Ismét közelebb kerültünk a világvégéhez. A tegnapi részben Jack Bauer egy gázüzemben szaladt, és mögötte sorban robbantak fel a gáztartályok. Pont olyan ritmusban, ahogy Jack szaladt előlük. A tartályokat azért robbantotta fel, hogy elégjen az ideggáz, amit a tartalmukba kevertek. Ha nem teszi, akkor a háztartási gázzal eljut az otthonokba, és az ideggáz ugyebár szörnyű, rágondolni is rossz, hogy ott mit művelhet. Kivéve persze, ha arra gondolunk, hogy mondjuk elég. Mivel a háztartási gázt semmi egyébre nem használjuk, mint égetésre. Mivel maga is mérgező, még ha nem is olyan kis töménységben, mint az a csúnya ideggáz.
A 24 eredetileg azért fogott meg, mert ilyenek nem voltak benne. De ezek szerint az ötödik évadot már az Indy célközönségének forgatják. Ja igen, mert az is most volt, és tök vicces visszanézni, hogy anno mit próbáltunk komoly, valódi cselekményként végignézni. Lehet, hogy csak apró kilengés volt, hogy egy ideig készültek olyan sorozatok, mint a House, a CSI, a 24? Lehet, hogy mégis a víz az úr, és csakis és kizárólag a háromnál kevesebb agysejttel rendelkezőknek készülhet mozgókép?
Az imént hallottam egy rövid tudósítást egy gyógyszerről a BBC-n. Öt hatóanyagú kombinált pirula, aszpirin, vérnyomáscsökkentők és még valami vannak benne. Állítólag baromi hatásos, bizonyos célcsoportok folyamatosan szedhetnék, és megelőzhető lenne vele a leggyakoribb kockázatok közül jó néhány. A mondat, amitől dobtam egy hátast, nagyjából így hangzott:
"Az egyik akadálya, hogy ez a gyógyszer elterjedjen, hogy túl olcsó, ezért a nagy gyógyszergyártóknak nem kelti fel az érdeklődését."
Vagy nekünk kéne keresni egy másik bolygót, vagy nekik.
Azt hittem, a kertévék minden alpáriságára fel vagyok készülve. De ez most meglepett. Tényleg mindenre gondoltam volna, csak arra nem, hogy a fogyasztós műsor arról szól, hogy kétszáz kilós bálnák dugnak a kamera előtt.
Ismét bebizonyosodott: már nincs sok hátra.
Örök dilemmám, hogy le merjek-e vonni a világra vonatkozó következtetést abból, amit az online játékokban tapasztalok. Mellette az szól, hogy talán jobban kijön az emberek énje, amikor anonim módon találkoznak egymással, ellene pedig az, hogy még nem szeretném felvágni az ereimet.
Most éppen a Runescape-ben tapasztalható szokásos agyatlanságon dühöngök csöndben. Így volt ez évekkel ezelőtt, és így lesz ez az idők végezetéig.
A runescape-ben van 140 szerver, és a karakterek szabadon mozoghatnak. Arra a szerverre lépek be, amelyikre akarok. A szerverváltás a login beírásából és a 20 másodperces késleltetés kivárásából áll. Régen nehezebb volt, de a könnyítés semmit nem változtatott. Aki hülye, hülye marad.
Komolyan mondom, hogy egy földi gilisztát meg tudnék tanítani arra a logikai műveletre, hogy:
- Ha zsúfolt a hely, ahova beléptem, továbbmegyek,
- Ha üres, maradok.
A játékosok 99%-a viszont képtelen rá.
Már elmondtam őket mindennek. Froclizom őket, súrolom a csúnyaszó filter és a bannolás határát, hiába. Semmiféle módszerrel nem lehet őket rávenni, hogy ne a tömegben erőlködjenek. Én vagyok az egyedüli, aki továbblép. Két-három próbálkozás, és találok egy töküres szervert. Elvagyok ott addig, amíg be nem esik a csürhe. Akkor megyek tovább. És így tovább.
Az agyműködés hiánya alapján kialakított vélemény diszkriminációnak számít? Mert akkor egy rohadt szemét fajüldöző állat vagyok.
Sajnálatos és örvendetes. Most akkor vagy feltartóztathatatlanul közeledik, vagy egyelőre elnapolva, vagy a franc se tudja.
Először is ez ugyanannyi pontot kap, mint ez. Viszontlátásra, lehet elköszönni a barátoktól, már tényleg nincs sok hárta.
Másrészt viszont eszerint ez ugyanannyira elterjedt bizonyos helyeken, mint ez, szóval hmmm. Lehet, hogy mégis van idő megfőzni a vacsorát, mielőtt?
Már nincs sok hátra. A teljes és visszavonhatatlan pusztulás közeledtének csalhatatlan jeleként értékelem ezt: