a szememben nem tűnik jó ötletnek továbbra is ilyen párhuzamokkal előhozakodni.

Hatodik okosság: aki mélységesen fel van háborodva az adathordozók árába épített jogdíjaktól, gondolkozzon már el egy picit rajta, hogy ha nem tudna róla, észrevenné-e. Mert ha nem, akkor ez biz' egy olyan megoldás lehetne, ami észrevétlenül legálissá tehetné az összes letöltést. Letöltöm, megnézem, lemásolom száz példányban, és odaadom az összes havernak. Megtehetem, mert benne van a jogdíj az adathordozó árában. Ha nagyon megtetszik valamelyiknek, majd rendel hozzá tokot, füzettel, jelvénnyel, nyalókával, és majd azért fizet a kiadónak. Másért nem. Ez így miért nem jó?

2007. október 28.

Neked hány pedofil kép van a vinyódon?
22:04 | vélemény | még nincs hozzászólás

Becsapnak.

Szeretnék megtekinteni pár képet jól fejlett nőnemű egyedekről. Haladok a linkek mentén. Néha azt kapom, amire számítok, néha nem. Hihetetlen, mennyi beteg ember van. A gusztusos képek között nagyon nehéz kikerülni a józan ésszel szinte elképzelhetetlen perverziókat. Zárom is be az ablakot egyből, de már megláttam, és már ott van a cache-ben. Ha letörlöm, fizikailag akkor is visszefejthető a vinyómon, még nagyon sokáig.

Vajon jó eszközökkel küzdünk a pedofília ellen?

Vajon a "pedofil képeket tárolt a számítógépén", mint a bűnvűdak nonpluszultrája, nem csak alibi? Nem csak arról van szó, hogy ha valakire rá akarják húzni a szaros lepedőt, akkor ez tuti mód?

2007. október 26.

Káposztába hús kellett
08:15 | vélemény | még nincs hozzászólás

21 helyett 38 szárnyvonal megszüntetése? Bejött a sztrájk, valamint egyszer élünk. Nyíííha.

Nem ismerem 37 vonal forgalmát, nem tudok róluk nyilatkozni. Csak egyét ismerem.

Amikor anno busszal bejártam Kecskemétre, az 54-es úttal párhuzamos madzagvasút még majdnem versenyképesnek tűnt. Hat kocsival pöfögött végig a vonalon, úgy kábé kétóránként. A busz sem járt sokkal sűrűbben, viszont sokkal gyorsabb volt. Ez nem valami nagy teljesítmény: a keskeny nyomközű sínpáron billegő szerelvény úgy tűnt, folyamatosan lassít. Azért jól jött volna, amikor a busz az orrom előtt ment épp el, de Átrakóra kicaplatni, megvárni a következőt, no meg amíg odaér... hát inkább a busz. Csodálkoztunk is azokon az elvetemülteken, akik (akkor még) közlekedtek vele.

De ennek már 30 éve. Azóta már farosok helyett panorámás Ikarusok lettek, majd azok is eltűntek, és immár ki tudja, miféle gyártmányú buszokkal megy a közlekedés. Óránként kétszer, de a sűrűbb időszakokban akár négyszer is. Egyre gyorsabb lett, mert a hobbi telkekre már helyi járat megy ki, ott nem hogy meg sem áll a jakabi busz, de arra se kerül, hanem bevágtat az 54-es új szakaszán a városba.

Apropó, az új szakasz. Amikor az M5-ös elkerülő szakasza megépült, mindenhol az azt keresztező utakat vitték felüljáróra. Naná, egy autópálya-felüljáró tízszer annyiba is kerül. Az 54-es kereszteződésében mégis kénytelenek voltak megépíteni a monstrumot, mert a madzagvasútnak még drágább lett volna egy olyan felüljáró, amire fel bír menni. Akkoriban már nagyon nem értettem, mi a rákért nem szüntetik meg.

A hat kocsi már rég a múlté. Először csak lefelezték, aztán a háromból lett kettő, és manapság 1, azaz egy egész kocsival bohóckodik végig a mozdony. Utast nemigen látni benne, a kalauz magában ücsörög a még mindig fapados (értsd szó szerint) vagonban. De jár, mert miazhogy vonatot megszüntetni.

Itt még két kocsival:

Néhány kilométer új pálya is épült neki az M5 miatt
Lehóczki Gábor felvétele (kisvonat.hu)

Ja, és van neki Kecskemét határában egy elég zűrös csomópontja, ott rendszeres a közúti baleset. Valamint de jó lenne végig az 54-es vonalában egy kerékpárút, mert iszonyat, hogy mi forgalom dübörög arra manapság. A sínek helyén pont elférne. És de jó lenne, ha a Kecskemét felől érkező oldalnak is lehetnének rendes buszmegálló-öblei, de hát azt sem lehet, mert nem fér el a vágánytól. Nem lehet, mert miazhogy vonatot megszüntetni.

Mozdonyvezető, kalauz, forgalmista, állomásfőnök, krampácsoló, takarító, karbantartó, meg a fenntartási költség. Vajon hány száz millió megy el az adónkból erre évente?

21-ről 38-ra kellett növekednie a megszüntetendő vonalak számának, hogy még ez is közéjük kerüljön. Milyen lehet a többi?

2007. október 25.

Szükséges és arányos?
19:37 | vélemény | még nincs hozzászólás

Nem értem, hogy a mozdonyvezetők miért nem azokon a szárnyvonalakon sztrájkoltak, amiket be akar zárni a MÁV. Hadd érezzük már meg a saját bőrünkön, milyen elképesztő kiesést okoz azoknak a létfontosságú járatoknak a megszűnése.

Ja, hogy a kutyának nem tűnne fel, hogy ott nem járnak a vonatok? Ja, hogy az az 5 ember, aki ott közlekedik, legfeljebb megvonná a vállát, 100 méterrel többet sétálna, és megvárná a háromszor olyan sűrűn közlekedő, és gyorsabb buszt?

Hát igen. Úgy biztos, nem lenne nyomatéka. Úgy nem lehetne elérni, hogy a mi adóforintjainkból továbbra is milliárdokat pazaroljanak el minden évben látszat-foglalkoztatásra.

Csak azt nem értem, hogy miért pont azok kommunistáznak megállás nélkül, akik a legnagyobb lelkesedéssel támogatják az átkosban bevált módszereket.

2007. október 23.

Szent Péter segedelmével
19:06 | vélemény | még nincs hozzászólás

A grafikon a Fidesz nagygyűlések létszámát mutatja az utóbbi években:

milyen volt

Ki tudja, vagy ezért, vagy másért, a Fidesz-szónokok elkezdték hangsúlyozni, hogy nem az utcán kell eldönteni a dolgokat. Ha már az időjárásfelelősről is kiderült ma, hogy nincs benne megfelelő mértékű nemzeti érzelem.

Végre.

Hozzáteszem még 24-én 18:45-kor, hogy:

Örülök neki, hogy a Fidesz mostantól mindig is az erőszakmentesség oldalán állt.

2007. október 18.

Az egyházak támogatásáról
20:26 | vélemény | még nincs hozzászólás

Semmi bajom a vallásos emberekkel. Sőt, irigylem őket. Bár magam is hiszek, képtelen vagyok ezt olyan mederbe terelni, mely életemet irányítaná, így marad nekem az istenhívő ateista címke.

Más a helyzet az egyházakkal, legfőképpen a keresztény egyházzal. A keresztény valláshoz elég a Biblia, sőt, ha szigorúan vesszük, a tízparancsolat. Ehhez képest ott van egy pöffeszkedő, hatalommániás, arrogáns szervezet, amely megtestesíti a szent könyvben leírt összes bűnt. Ha létezik Pokol, a keresztény papok a legalsó bugyorban fognak főni.

Nem mondhatom meg irigyelt embertársaimnak, hogy hagyatkozzanak magukra. Hogy hagyják a picsába az álszent papokat. Ők úgy döntöttek, hogy erre szükségük van. Igénylik azt a szolgáltatást, amit az egyház nekik nyújt.

Most induljunk ki a jóhiszemű verzióból, miszerint az egyház minden fillér támogatást a híveknek nyújtott "szolgáltatásokra" költ. Tehát azok az adóforintok, amiket az egyházaknak az állam odatámogat, a hívők céljait szolgálják.

Irigylem vallásos embertársaimat, de nem gondolom, hogy különbek nálam, nincs miért hát jutalmazni őket. Azt sem gondolom, hogy hátrányosabb helyzetűek nálam, nincs miért hát segélyezni őket. Nem látom okát, hogy plusz támogatást kapjanak, hozzám képest.

Az egyház által nyújtott szolgáltatás maximálisan fakultatív. Ha uszodába viszem a gyereket, jegyet veszek neki. Az állatkertben is. Nem mondhatom, hogy ez az ő javát szolgálja, tessék nekem ingyen szolgáltatni, és éljen támogatásból az elefánt meg az úszómester.

Az egyházak állami támogatása diszkriminatív, és mint ilyen, megszüntetendő.

Csak abból a pénzből kellene, hogy éljenek, amit a hívek nekik összedobnak. És erre nem szabad, hogy plusz keret legyen meghatározva ahhoz képest, ami bármilyen egyéb, jótékonysági célú adomány számára definiálva van. Tehát akárhány százalékot is ajánlhatunk fel a civil szervezeteknek, csak azt lenne szabad, hogy egyháznak adja, aki úgy dönt.

Természetesen ez nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor az egyház keretei között állami feladatokat látnak el. Oktatás, gyógyítás természetesen kvóta-alapú állami finanszírozást érdemel. Bár a magam részéről rövidre fognám a gyeplőt. Szigorú ellenőrzésekkel akadályoznám meg, hogy a támogatott szolgáltatások köntösében saját pecsenyéjüket sütögessék.

Kedvenc példám erre a csodálatos egyházi műemlékek sora. Sír az egyház, mert drága a Bazilika felújítása? Hmmm. Övé a Bazilika, vagy nem? Ha azzal akar pöffeszkedni, hogy neki ilyenje van, akkor gyűjtsön össze hozzá elég pénzt, és újítsa fel. Vagy, ha erre képtelen, akkor mondjon le róla. Majd fenntartja az állam, és lehet engedélyt kérni, bérleti díjat fizetni, ha misézni akarnak benne.

2007. október 17.

Kéne egy vetélkedő
22:17 | vélemény | média | még nincs hozzászólás

Visszasírom Egri Jánost.

Fölcsillant a szemem. Köztévén megy, Gundi csinálja, agyonreklámozták, hát minek lett volna esélye nézhető vetélkedőnek lenni, ha nem az Örökösnek?

Hát ennek se.

A kérdésekkel tulajdonképpen nincsen baj. Egyenetlen a nehézségük, de attól még a kérdés kérdés marad. Különben is, lehet, hogy másnak más a nehéz. A baj azzal van, hogy már legalább 20 éve meg se próbálnak műveltségi vetélkedőt csinálni.

A műveltségi vetélkedő unalmas. Okostojás emberek próbálnak megválaszolni olyan kérdéseket, amikre csak a hasonlóan okostojás nézők tudják a választ. Bosszankodik a versenyző, amikor nem ugrik be neki valami, amit természetesen egyébként szintén tud, a bunkó néző viszont azt se tudja róla, hogy eszik, vagy isszák.

Viszont a bunkó néző az úr. Ők vannak sokan, tehát minden műsort nekik kell csinálni. Hadd legyenek még többen. Természetesen a bunkókat semmiféle módszerrel nem lehetne rávenni, hogy egy valódi műveltségi vetélkedőt megnézzenek, viszont a bunkó nem csak bunkó, de sznob is: azt akarja hinni magáról, hogy ő művelt. Készülnek hát neki a műsorok.

Úgy kell tehát megcsinálni a műveltségi vetélkedőnek nevezett műsort, hogy a végén lehetőleg ne a műveltség döntsön. Nem az a lényeg. És persze kell egy rakás csicsás díszlet, és mindenféle idétlen módokon kell csűrni-csavarni a lebonyolítást, különben megunja a bunkó.

Minden épkézláb lebonyolítási módot megcsináltak már, eztán következnek a kezetlen-lábatlan módszerek.

Az Örökösben az a módi, hogy hiába válaszolt meg netán addig minden nehéz kérdést egy nagy tudású versenyző, ha ott van mellette a másik, aki még a könnyűeket se tudta, tehát kiesőben van, és akkor kihívja a nagy tudásút, aki akkor viszont kaphat egy olyan kérdést, amire még ő sem tudja a választ, és kiesik. Függetlenül attól, hogy addig milyen kérdésekre hogyan válaszolt. Egyetlen kérdés dönt el mindent. És vica verza: ha valaki kikapja a nehéz kérdéseket, és ezért kiesőben van, hiába választja ki azt, aki megszólalni is alig tud, mert lehet, hogy pont az lesz a kérdés, hogy hányban volt a 48-as szabadságharc.

Summa summárum, gyakorlatilag véletlenszerűen dől el, ki kerül a döntőbe. Addig akkurátusan pörgetik ide-oda a nyereményt, teljesen feleslegesen, mert mindeképpen 5 millió marad. A valódi játék akkor kezdődik. Ott dől el, mennyit nyer a nyertes. Igaz, Gundel Takács ezt már tudja előre, mert az asztal lábához odakészített hengert úgy adja oda, hogy "abban van a nyeremény". Éljenek a külsőségek.

Ismét megbizonyosodhat róla a célközönség, hogy "látod anyjuk, ez is milyen okosnak hitte magát, oszt' hogy kiesett", ismét nem borult fel a világ rendje. Jól aludhat, nem kell azon tépelődnie, hogy reménytelenül hülye marad. 

De legalább a kérdések nézhetőek. 

2007. október 14.

Túlzottnak tartom-e a 300 ezer forintos büntetést gyorshajtásért?
19:27 | vélemény | még nincs hozzászólás

Ez volt a Napló mai kérdése. A válaszom:

 

I G E N

2007. október 4.

Mutyibajnokság 2.01
22:01 | vélemény | még nincs hozzászólás

Most mondott Réz András egy jókora baromságot. Aszongya "ez egy vesztes-vesztes játszma, aminek a legnagyobb vesztese a választópolgár, mert a politikai elit elveszti a hitelét". Kábé.

Mintha legalábbis nekünk életünk célja lenne, hogy higgyünk korrupt politikusainkban. Nem kérem, ennek a játszmának a nyertesei, a titkos befutók mi, választópolgárok lehetünk.

Minél inkább szól a közbeszéd arról, hogy minden politikus lop, annál kevesebb választó fogja mondani, hogy a k. anyjukat a képviselőknek, mert több a fizetésük, mint neki, takarítónőként. Annál kevesebb választó fogja beszopni a "mi kevéssel beérjük, és nem lopunk" dumát. Annál tisztábbak lehetnek a jövedelmek, annál inkább lehet tényleg odaadni papíron azt a pénzt az ország irányítóinak, amennyiért hajlandóak elvállalni az ország irányítását. És akkor annál inkább jöhetnek olyan arcok, akik azt mondják, hogy nekik már annyiért is megéri.

Szóval a közbeszédnek ez a fajta tematizálása nekünk jó. 

2007. október 3.

Perelni! Perelni!
22:57 | vélemény | még nincs hozzászólás
Ma hallottam először a várva várt szót. Groteszk módon a legrosszabb arcú szocialista politikus szájából. "Beperelem." Bár csak nagyon sokszor elhangzana ez a szó mostanában, oda-vissza. Mert minél többször elhangzik, annál kevesebb a betyárbecsület a politikusainkban, annál kevésbé érzik úgy, hogy nagyobbat buknak, ha perben buknak, és annál jobb lesz nekünk. Bár csak.

2007. szeptember 3.

Annácska őszinte
14:45 | vélemény | még nincs hozzászólás

Ezt bírta eltátogni azzal a két szilikondarabbal, ami a szája helyén van: "Én csak pénzért nyitom ki a számat, mindenféle értelemben." Majd pislogott hozzá két jelentőségteljeset azokkal a söprűkkel, amik a szempillái helyén vannak.

Ezzel mindjárt magasan kiemelkedett a magyar celebmezőnyből. Ő legalább felvállalja azt, ami.

Régebbiek | Végére »